Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
lehetett elkülöníteni. Egyrészt a falu fiatalsága a legények összessége vagy egy csoportja, rétege a közösség számára egy nagyobb fát emelt, rendszerint a falu központi helyén, nevezetesebb épülete előtt. A kocsmák elé már hosszú ideje, s napjainkban is állítanak, emellett az 1950-es, 1960-as években a tanácsháznál, kultúrháznál, tsz-irodánál is emeltek. Ide sorolhatók a község vezetői (uraság, jegyző, pap, tanító, bíró, a II. világháború után a tsz-elnök és a tanácselnök) tiszteletére állított fák is. Másrészt a falvakban szerteszét, a lányos házak elé emeltek fát az udvarló legények barátaikkal. 1945-öt követően az előbbi forma bizonyult maradandóbbnak a Bakony és a Vértes vidékén, míg a másik változat inkább a Mezőföldön élt tovább. Az 1960-as évekig legtöbb községben a kocsma előtti májusfa állítás a sorozás vagy a bevonulás előtt állók (az utóbbiak a regruták vagy regluták )előjoga volt, s egyben ez jelentette a kis közösség, az egykorúak, az egy béliek erőpróbáját. Magyaralmáson a sorozatra menők évfolyamát e(l)ső legényeknek is nevezték. A kisebb községekben (Sárkeresztes, Moha, Sőréd, Csókakő) rendszerint egy, kivételesen kettő fát emeltek. „Ha sok volt a falu fiatalsága , kétfelé szakadt, mindegyik csapat külön állított májfát", amiből nézeteltérések is támadhattak. Magyaralmáson mivel három kocsma volt, mindegyik külön kapott egyet. Bodajkon a három kocsmán kívül az uraság, a jegyző és a tanítók portájánál díszelgett fa. Fehérvárcsurgón rendszerint hármat-négyet tettek le: kocsmákon kívül a községháza elé is. Legnagyobb számban Csákváron emeltek a legények, kik melyik kocsmába jártak, oda állítottak. Márpedig a két világháború közt kilenc kocsma működött, melyek törzsközönségét az egyes falurészek illetve rétegek adták. A faluközpontban lévő Bozori és Hering kocsmát a gazdalegények szállták meg, a periférián lévőket a szegények látogatták. A két Molnár kocsmába jártak az iparosok, de külön volt kocsmájuk a bányászoknak és az erdészeknek. Több helyen említették, hogy a múlt században, a századfordulón a legények még úgy lopták a fát, s az éjszaka sötétjében általában gyalogosan, nagy erőfeszítés mellett, távolról, nehéz terepen keresztül hozták meg. Sárkeresztesen az 1910-es években a mohai határban lévő savanyúvizes kút mellől lopták a nyárfát, a sötétben két patakon is át kellett kelniök. Volt eset, hogy útközben levágtak a fa végéből, mert súlya miatt nem tudták átvinni a vízen. A magyaralmási legények a századfordulón a fenyőfát a Burgyáni erdőből lopták, s vállukon vitték a kocsmáig. Elöl a nehéz törzset az erősebb, magasabb legények vitték, hátul a koronát a kisebbek. Egy alkalommal megtörtént, hogy az apróbb legények nem tudván elég magasra emelni a koronát, azt a földön csúsztatták, s mire nagy fáradozás után hazaértek, az szégyenszemre félig elkopott. Később már az uraságtól kapták ajándékbe, illetve jutányos vagy teljes áron vették, melyet a legények, egy-két helyen a kocsmáros fizetett ki. A lopott fát még gyalog, de ezt már kocsin szállították. Rendszeresen ugyanabból az erdőből hozták a fát. Amohaiak a Mellári-, később a Csurgai-, az iszkaszentgyörgyiek a Tamási-, vagy a Gyóni-erdőből, a sörédiek a pusztavámi fenyvesből, a csákberényiek a Csókakői-erdőről, a csókakőiek pedig a Nánai-erdőről vagy Kápolnáról. A sárkeresztesiek szintén a Csurgai-erdőben vágták ki a két világháború között a kedvezményes áron vett fekete, esetleg lucfenyőt. Májfául ugyanis a Móri-árok és a Zámolyi-medence falvaiban a természet adta lehetőségekkel összhangban fenyőt választottak, bár szórványosan találtunk nyárfára utaló adatot is. Bodajkon pedig úgy tartják, hogy az 342
