Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

vőfényt választották. Voltak akik már legénykorukban megfogadták, hogy egymás komái lesznek, de előfordult az is, hogy olyanok, kiknek nem volt komájuk, maguk ajánlkoztak. 1945 óta mind gyakoribb, hogy a rokonságból választanak keresztszülőt, esetleg nem is házaspárt, hanem leányt és legényt. A római katolikusoknál általában egy, esetleg két házaspár lett a keresztszülő. Náluk viszonylag gyakran megesett, hogy minden újszülöttnek más lett a keresztszülője. A reformátusoknál, a legszegényebbeket kivéve, 1945-ig általános volt, hogy egy gyereknek több keresztszülő párja lett. A hasonlatosság miatt most is, a későbbiekben is, utalunk a mezőföldi Sárkeresztúr reformátusaink múlt század végi szokásaira. Ott a 19. század közepi 30-40 koma helyett pár évtized múltán 3-4-gyel is megelégedtek, 10-15 volt a legtöbb. (Lévay 1890,116.) Területünkön az anyakönyvek szerint szintén a századforduló előtt dívott a sok koma. Minél módosabb volt a parasztcsalád, annál több keresztszülő pár vonult a gyermekkel a templomba. Nem volt ritka ekkor a 10-15 komapár, sőt, számuk a 20-at is elérhette. Zámolyon a nagygazdáknál a két világháború között is megmaradt a 10-12 koma. Sokszor a gyermek elsorolni sem tudta valamennyi keresztszülőjét. A másik végletet a polgáriasodó Csákvár képviselte, itt csak 1-3 komát kértek fel. Hasonlóan kevesen voltak a keresztszülők a kis lélekszámú Mohán. A többi községben a 3-7 keresztszülő párt lehetett általánosnak tekinteni. A gyereket keresztvíz alá tartót és férjét türővágott (tőrőlvágott) vagy öreg körösztanyának, körösztapának, tejjes körösztanyának illetve eső komának, törzskomának nevezték. Jobbára a legvagyonosabb, legtekintélyesebb vagy legkorosabb házaspár kapta ezt a megtisztelést. Hozzájuk képest a többiek lóggók, lóggókomák, paszitakomák lettek. A második vagy a soron következő gyereket nemegyszer valamelyik lóggó kereszteltette. Egy családon belül tehát nem szükségszerűen volt minden gyereknek azonos keresztszülője; maradhatott is, változhatott is. Gyakran éppen a keresztvíz alá tartáson, a sorrendiségen különböztek össze a komák egymással vagy a szülőkkel, és ez vezetett később változáshoz. A gyerek felnövekedve valamennyi párt keresztszülőjeként szólította (körösztapám, körösztaptya, körösztpapa, körösztanyám, körösztanyja, körösztnyanya, körösztmama), bár az egyházi fogadalom csak a keresztvíz alá tartókat kötötte. Ők körösztfinak, körösztfiamnak, körösztleánnak, körösztleányómnak, szólították a gyerekeket. Ahol öröklődött a komaság, ott a gyerekek keresztszüleik felmenőit öreg körösztapámnak illetve körösztanyámnak szólították. A szülők komaasszony, komámasszony illetve komámuram megszólítással éltek egymással szemben. Ha korábban, a műrokonság kialakulását megelőzően tegeződtek is, ezután szigorú magázódásra tértek át, hajjázták egymást. A komaság a műrokonság egyik igen fontos formája volt, mely leginkább szubjektív kapcsolaton alapulva a vérrokonság jó kiegészítője lehetett. A komák a keresztelő után is élénken tartották az újonnan létrejött vagy öröklött viszonyt. Ünnep- és névnapokon családostul meglátogatták, hétköznap is felkeresték egymást, nagyobb munkákhoz kölcsönös segítséget nyújtottak. Közben nem feledkeztek meg a keresztgyerekekről. Mindenekelőtt apróbb ajándékokat vettek nekik, különösen a búcsúkban. Az I. világháború után jött szokásba, hogy a 8-10 éves leány gyerekek a keresztszülőktől fülbevalót kaptak. Alakodalomban azután gyakran a keresztapa töltötte be a násznagyi tisztet. 385