Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Szigeti Kilián: Székesfehérvár újkori zenetörténete
Mivel három .1 hegedűs van és csak egy II. hegedűs, így a jegyzőkönyv szerint az egyik I. hegedűs köteles beosztás szerint segíteni a II. hegedűsnek. A jegyzőkönyv záradéka: „Feljegyeztetik és az illyes, valamint a’ hangász helyen való rend eránti rendszabások kimunkállása végett a felügyelő Urak megbizatnak. P. H. Kiadta Eischl János V. al Jegyző.” A jegyzőkönyv számunkra rendkívül tanulságos. Látjuk belőle, hogy lényegében fennáll még az 1777-i megegyezés, amely szerint a káptalannak és a városnak közös ének- és zenekara van. A két tulajdonos megosztva födözi annak költségeit, és mindkettő igénybe veheti a teljes kart előzetes egymás közti megegyezés szerint. A tagok mindkét helyen egyenlőképpen kötelesek megjelenni. Még érdekesebb számunkra az ének- és zenekar összetétele. Most is 14 fizetett ill. szerződtetett énekes-zenész van, mint 1777-ben volt, csupán a tiszteletbeli városi muzsikus, Heisler Adolf a többlet. De már nagy különbséget tapasztalunk a káptalan és város közti megosztásban. Míg 1777-ben 7—7 arányban egyenlőképpen oszlott ketté a kar, most a káptalan mind a 14-et fizeti, sőt a tiszteletbeli városi muzsikus is kap tiszteletdíjat. A város csak 7 muzsikus fizetéséhez járul hozzá. A káptalan évi kiadása a fizetésükre összegben 1046 Ft, míg a városé csupán 584 Ft. Nem tudjuk, mi vezette a tanácsülési vitán a káptalan két képviselőjét, hogy az anyagi tehernek ilyen eltolódása ellenére mégis egyenlő jogot adott a zenekarhoz a városnak és káptalannak. Azt is látjuk a táblázatból, hogy az ének- és zenekar összetétele még teljesen barokk: négy szólóénekes (szoprán, alt, tenor, basszus), megkettőzött I. és II. hegedű, egy-egy cselló és bőgő, és négy fúvós, akik az előadandó mű igényei szerint a megfelelő fa- vagy rézfűvós hangszert játszák. Ezekhez járul a continuo-t játszó orgona. Ez a zenekari összetétel lényegében megegyezik azzal, amit Hanner Makár korában láttunk, csupán a fiú-szoprán (discant) és alt helyett énekelnek női énekesek. Elmarad továbbá a jellegzetes barokk clarino s megjelenik a fagott és harsona, a vonósok között a cselló. Említettük, hogy a XIX. század első évtizedeitől kezdve előtérbe lép a bécsi klasszikus mesterek (Haydn, Mozart, Beethoven) zenei stílusa. Már az őket megelőző koraklasszikus úttörő mesterek is kibővítették a barokk zenekart, de a bécsi mesterek műveinek előadásához mindenképpen elégtelen volt a barokk együttes. Ezért szervezett Vogel Miklós a fizetett zenekar mellé önkénteseket és eszközölt ki számukra 1828-ban némi tiszteletdíjat a káptalantól. Ezek később (1837-ig) fokozatosan belekerültek a tényleges zenekarba. Most már azonban ez a létszám sem volt elegendő. Ha Janny korabeli műveket akart előadni, kénytelen volt a szerződtetett és fizetett önkéntesek mellett fizetetlen énekeseket és zenészeket is alkalmazni. Meg is szervezte azt a város zeneértő és zenekedvelő polgáraiból, akik pusztán a zene iránti lelkesedésükből vállalták a zenekari munkát. Ezeket a műkedvelőket a káptalani iratok „dilettáns” néven említik. így elérte Janny, hogy 47 tagú ének- és zenekar állott rendelkezésére amivel már a szimfonikus jellegű művek előadására is vállalkozhatott. Az 1839-i egyházlátogatási jegyzőkönyv alapján táblázatba állítjuk Jannynak ezt a kibővített zenekarát is, jelezve, kik a szerződtetett ill. rendszeresen fizetett zenészek, kik a nem fizetett, csak honoráriummal jutalmazott tagok, és kik a csupán lelkesedésből együttműködő műkedvelők.4^ 42 42. Vis. Can. 1839. 82—85. — E. 186
