Fitz Jenő (szerk.): A magyar pénzverés kezdete című konferencia előadásai, amelyek a Székesfehérvári Alba Regia Napok keretében 1973. május 14-én hangzottak el - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 21. (Székesfehérvár, 1975)

Kralovánszky Alán: A tinópénz kérdsei I. István király korában

feltételezhető, hogy a társadalom minden, vagy közel minden egyénje részére közvetlenül vagy közvetve a tinó, mint vagyontárgy elérhető, illetve biztosítható volt.

3. Ebből következik, hogy a XI. század elején a szarvasmarha állománynak, ill. tenyésztésnek olyan jelentőségűnek kellett lennie Magyarországon, amely alapján a büntetett fele a végrehajtás lehetősége a megfelelő mennyiség és az elrettentés súlya; valamint a javadalmazott felé pedig a hasznosság ismérve a jó szállítási feltételek és felhasználási mód egyaránt biztosított volt, mivel minden büntetésnek akkor van csak értelme ha az végrehajtható.

* * *

Hogyan látjuk jelenleg e kérdéseket ?

1. A szarvasmarha tartással elődeink a legújabb kutatások alapján már jóval 2000 eszdendővel a honfoglalás előtt megismerkedtek. Ezt a kérdést a szovjet régészeti eredmények alapján Fodor István foglalta össze legutóbbi4).

2. A honfoglalás előtti évszázadokban e szarvasmarha tartás tovább finomult, szélesedett, amelyet nyelvészeink és történészeink egyrészt a török eredetű ökör, tinó és borjú jövevényszavak, másrészt pedig a keleteurópai területeken végzett régészeti feltárások eredményei alapján leellenőrizve, ugyancsak megállapítottak/5).

3. így még erősebben szeretném hangsúlyozni Gardézi közismert adatát ezzel kapcsolatban, aki szerint — figyeljünk a sorrendre! — „a magyaroknak egy oly házassági szokásuk van, mely szerint midőn házasodnak, nászajándékot hoznak. A nő milyensége és marhákban álló vagyona szerint a nászajándék több, illetve levesebb lehet”. .. .„ minden a nászajándékhoz tartozó tárgyat számba kell venni, amely ajándék marhákból, pénzből és bútorokból áll. ”(8).

4. A szarvasmarhának már a honfoglalók szellemi életében is betöltött szerepét lehetett igazolnom a Sárbogárdon feltárt, rituálisan eltemetett, és a 900-as évek első évtizedére datálható tinó-temetkezéssel kapcsolatban(7).

5. A Zalavár-vári X. századi őslakosság temetkezésénél Bökönyi Sándor vizsgálata alapján az alábbi %-os megoszlást figyelhetjük meg az állatoknál: ló és baromfi 3 — 3%, kecske 6%, juh 16%, disznó 32% és szarvasmarha 38%(8).

6. István király II. törvénykönyvében két ekealj földhöz 1 lovat, 1 iumenhim (kancát?) (igavonó

(4) Fodor I., Vázlatok a finnugor őstörténet régészetéből. RégFüz, 11/15, 1973, 1 —88.

(5) Legutóbb: Baetha A., A IX-X. századi magyar társadalom. Budapest, 1963, 1—193.

(6) Magyar honfoglalás kútfői. Budapest, 1901, 173.

(7) Kralovánszky A., Die landnahmezeitliche Hinderbestattung von Sárbogárd. Alba Regia, VI — VII, 1966, 89-96. '

(8) Sós A.— Bökönyi S., Die Ausgrabungen Géza Fehérs in Zalavár. Al lung, XLI, 1963.

barmot?)/9), 6 ökröt, 2 tehenet és 30 aprómarhát ír elő, tehát a 10 nagyállatból 8 szarvasmarhát(10).

7. Bökönyi Sándor a Méri István által feltárt tiszalöki és kardoskúti árpádkori telepek állatcsontanyagában ugyancsak több szarvasmarhát állapított meg, mint lovat: Utóbbinál szarvasmarha 31%, a ló 28%, az előbbinél szarvasmarha 34%, a ló 24%(u).

8. Míg Szent László 1077 körüli törvénye szerint(12) mind a ló, mind pedig az ökör kivitele tiltott az országból, addig Kálmán király 1100 körüli törvénye csak a lovat tiltja(13). Mint ismeretes, azt az árut nem engedik kivinni, amelyből kevés a készlet, tehát esetünkben úgy látszik, hogy a nagyállatok körében a szarvasmarha aránya jobb a lóéval szemben.

Összegezve:

A későbronzkortól a XII. századig folyamatosan és egyre növekvő jelentőséggel bontakozik ki a különböző korú régészeti, nyelvészeti adatok, valamint a külföldi és a hazai írott források alapján a szarvasmarha tartás. így az istváni törvényekben szereplő tinópénz fedezetéül szolgáló szarvasmarha tenyésztés tényleges meglétét és realitását nemcsak megerősítve látjuk az újabb kutatási eredmények alapján, hanem tovább menve, egyéb adatokkal összefüggésben a X —XI. századi magyarság túlnyomó többségénél ezt, a földművelés egyik legfontosabb közvetett ismérvének tartjuk, figyelembe véve azt, hogy a IX —XIII. századokban a keleteurópai és ázsiai nomád gazdaságokban a jószágállomány %-os aránya, a juh, kecske, ló, szarvasmarha, teve csökkenő sorrendet mutatja(14).

Végezetül egy gondolat :

István király II. törvénykönyvének I. fejezetében az egyház alapításával foglalkozik. Itt két szolganéphez és a hozzátartozó két ekealj földhöz 1 ló, 1 kanca? igavonó barom?, 6 ökör, 2 tehén és 30 aprómarha kötelező adományozását írja elő 10 falunként az egyház — nyilvánvalóan gazdasági — szükségleteinek biztosítására. Ennek alapján egy ekealj és a hozzátartozó háztartás-család állatállománya 1 ló, 3 ökör, 1 tehén, tehát 4 szarvasmarha, és 15 aprómarha.

Véleményünk szerint ez az állatállomány a XI. század elejei — példaképül szolgáló, vagy általános? — önálló kis gazdasági egységnek, egy háztartásnak az állatállománya. Hogy ez a feltételezés közel reális lehet, arra legyen szabad megemlítenem, hogy István törvényében a papok munkájáról az alábbi olvasható:

(9) Itt köszönöm meg Horváth János professzor úrnak szíves szóbeli figyelmeztetését, hogy a iurnentum szó értelme egyaránt lehet kanca, vagy igavon óbarom.

(10) II. törvénykönyv 1. fejezet.

(11) idézi Méri I., AÉrt, LXXXIX 1962, 211.

(12) II. törvénykönyv 15. 16, 17. fejezet.

(13) I. törvénykönyv 76, 77. fejezet.

(14) Sz. A. Pletnyeva, Besenyők, türkök és kunok a déloroszországi steppen. MIA, LXII, 1958, 151—226. Cf. Szovjet régészet, XIX, 1962, 135.

284