Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

csőn az karácsonyt, a kiskarácson pedig újévet jelent. Két karácson között rövidek a nappalok, hosszúak az éjszakák. Nyáron, ha korán, hajnali munkakezdésre kellett ébredni, ezért is biztatták a felnőttek a gyerekeket: „Kejjetek fő gyerekek, maj ráértek alunnyi két karácson között!" vagy „Maj két karácson között kialudhattyátok magatokat!" Valóban, ez az időszak a pihenésé volt, nagyobb munkába - az esetleges disznótort kivéve - nem fogtak. Ám a ház körüli teendőket végezni kellett, s az asszonyok a lakásba húzódva sem tétlenkedtek. Két karácson közbe „az etetés, a fejés mindig megvót. Meg varrtunk, slingotünk, miegymás. Kártyáztunk, asztán emut az idő. Tél vót, asztán mindenki otthun vót akkor." (Sőréd) „Két karácson között vót a reggeli, esti etetés, főzés, estefonnyi szoktunk, tollat fosztottunk, varrtunk." (Moha) Aprószentek (dec. 28.) Az aprószentek napján végbement vesszőzés, korbácsolás, az újévi jókívánságok, az egészség- és termékenységvarázslás, a bajelhárítás egy sajátos formáját jelentette. A két tájegység református közösségeiben ismeretlen volt, de a katolikusoknál sem terjedt el általánosan. Néhol már csak töredékekkel, utalásokkal találkozhattunk. Csókakőn az 1950-es években még gyakorolták a vesszőzést. A legények, de a férfiak is öt-hat vékony fűzfa- vagy szilfavesszőt vágtak, összefogták, összekötötték, azzal korbácsútak. Járták az utcákat, bementek a lányosházakhoz, néha nem kis riadalmat okoztak. Csípős korbácsukkal a hátukon vagy szoknyájukon verték el a lányokat, ritkábban az asszonyokat. Közben kívánták: „Égésséget, békességet, hogy kelléses ne légy az ujj esztendőben!" Mások - utalva az aprószentekre - azt mondták: „Áldjon meg az Isten sok apró gyerekkel!" Ahány gyereket kívántak neki, annyit húztak rá. A szokás hanyatlását jelezte, hogy az utolsó időszakban a vesszők helyett botot, összesodort törülközőt használtak. Sőréden a legények fűzfából fonták a korbácsot, az ügyesebbek nyóc ágro is tudtak fonnyi. Néhányan összeállva felkeresték a lányokat, és mára feledésbe merült vers kíséretében megveregették őket. Végezetül a házigazda borral kínálta a legényeket. Bodajkon a II. világháborúig a nagyobb gyerekek, a suttyók és a legények végezték a korbácsolást. Fűzfavesszőből fonták korbácsukat, némelyiké nyócsoros volt, azaz nyolc ágból készült. Járták a falut, betértek az udvarokba, végigverték a ház népét, mondván: „Kelléses ne légy!" vagy „Egészséges legyen, Kelléses ne legyen!" Az utcán is lestek, elkapkodták a járókelőket, különösen a fiatalabb lányokat. Magyaralmáson már csak halványan emlékeztek, hogy aprószentekkor megkorbácsúták egymást az emberek. Vesszőből font vagy összefogott korbácsot használtak. Bizonytalanul tették hozzá, hogy verés közben az alábbi mondókát mondták: „Hála Isten, hogy megértük aprószenteket, Adjon Isten bort, búzát, barackot!" Fehérvárcsurgón a vesszőzés aprószentek napjáról más, hozzá közeli időpontokra tolódott. Karácsonykor vesszőkorbáccsal „Kelléses ne légy!" felkiáltás kíséretében verték meg az emberek szeretteiket, hogy a következő évben betegek ne legyenek. Óév estéjén (szilveszterkor) pedig válaszolni kellett a kérdésre: „Hányan vótak az aprószentek?" Aki nem tudta a helyes feleletet - „Háromszáz-283