Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
A vacsora és a karácsonyfa megcsodálása után a felnőttek az éjféli miséig az országos gyakorlatnak megfelelően dióba kártyáztak. (A 18. század végén még a bécsi udvarban is mogyoróra, dióra kártyáztak a császári család tagjai, persze nemcsak karácsonykor. -Vay 1986, 98.). Misére a barátokhoz igyekeztek, kiknek temploma zsúfolásig megtelt. Onnét hazaérkezve kocsonyát fogyasztottak, mivel a böjt letelt. A parasztcsaládokat igazából az idős asszonyok tartották össze, akik szenteste igyekeztek maguk köré gyűjteni mindenkit. Másutt a karácsonyi ünnep két napjában látogatták egymást a rokonok. Az étkezés alapját ilyenkor a karácsony előtt levágott disznó vagy a baromfitartás nyújtotta. Két karácsony között, tehát újévig különösebb munkát nem végeztek, de nem is nagyon adódott, legfeljebb segíteni kellett valamelyik disznó vágásnál. Karácsonykor, illetve a vízkeresztig terjedő időszakban megnézték a templomi betlehemeket. A Ferences-templomban keleties, a székesegyházban magyaros öltözetű figurákból állt össze a kép. Az utóbbi helyen az egyik király térden állva, mint I. István magyar király ajánlja fel a koronát. Újév (jan. 1.) napján akár a téli ünnepkör egész időszakában szóval, cselekedettel az elkövetkezendő esztendő bőségét kívánták elérni. A gyerekek pár fillérért verset mondtak, köszöntöttek, a férfiak a rokonságon belül kívántak boldog új évet. Az asszonyok, leányok vigyáztak, hogy ők ne kívánjanak, mivel az nem hozott szerencsét. Az újévi ételekhez különösen gyakran fűződtek mágikus-analógiás cselekedetek, bőségvarázsló hiedelmek. Az év első napján ebédre lencsét, babot, aprópogácsát, mákos ételt készítettek, hogy sok pénzük legyen az új esztendőben. Hiszen az ételek formája, nagysága az aprópénzt idézte. Csirkét, kacsát nem volt szabad enni, mert az kikaparja a szerencsét, ezzel szemben a sertés betúrja. A városrész módosabb földművesei, iparosai el sem tudták képzelni az újévi ebédet malachús nélkül. Szilveszter-tájt a piacon a környező falvak lakóitól élő malacot vásároltak. A korabeli hangulatról szemléletes képet festett a hírlapi tudósító. „Tele van a város -malacsivitással. Emberrel, vagy inkább asszonnyal, művészet ma találkozni az uccán, akinek ne lenne újévi malaca. Égtelen sivítások keresztezik egymást a piac felé vezető úton. ASimor-uccai piac végén pedig annyi kismalacot látni, hogy a jámbor halandó azt hiszi, hogy minden tyúk és liba a mai heti vásárra tojás helyett malacot tojt. A malac az újévben várandó szerencse izgékony, mozgékony szimbóluma. Aki szatyra mélyén, kabátja zsebében malacot cipel vagy gomblyukába malacot tűz, az feltétlenül szerencsés lesz az új esztendőben." (SZFU. 1925. dec. 31.) A malacot azután a hentessel megpucoltatták, szájába krumplit vagy almát tettek és valamelyik jó nevű pékmesternél (Fölkért, Mohai, Weisz) megsüttették. Az ínycsiklandó malac dinsztelt káposztával került az asztalra. Az iparos-kereskedő réteg körében kedvelt újévi étel volt a virsli is. Vízköröszt (jan. 6.) az egyház egyik legrégibb ünnepe, a vízszentelés napja. A palotavárosiak a barátoknál megszentelt vizet üvegben vitték haza, mindig tartottak otthon belőle. Az első szoba ajtaja mellett (vallásos iparosoknál az üzletben is) a falra erősítették fel a legtöbbször búcsúban vett szentőttvíztartót, melynek mindig tele kellett lenni. A magyar nép életének sokféle ügyében-bajában, az esztendő és az emberélet nehéz pillanataiban fordult a szenteltvíz használatához. (Bálint 1976.154.) A palotavárosiak gonoszűző, gyógyító, rontást megelőző szerepet tulajdonítottak neki. A kísértő, visszajáró halott ellen a szoba négy sarkába ilyen vízből hintettek; s ha az állatnak valami baja támadt, szintén ebből kapott, ivóvízébe öntöttek. Mélyen 36
