Gelencsér József - Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. – Fejér megye néprajza 3. – Szent István Király Múzeum közleményei: A sorozat 30. (1991)

Az eredetileg román stílusú, majd többször bővített és átépített fehérvárcsurgói katolikus templom oltárképén a középkor óta oly népszerű női szent, Alexandriai Katalin látható vértanúsága eszközével, a kerékkel. Az épületet a reformáció után egy ideig a reformátusok birtokolták, 1748 novembere végén azonban a katolikusok visszavették. Állítólag a nap emlékezetére is Katalinkor rendezik a búcsút. Századunk elején még a templom közelében tartották a búcsúkat, itt rakodtak ki az árusok, állították fel eszközeiket a mutatványosok, de a vallásos áhítatot megzavaró neszük miatt később távolabb helyezték őket. Furcsa módon a Katalin név századunk elején sem volt gyakori a községben, később pedig végképp visszaesett népszerűsége. Ha a névnapot nem is, de a búcsút annál jobban megünnepelték. Ebédre várták a rokonyokat, a vendégeket, kik „dóguk felű ráérve" jöttek is a környékbeli településekről. Egyes családok kifejezetten hívták a rokonságot, mások úgy tartották, búcsúkor nem kell hívni, anélkül is jöhetnek.Tiszteletükre kacsát vágtak, aprólékából levest főztek, többi részét megsütötték. Este a falu mindhárom kocsmájában bált tartottak, de még így is „kevés vót a hel, mer sok vót a nép." A helybeliek a fiatalabb vendégeket is elvitték a katalini bálba, hol cigányzenére reggelig mulattak. A következő nap a szőlőhegyi présházakban folytatták a vigadozást. „Bucsu másnapján csak úgy folyott a nép a pincébe, még akkor ottan mulattak." A búcsút egyébként - a múlt század végi tudósítás szerint - a református hitvallásúak, éppúgy megtartották, mint a katolikusok, sőt mulatság dolgában túl is tettek rajtuk. A magyar nyelvterület több részéről ismeretes a Katalin-naptól karácsonyig kivirágoztatott ág. Szerelmi-, szerencse-, termés-, egészségjósló célzattal végezték a haj tatást, de ősi formájában a távoli tavasz siettetésére irányult. Szentgálon (Veszprém m.) Katalin-napkor meggyfaágat tettek vízbe, ami karácsonyra kinyílott, ez volt a Katalin-ág. (Vajkai, 1987, 188.) Egykor a szőlő- gyümölcstermesztésben élenjáró Csókakőn ugyanezen a napon a férfiak a szőlőnek és a gyümölcsfának lemetszették egy-egy vesszőjét, a lakásba vitték, vízbe tették. A meleg helyen kifakadó rügyekből látták, milyen termés lesz jövőre. Sőréden a szőlőhegyről hazahozott mondulaágat vitték be, a sublótra tették, karácsonyra szépen kizöldült, kivirágzott. András (nov. 30.) A keleti és nyugati egyháznál egyaránt népszerű András apostol ünnepe területünkön - számos európai nép hagyományához hasonlóan - a szerelmi jóslás és varázslás időszaka volt. Ez ideig még nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy miképp kapcsolódtak egymáshoz a szerelmi praktikák és András napja. Valószínűleg azért, mert egykoron a pap a szószékről ez idő tájt számolt be az előző egyházi év népmozgalmi (köztük házasságkötési, születési) adatairól, mely arra indíthatta a hajadonokat, hogy Andrásban házasságszerző szentet keressenek. Alegutóbbi időkig a lányok egyéni vagy közösségi szokásaiban lényeges helyet foglalt el a jövendőbeli férj személyének, nevének vagy a házasságkötés időpontjának megtudakolása. Országosan, de tájegységeinkben is legelterjedtebb módszerként András napján néhány lány, többnyire a barátnők összejöttek, gombócot készítettek. Egyidejűleg papírszeletekre férfinevet írtak, egyet-egyet a gombócokba helyeztek, majd forró vízbe dobták. Hitték, amilyen nevet a víz legelőször felvet, olyan nevű legény lesz a lány párja. Szerte az országban a lányok a jövendőbeli férj keresztnevét almába harapással vélték megtudakolni. Szórványosan területünkön is találtunk ilyen adatot. Fehérvár-248