Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)

1916-ban Gyöngyösön szolgált mint 6-os huszár, és innen került az orosz harctérre. 1924-től él folyamatosan Seregélyesen, ahol kezdetben mint dinnyés, majd pusztagazda dolgozott, és a II. világháború után, a földosztás során 10 hold földhöz jutott. E dalok továbbéléséhez, terjedéséhez kétségtelenül hozzájárult az új közösségében. Seregélyesen. A hangszeren játszott dallamok, egy-két kivételtől eltekintve, nagyobbrészt vokális eredetűek. A kanásznóták így pl. a ,,Mély-kanász"(177.) szövegváltozatait megtaláljuk a szerelmi és táncdallamok csoportjában (117., 118.). A Vajtárói és Sárbogárdról gyűjtött, és Alapon is megfigyelt „kanásztánc" illetve „vërbung" dallamok az egész magyar nyelvterületen elterjedt „ugor réteghez" tartozó típus és a „Csóri" vagy „Közép-kanász" kontaminációi (179., 180.). Rubato vagy parlando dallamok giustosítására is van adatunk: pl. a 176. cimbalmon előadott verbunk a 103—106. dallamok variációjának tűnik. A múlt századbeli, műzenei eredetű dallamok közül említsük meg a „Csipd meg bogár" néven jelölt darabot, amelynek szövegét ma már nem ismerik, de minden zenekar játsza. Tudjuk, hogy már a múlt század elején népszerű dallam Bihari repertoárjában is szerepelt, és szöveges változatát Pálóczi Horváth Ádám is bevette gyűjteményébe 390. sorszámmal „Bogár és tetű" címmel. Két helyről előkerült a magyar és román folklórból ismert népi programzene, „Az elveszett juhait kereső pásztor" témájával (174., 175.). Sőt pantomimikus-táncos változatát is sikerült filmen rögzíteni. Egy lassú keserves és egy táncdallam váltogatásából épül fel. Perkátán a lakodalmak emelkedett hangulatában mutatták be a múltban,a tréfás, szövegében sokszor aktualizáló, dramatikus táncot. Itt „kecskekeresésnek" is nevezték, de egyébként a szakirodalom az „oláh lány tánca" elnevezéssel tartja számon. Ebben a változatban, ugyanúgy, mint a Duna mentén másutt is — Kunszentmiklóson (Bács-Kiskun megye), Madocsán (Tolna megye) és a sárréti Sárkeresztúron — megfigyelt változatokban, szintén a pásztorkodó „oláh lány" keresi a kecskéjét. Másutt, például az erdélyi változatokban a férfipásztor, a juhász a főszereplő. A tánc eredete történeti emlékeink szerint messze nyúlik vissza. Balassa Bálint egyik Júlia-versét is a tánc egyik dallamára írta, és a költő nótajelzése a következő: „Arra az oláh nótára, az mint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány". Rákóczi György 1659-es marosvásárhelyi bevonulásával kapcsolatosan ugyancsak megemlíti egy korabeli országgyűlési jegyzőkönyvíró, hogy a menetben a töröksíposok folytonosan azt a nótát ismételték, amelyben az oláh fáta sírva keresi elveszett kaprait, azaz kecskéit. A ko/omphango/ások egy-egy pásztor zenei ízlését tükrözik. Ezért két kolompsorösszeállítást is bemutatunk, amelynek nem a gyönyörködtetés, henem a jelzés az elsőrendű feladata (181., 182.). A pásztor a juhnyájra tett kolompok összhangzását igyekezett állandóan tökéletesíteni, rendszeresen módosított rajta. A kolompokat egymás között csereberélték a különböző pusztákon, amikor találkoztak. A csere a kolompokon kívül pl. kutya, bárány vagy egyéb pásztori javak (pl. ostor, tarisznya) átadásával történt. Az ilyen csereutat vándorúinak is nevezték. A legnagyobb birkakolomp kb. 1 literes s a legkisebb 1—2 decis. A hangolást, illetve annak módosítását a kolomp oldalának az ütögetésével végezték el, ahol azokon a horpadás látható. Ez nagyjából ott van, ahol a nyelv a vaslemez oldalához ütődik. Nagyságuk és a hangolás alapján különféleképpen nevezték el azokat. Az egyik, 11-ből álló kolompsor darabjait (181.) a magyaralmási Lendvai János háromszori meghallgatás után többféleképpen, de megközelítő meghatározásokkal nevezte el. Az utóbbi évtizedekben már nem nyáj mellett dolgozott, hanem mint állatgon-30