Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)
AZ ANYAG HELYE A MAGYAR NÉPZENÉBEN Bartók és Kodály alapvető megállapításai közé tartozik az a felismerés, hogy egy-egy magyarlakta faluban sok száz különféle dallam él, és hogy a szomszédos falvak, sőt szomszédos megyék dalkészlete csak kis mértékben különbözik egymástól. Minél messzebbre megyünk, annál több a teljesen új dallamok, új szövegek száma. Ennél fogva a magyar népzene általában egységes, apró részletekben azonban több nagy tájegységre osztható. Abban is egységes a magyar népzene, hogy mindenfelé van Régi és Új Stílus, meg a különböző forrásokból, különböző időszakokból származó sok kis stílus. Viszont vidékenként változik a stílusok aránya,és érdekes árnyalatnyi tájjelleg-különbségek vannak a Régi Stíluson belül. Egy-egy dallam- és szövegtípus még ugyanabban a községben is többféle változatban él (kis hang- vagy szóeltérésekkel hangzik föl); és egyfajta dallamra gyakran többféle szöveget, egyfajta szövegre pedig többféle dallamot tudnak. Nincs lényeges különbség a balladák és a lírai dalok dallamai között. Bartók 1921-ben négy nagy tájegységet állapított meg: I. Dunántúl (Szlavóniával, azaz az Eszék környéki magyar népszigettel); II. Észak (a Dunától és Tiszától északra élő magyar nemzetiségű lakosság Észak—Magyarországon, Dél—Szlovákiában és Kárpát-Ukrajnában); III. Alföld (magyarországi, romániai és jugoszláviai magyar lakosság); IV. Erdély (a bukovinai székelyekkel, meg a gyimesi és hétfalusi csángókkal). Domokos Pál Péter és Jagamas János az 1929 óta feltárt moldvai csángómagyarokat ötödik tájegységnek veszi népzenei sajátosságaik alapján. Fejér megye bennszülött magyarsága a dunántúli zenedialektushoz tartozik: régi stílusú anyagának nagyrésze olyan sajátosságokat mutat, amelyek vagy jóval ritkábban mutatkoznak más dialektus-területen, vagy teljesen hiányoznak is máshonnét. Viszont az új stílusú és a vegyes osztályba tartozó (ún. „C-osztályos") dallamok nagyrészt ugyanolyanok, mint a többi nagytáj hasonló stílusú anyaga. A kötetlen szerkezetű, ütempáros dallamokban sincsen pregnáns táji jellegzetesség, a recitáló siratókban viszont van. Az utóbbi három-négy évtizedben azonban néhány új stílusú dallamtípusban is feltárultak dunántúli sajátosságok, mégpedig vagy szerkezeti, motivikus tekintetben, vagy jellegzetes hangközhasználatban (intonációban). Ilyenek is akadnak Fejér megyében. Végül pedig, pár dallamban északi — palóc és talán szlovák — rokonság, illetve hatás figyelhető meg Fejérben. JELLEMZŐ DUNÁNTÚLI DALLAMTÍPUSOK FEJÉR MEGYÉBEN I. Régi stílusú, ereszkedő, egy magú kvintváltók (ún. „Páva-dallamok") tömbje A magyar népzene egésze felől nézve Dunántúlon tömörülnek leggazdagabban, legszétágazóbban az egyetlen dallammagból épülő szerkezettípusok. Alapképletük: A5 A 5 A A. Különféle ritmusú és szövegű dallamok tucatjai tartoznak ide. A melodikusmotívikus szerkezet az alapképlet mellett különféle elváltozásokat is kifejlesztett, egy-egy dallamsor már-már B-vé változott, de rokontípusaik láncolatán keresztül ide, az egymagúakhoz kötődik sok olyan dallam is, amely első pillantásra nem látszik idetartozónak. 38
