Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Fallenbüchl Zoltán: Az újkori államigazgatás kezdetei Székesfehérvárott
minőségben a szomolnoki rézbányához nyert kinevezést és eltávozott Székesfehérvárról.47 Eckher és Hölbling voltak az utolsó tisztviselők Székesfehérvárott a királyi provizorátusban és vámmá lefokozott harmincadban. Utánuk a városban az uralkodói kormányzat közvetlen szerveit csak a gabonahivatal képviselte. A harmincad és a vele összekapcsolt tiszttartóság közvetlenül a visszafoglalás után igen fontos volt a rendszeres gazdálkodás megindítása és ellenőrzése, a jövedelmek behajtása szempontjából, de a megye fokozatos betelepülésével, a birtokviszonyok tisztázódásával, a földesúri birtokok szolgáltatási rendjének kialakulásával, és a nemesi-rendi megyei hatóság megerősödésével elvesztették jelentőségüket. A maradék reszortnak a szabad királyi város részére való átadásával az állásokat zökkenő nélkül meg lehetett szüntetni. Ez meg is felelt a szatmári békében vállalt kompromisszum szellemének a rendek és az uralkodó között. A hadseregélelmezés feladata viszont, amely szakszerű apparátus üzemeltetését kívánta meg, és mely súrlódásokkal terhes határos munkaterület volt régebben a provizor, a gabonahivatal vezetője, s az alkalmilag odavezényelt hadbiztosok között, megkívánta az állandó tisztviselői tevékenységet. A gabonahivatal, mint láttuk, Székesfehérvárott egyidős volt a harmincadossággal és az azzal kapcsolatos provizorátussággal. Hochburg János Miklós 1689. évi kinevezése után azonban nem soká maradt állásában. Utoljára az 1693-as évről kellett számot adnia: egy 1700-ból való irat elhaltként említi. Az élelmezési hivatalok központjainak kimutatása szerint 1697-ben Székesfehérvárott már nincs önálló elszámolásra kötelezett hivatal, hanem Győrhöz tartozik; „Raab und Stuhlweissenburg” számvitelét 1697—1700 közt a Győr város történetéből jól ismert Oszwald János Kristóf élelmezési prefektus látja el.48 A hadélelmezési hivatalok hálózata Magyarország területén nem fejlődött egyenletesen. Északkeleten, a Szepesi Kamara területén már sokkal előbb nyert szilárd szervezeti formát a végvárakra támaszkodva; a visszafoglalás után e szervezet Dél felé terjeszkedett néhány fontosabb állomást kreálva. A Dunántúlon és az Alföldön a szervezet a felszabadító háború alatt kezd stabilizálódni, Győr és Komárom irányából: a hadrakelt sereg főként ebből az irányból jön, itt tehát a gabonaraktár-hálózat kiépítése különös fontosságot nyer. A hadsereg kenyérellátásának biztosítása a módszeres hadviselés egyik fő gondja. A Haditanács azonban, amelynek e téren irányító szerepet kellene vinnie, szívesen osztozik a felelősségen az Udvari Kamarával, és így a hadélelmezés kérdésében csak késve és nehezen megy a szervezeti stabilizálódás. Még az 1690-es évek második felében is gyakori mind a változás, mind a nem megfelelő helykiválasztás a gabonaraktárak tekintetében. Székesfehérvár —- a Mezőföld termékeny területén — kiválóan alkalmas ilyen központnak. Természetes, hogy ha önálló elszámolást vivő központ nem is, de gabonaraktár céljára számba jön a város. A Domus Annonaria, a vele összetartozó malommal és sütödével, 1693-ban már áll. Főnöke, Haas János Henrik, nem szerepel ugyan az elszámoló tisztviselők közt, így feltehető, hogy az említett Oszwald János Kristóf helyi megbízottja, helyettese, az anyakönyvek tanúsága szerint élelmezési (7. Orsz. Lvt. MKL, Libri Resolutonum. Liber 24. fol. 168. 43. österreichisches Staatsarchiv, Hoffinanz, Faszikel rote Nr. 614. 8. Jänner 1700. 34
