Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
kiváltságos körébe. Általa a serdülőkre vonatkozó kényelmetlen kötöttségek alól lehetett szabadulni. A serdülő kori fiúkat ugyanis feszes magatartási szabályok, tiltások vették körül: nem vegyülhettek el a legények társaságában, nem járhattak a lányokhoz, nem vihették őket táncba, már csak azért sem, mert nem mehettek a kocsmába, bálba, továbbá nem dohányozhattak. Az avató jellegű paraszti ceremoniális eljárásra hatottak a céhbeli élet, az ottani avatás szabályai, az egyházak keresztelő rítusai, valamint a lovaggá ütés egyes parodisztikus formában továbbélő elemei. A legénnyé avatás jelentősége, komolysága azonban az I. világháború után egyre inkább csökkent, fokozatosan a legények korcsoportjainak kocsmai szórakozásává vált. A Móri-völgyben, ez a többféle kulturális hagyományból kialakult átmeneti rítus a II. világháborúig élt. Magyaralmáson annak a 18. életéve körüli parasztgyereknek volt esélye az avatásra, aki nemcsak legénynek érezte magát, hanem már a felnőttekkel egy sorban, egész részre aratott és a gabonával telt zsákot is elbírta. A suhanc értékmérője, próbája tehát a munka, az elvégzett teljesítmény, az abban mutatott szorgalom volt. Ha idő előtt kísérelt meg a kocsmába lépni, akkor az öregebb legények megszólták, csúfságból, akár a kisgyerekeknek, borockot nyomtak a fejére, fenekére vertek, azaz kisimázták vagy egyszerűen kizavarták. Az idősebbek nem tűrték azt sem, hogy a suttyó rágyújtson az utcán. Mikor azonban a kívánt feltételeknek megfelelt, a próbát követte az avatás. A kocsmába bekérezkedve megjűzette az idősebb legény korosztálynak a körösztpoharat. Szólt nekik: „Gyertek öregek, itt van pár liter bor, igyátok meg!" A felserdült legény vagyoni helyzetétől, megszerzett keresményétől függően egy-öt liter bort szokott felkínálni. Miután megfizette a keresztpoharat, kalapjára szalagot tettek, így legalizálták a falu előtt a legényjogokba történt juttatást. Esetenként a felavatottakat az öreglegények még egyszer, utoljára kisimázták. A jeles napokhoz nem kötött avató eljárásban tehát a kereszténységből és a nemesi életből származó elemek keveredtek. Az ilyen módon felnőtt sorba lépett ifjú immáron látogathatta a közösségi élet fontos színterét, a kocsmát, valamint a bálokat. A felavatott legények bajuszt növeszthettek, amely állapotuk bizonyítására is szolgált. A hatalom emberei, a csendőrök a bajcos legényt nem zavarták haza a bálból, éjszakai utcán tartózkodásáért nem vonták felelősségre. (Csókakőn úgy emlékeztek, hogy még az 1940-es évek elején sem merték a 16 éven aluliak este 9 óra után szülői felügyelet nélkül kitenni lábukat az utcára, hiszen megfogták volna őket a csendőrök vagy az idősebb legények.) Sárkeresztesen mikor a legények közelítették a 18. életévet, mikorra megemberesedtek, mind jobban kerülgették a kocsmát a bejutás, a hosszabb idejű benntartózkodás reményében. A legénnyé avatás előtt azonban nemcsak az idősebbek, hanem a kocsmáros is kiküldte a serdülőket. Amikor azután életkorukkal, munkájukkal, magatartásukkal kiérdemelték, az idősebbek szóltak nekik: „Na, begyühettek, de csak ha megfűzetitek a legényádomást!" A négy-öt, bandába verődött fiatal ennek megfelelően fejenként két liter borban legényáldomást fizetett a hasonló számú öregebbnek. E naptól fogva mindegyikük bátrabban mehetett az ivóhelyiségbe, oda ülhetett az idősebbek közé. Ha valaki mégis ki akarta zavarni, rögvest akadt pártfogója: „Nem úgy van ám! Ez má legénnyé lett avatva!" A móri németajkúaknái a magyaralmásiakhoz hasonlóan szintén a kalapon jelezték a felavatást. Itt az egy korosztálybeliek az őszi, dömötöri (okt. 26.) vásárig fizették meg az öreglegényeknek a kívánt bormennyiséget, adott esetben az egy 390
