Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

felöltözött leánnak, cigánasszonnak, rikító ruhába, csámpás cipőbe, csicsónésan. Nagy ricsajjal, házról-házra mentek, s ahogy emlegetik, egykor verset is mondtak. A náluk lévő söprüvel az ólban megverték a tyúkokat, korommal, boksszal bekenték az otthon tartózkodókat. Közben csíptek-loptak, amit értek. Kiszedték a tyúkok alól a tojást, letörtek a nyitott kéményben füstölődő kolbászból. De adtak is nekik tojást, fánkot, húsfélét, amit tarisznyájukba, kosarukba raktak. Végezetül itt is megsütötték, megették az adományokat, azután mentek a bálba. A század elején a Zámolyi-medencéhez tartozó Csákváron is felöltöztek farsang utójján maskarának, rossz ruhában járkáltak az utcán. A farsangi tréfás alakoskodó szokás, a tikverőzés szélesebb körű vizsgálatával lehetőség nyílott több, a korábbiakban megválaszolatlan kérdés tisztázására, illetve néhány további, általános érvényű következtetés levonására. A szokás alapvető vonásaiban, számos tekintetben a részletekben is megegyező volt a Móri-völgy községeiben. A magyaralmási és a csókakői gyakorlat egyértelmű választ adott a szokás elnevezésére és eredeti céljára. Az elsődleges funkció tehát a tyúkok termékenységvarázslása volt. Hasonló termékenységelőidéző szerepet töltött be a lányok-asszonyok - szélesebb körben ismert - bekormozása. A hangos kiabálás, az éneklés, a lánccsörgetés, a zeneszó a régmúltban az ártó szellemek elriasztására szolgált. Az adománygyűjtő farsangi szokásoknak sokféle fontos összetevőjét képező ének, a vers a tikverőzéshez az utóbbi évtizedekben nem kötődött szorosan, de megállapítható, hogy a század elején a játékban még nagyobb jelentőséggel bírt, szerves részét alkotta. A régi farsangok leírásában gyakran emlegetett férfi-női ruhacsere, valamint a maszkos szokások sajátossága, a titkosság mindenütt részét képezte a játéknak: az álarc használatával, az arc bekormozása val, a rongyos viselettel valósult meg. A mohai tikverőzéshez képest bővült a figurák és a használt eszközök sora. Megállapítható róluk, hogy a magyar szokások jellegzetes alakjai, illetve tárgyai. A meszelő és a piszkafa a Móri-völgy más, tyúkokkal kapcsolatos szokásánál, a lucanapi kurkálásnál is szerepelt. A magyaralmási kardhasználat sem egyedüli nyelvterületünkön, utalunk itt a Zobor vidéki farasanghétfői szokásra, a kardozásra, melynél mint a név is mutatja, ezt a fegyverféleséget használták; valamint a hétfalusi csángók farsangi borica táncára, ahol fakard tartozott a játékhoz. A szokásba az egész falu bekapcsolódott, bár aktív szereplői csak a legények voltak. Az alakoskodók szórakoztatták is a közönséget, a szokás a tréfálkozás, a vigadozás egy formájaként létezett, emellett bizonyosfajta élményt adott a szereplők megjelenése, öltözete, magatartása, éneke, verse, zenéje, esetleg tánca. A játék, az adományszerzés egyben a legénykor velejárójának tartott merészség, ügyesség próbája is volt. Az adománygyűjtéseknek országosan közös vonása a házról-házra járás. A Móri-völgy említett falvaiban ezen kívül teljesen megegyezett a kapott, megszerzett adomány milyensége, elfogyasztásának módja és a napot záró vacsora, régebben táncmulatság lefolyása. A Móri-völgy két oldalán fekvő falvak farsangi tikverőzésében a felfedezhető különbségek mellett jellemzőbb az azonosság. Ma már joggal feltételezhető, hogy egykor a völgy valamennyi községében gyakorolták ezt a szokást, éppen úgy, mint a lakodalmi tikverőt. A maszkos szokás egyébként beleillik a Kárpát-medence, különösen észak-nyugati felének szokásanyagába. 311