Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)
ban az édesanya karácsonykor egy-egy kosár diót vitt a szobába, amit az ágy alá öntött.Elképzelhető a szokás kapcsolata a sokfelé meglévő, különféle célzatú diószórással. A meghitt ünnepre tekintettel karácsony este még a minden más alkalommal nyitva tartó kocsmák is becsuktak, zárva maradtak. Csákvár, Zámoly, Sárkeresztes, Moha református öregjei a vallásgyakorlás naiv formáját továbbvíve századunk elején karácsony este az asztal mellől a családnak felolvastak a bibliából, rendszerint Jézus születéséről, közösen elmondták az alkalomra rendelt imáccságot, azután együttesen karácsonyi énekeket énekőtek. Több családnál ilyenkor az asztalon volt a biblia rendes helye. Az esti istentisztöletre a reformátusok mindenütt mentek. AII. világháborút megelőzően Sárkeresztesen az idősebb korosztály tagjai már jóval a szertartás kezdete előtt beültek a templomba, pap nélkül, csak úgy magukban énekelni kezdtek. A két világháború között a tanítók és a tanítónők több faluban népies vagy vallásos tárgyú színdarabokat tanítottak be, melyeket a gyerekek hat óra körül adtak elő a felnőtt nézők szórakoztatására. Karácsonyfa-állítás Napjaink karácsonyainak közkedvelt, szinte nélkülözhetetlen kelléke a karacsonfa. A maihoz hasonló formájú fa felállításáról az első feljegyzés a 17. század elejéről Elzászból származik. Mint protestáns családi szokás német nyelvterületről kezdett terjedni, hogy azután Magyarországra a 19. század első felében jusson el. Előbb arisztokrata, majd polgári körökben állították fel, s általában a század második felében jutott el a falusi iparossághoz és a módosabb parasztokhoz. A 20. században vált a parasztság körében közismertté. A vizsgált területen a napjainkra általánosan elterjedt szokás viszonylag újabb keletű. Első megjelenésére, lassú terjedésére vonatkozóan terepmunkánk során több adatra leltünk. Sárkeresztesen a fa első felállítását személyhez és évhez egyaránt jól tudták kötni. „(Juhász) Ferenc bátyám 1885-beli vót. A Babay papnak is vót vele egyidős fia, a Laci, asztán mikor kisgyerek vót, annak vót. Először ugye ilyen papékná meg jedzőékné vót. Ászt tartották, hogy az katulikus nem tudom én micsoda, később asztán eterjett." Sárkeresztesen tehát a századforduló táján az íróként is ismert református lelkipásztor, Babay Kálmán (1862-1933) állított legelőbb fát, 1890 körül. Csókakőn egyesek pár évvel későbbi elterjedésről tudnak. „Állíttólag a Heltay jedző hozta be, neki vót először, fokozatosan vették át." Márpedig Heltay Imre a jegyzői tisztet a múlt század végétől 1913-ig viselte. (Záborszky 1981,195.) Az általánosabb jellegű közlések is meg tudták jelölni a falu társadalmának azt a vékony rétegét, mely a terjesztésben élen járt. A század elejére utalva említették Moháról: „Amónár, jedző családba, besőbb heleken (ti. ahol szolgálót tartottak) vót leán koromba, szegényebb helen nem. Akatulikusokná jobban vót, mind a reformátusokná." Iszkaszentgyörgyön ugyancsak előbb az értelmiségnél, azután a módosabb, majd a szegényebb parasztcsaládoknál állítottak. Itt is hangsúlyozták, hogy a katolikus családoknál előbb, mint a reformátusoknál, holott - mint láttuk - német nyelvterületen eredendően protestáns szokásként jelent meg. Bár meg kell jegyezni, 267
