Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene – Fejér megye néprajza 1. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 25. (1982)

A népviseletnek társadalmi jelentősége, kor- és állapotjelző szerepe volt. Ezt az 1950-es években még néhány helyen megfigyelhettük. Legtovább Székesfehérvár—Felsővárosban, Jenőn, Pázmándon és a német nemzetiségű vidékeken hordták a hagyományos viseletet nők és férfiak egyaránt. Székesfehérvár Felsővárosára is jellemző volt a hétköznapi és ünnepi viselet mellett az ún. városbajáró viselet. Szembetűnő még ma is néha a piacra menő, négykerekű kocsiját toló, viseletes, idősebb felsővárosi asszony. A népi díszítőművészet emlékei közül a takácsmunkák mellett — takácsmesterek az 1930-as években szinte majdnem mindenütt dolgoztak még — említésre méltó, főleg a Sárrét vidékéről, a ma már csak múzeumban található néhány hímzett halotti lepedőszél. Len- vagy kendervászon alapon piros, fekete keresztöltéssel vagy áttört fehér hímzéssel készültek. A nép használati tárgyait előállító kismesterségek közül a kékfestő mesterség már a 18. századtól kezdve szerepet játszott Székesfehérvár ipari életében. A Felmayer gyáron kívül különösen jelentős volt, a múlt század közepe óta működő Montskó-fé\e kékfestő kisüzem. Készítményeit az egész megyében kedvelték, és néhány helyen (pl. Lovasberény) a századforduló idején ünnepi ruhaként is használták. A Dunántúl jelentős fazekasközpontjában, Csákváron a múlt században, a mesterség fénykorában, 1833-ban még 193 mester dolgozott. A fazekas mesterség több ágra oszlott, amelyeket szigorúan megkülönböztettek egymástól. Voltak a fazekasok, akik a tűzálló sütő-főző edényeket készítették, voltak a tálasok, tál, tányér, köcsög és bögre mesterei, és voltak a vörösedényesek vagy korsósok, akik csak a mázatlan „parasztedényt" készítettek, és a rangsor alján állottak. Néhány kályhás is dolgozott Csákváron. A fazekasok főleg reformátusok voltak, és a Felsővárosi Társulatban egyesültek. A tálasok, akik katolikusok voltak, az Alsóvárosi Társulathoz tartoztak. A korsósok is az alsóvárosi céhnek voltak tagjai. Csákváron elsősorban használati edényeket készítettek. Ősi eljárásmóddal, ujjnyomkodással díszített, tűzálló agyagból készített lakodalmi fazekakat, csíkos, pöttyös fazekakat, zöld köcsögöket, általában főzőedényeket, lábasokat, kuglófsütőket, festett és ujjnyomkodással díszített szélű tányérokat, nagy tálakat, kancsókat, úgynevezett „bugyoga korsókat", zöldmázas boroskancsókat stb. gyártottak. Áruikat a megye határán túlra is elszállították a Csákváron élő edénykereskedők. A paraszti élet társadalmi törvényeit, életének törvényszerű menetét és a paraszti kultúra alkatát talán az ünnepi szoksások jellemzik a legjobban. Fejér megye területén is, a közelmúltban számos, régi gyökerekre visszavezethető szokás élt. Csak néhányra utalunk. Az aprószentekhez kapcsolódó jellegzetes szokás volt az egészség és termékenység-varázslás eredetére utaló korbácsolás, amelynek eszköze a 7 vagy 9 ágból font ún. „mustármag, mustohár mag". Az asszonyokat és a leányokat megveregették vele, a gyermekeket megérintették a végén levő 9. szállal, az úgynevezett „suhogóval", miközben ezt mondták: Bolhás ne légy, Tetves ne légy, Egészséges légy. — (Alap) Ismerjük még a szokást pl. Perkátáról és Dunaújváros-Óvárosból is (Dunapentele): „Egészséges, üdvösséges, kellésës ne légy jövő ilyenkorra". A Luca-napi mágikus szokások 17