Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
szabad megcsodányi, mer a szem árt nekijje. Én a kisleányomat evittem Keresztesre, a búcsúba. Karonülő vót, és megcsodáták. Má délután, ebéd után hínya köllött az ottani szülésznőt, mer elhatta magát tejjesen, miha nem is élt vóna. Asztán akkor kocsivá három órakor indútunk haza. Mire hazaértünk, má féhalott vót a kisleán. Nem bírta semmijit se . Asztán elhítunk egy öregasszont, az értett az ilyen kicsikhő, mer orvos nem vót a faluba, meg az nem is hitte el, hogy a szemverés árt. Asztán ehítuk az öregasszont, az tett a tapáhó ótott meszet, hogy az lehúzza a lázt belülié. Hiábo vót. Megmosdatta szenesvizbe is, a könyökit a térdihő úgy odavette, hiába vót minden, a kisleán nem javút. Má este hét óra vót, ű mosmá nem tud mást csinyányi, bizzuk az Úrra, mást má nem tud. Asztán várt egy kicsit, asztán ászt mondja. Még egyet megpróbállunk! De má akkor este nyóc óra emut. Ászt mondja, ha valaki kimenne a temetőbe! Asztán hát én nem válúkoztam rá, én nem is hattam vóna ott a kisleánt, mer úgy vót, nem tudjuk mellik percbe hal meg. Anyám szegén, válúkozott rá, hogy ű ki mer mennyi. Asztán monta neki, hogy kilenc sirrú vegyen füvet, szakítson le, asztán ászt hozza haza. Hát ement anyám, hozott. Mire hazagyütt, akkorra forrott a víz. Monta, hozzuk be a förösztőteknyőt. Bevittük, a küszöbre tettük, a szobaküszöbre. Beletette, megförösztötte, nem köllött nekije tíz perc, má kinyitotta a kisleán a szemit. Asztán jó másfél óra múva má mozgott a kezive is. Hát hasznát neki". A testrészek említett közelítése, érintése, a mérés a népi gyógyászatban alkalmazott diagnosztikai és gyógyító eljárás. Alapgondolata az, hogy mások a test méretei, arányai az egészségesnél és mások a betegnél. Már a 17. századi boszorkányperekben említették alkalmazását. Területünkön a rándulás megállapításán túl rendszeresen gyógyító célzattal összemérték a kisgyerek végtagjait: a könyököt az ellenkező oldali térdhez közelítették. Az emberi nyálnak - összefüggésben a köpéssel - megintcsak gyógyító erőt tulajdonítottak. Sárkeresztesen ha a szemverés miatt nem tudott elaludni a kisgyerek, kinyaták a szemit. Mikor a jobb szemét nyalta az anyja, jobbra köpött; miután a bal szemét nyalta, balra köpött. A műveletet többször egymás után megismételték. A szem kinyalását a többi faluban szintén alkalmazták. Egy 1584-es boszorkányperből, tehát igen régóta ismeretes és országosan elterjedt mágikus eljárás az ólomöntés. Különösen ijedtség (félelemérzet, heves sírás) és szemverés gyógymódjaként alkalmazták. A folyékony ólom vízbe öntve megszilárdult, és alakjából következtetni lehetett a betegség okára, okozójára. Vizsgált területünkön beteg kisgyerekeknél éltek vele. Bodajkon, ha az ijedtségtől valaki nyavalyatöréstkapott, ólmot, azaz ónyát öntöttek. Azt tartották, kijött az állat, mivel a megszilárdult ólom legtöbbször valamelyik állat figurájára emlékeztetett. Az ólomalakot az újabb veszedelem elhárítására fonálon a gyerek nyakába kötötték. Mohán szintén azon célból öntöttek ónyát, hogy megtudják, mitől ijedt meg a gyerek. Itt viszont a módszer más volt: egy edénybe ólmot tettek, rá forró vizet öntöttek. Ha az kutya vagy más állatalakot öltött, attól ijedt meg a gyermek, ha szemöldököt formált, akkor megverték. Sárkeresztesen azért is óvasztottak ólmot, mert alakjával megmutatta, hogy a gyereket férfi vagy asszony verte meg. Az ólomöntés területünk mindegyik településén ismert. A keresztelő után a keresztanya puszta megjelenésével is segíthetett a beteg gyereken. Sárkeresztesen leginkább a pólyáshoz, legfeljebb az 1-2 éves korúhoz ehíták a körösztanyját, ha megbetegedett. Még az 1950-es években is izentek neki, 382
