Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Farkas Gábor: A tőkés társadalom kialakulásának kérdései Székesfehérvárott
kereskedőnek olcsó áron adják vissza.35 36 37 A XIX. sz. húszas-harmincas éveitől kezdve a tobakok, szűcsök, csapók és posztókészítők legnagyobb része csak az év egy részében folytatja mesterségét, kis részük viszont csak háziiparszerűen űzi azt.:!6 A város földrajzi helyzetéből kifolyólag inkább a transitkereskedelemnek kedvez. Székesfehérváron vezet keresztül a Buda-zágrábi főútvonal, de olyan fontos megyei utak futnak itt össze, melyek nemcsak a közvetlen környék — Zámoly, Csákberény, Mór, Várpalota, Martonvásár, Csákvár, Polgárdi, Seregélyes —, kereskedőit, kézműves iparosait hozzák el a város piacaira, hanem a távoli országrészekből és városokból is érkeznek ide kereskedők. A Duna-Tisza közéről, a Tiszántúlról, sőt Erdélyből is hajtanak állatokat Fehérvárra, és itt azokat bécsi kereskedők veszik meg. Azáltal, hogy az idegen kereskedők közvetlenül érintkeznek a termékeket előállító kézművesekkel és őstermelőkket, természetszerűleg következik, hogy Székesfehérváron alacsony a kereskedők száma, és az is, hogy a XIX. sz. első felében már kevés köztük a vagyonos. 1832-ben, amikor a Kereskedelmi Társaság privilégiumát megújították, a kereskedők bevallották, hogy ők kiterjedt kereskedelemmel nem foglalkoznak, és jórészt valamennyien a mezőgazdaság jövedelméből tartják fenn családjukat. A jövedelembevallás szerint 2 kereskedőnek van csak évi 250 Ft, 7-nek 140, 11-nek GO, 14-nek 40, és 19 kereskedőnek mindössze 20 forint kereskedésből eredő jövedelme. Ugyanakkor a kereskedők felének saját háza, kertje, szőlője, rétje és szántóföldje is van.Mindezek meggyőzően bizonyítják, hogy Fehérváron sem a kereskedelmi tőke, kiváltképpen nem a kézműves iparosok pénze vállalkozásokba történő invesztálásra nem volt elégséges. Ezért volt nagy jelentősége az 1848 után beáramló, főleg kereskedelmi tőkének, amelynek befektetését már semmiféle városi rendszabály nem gátolta. A városi polgárság 1845-ben létrehozta a székesfehérvári takarékpénztárat. Ekkor 120-an jegyeztek 325, száz igaz értékű ezüst forintos részvényt, de ennek csak felét, azaz 16,250 Ft-t kellett befizetniük. A részvényesek közül 62-nek csak 1, 36-nak 2—4, 17 főnek 5—10 részvénye volt. A részvényesek közül csak Ámon Ferencnek volt tizen felül, összesen 26 darab részvénye. 1848—49-ig a pénzforgalom igen gyér. 1846 végén 142,595 Ft a betét összege, 1848 végén pedig 263,598 Ft. A takarékpénztár ugyan kidolgozta a jelzálog betáblázási rendszabályokat, amely alapján a jobbágy és nemesi birtok egyformán kapott volna kölcsönöket, azonban e rendszabályok szövevényes volta mindkét birtokfajta esetében a hitelezést jobbágynak és közbirtokosnak szinte hozzáférhetetlenné tette. így gyakorlatilag az 1848 előtt felvett jelzálog kölcsönök jelentéktelen mennyiségűnek minősülnek. A takarékpénztár fejlődése, forgalma azonban 1850 után — az előbb említett tőkebeáramlás révén — ugrásszerűen növekedett. 1854-től kezdve a részvényesek már évi osztalékban is részesedtek, 1859-ben a takarékbetétek állománya 940 ezer, és 1860-ban az 1 milliót is meghaladta. 1868-ban 2, 1872-ben pedig már 3 millión felül van a betétállomány. Az alaptőkét 1853-ban 32,500 Ft-ra kiegészítették, majd kedvező értékpapír ügyletek lebonyolítása során, 1871-ben 65 ezerre emelték fel. 1848 előtt életbiztosító intézet létrehozásával is kísérleteztek, azonban ennek működéséről nem sok értesülésünk van, és ez 1848 mozgalmas napjaiban végleg el is tűnt.38 39 A tárgyalt korszakban erősödött — a 18. század közepén kezdődő és a század második felében egyre élénkülő —, magyarosodási folyamat. De a XVIII. sz. egészében 35. 1828. évi összeírás. 36. Ibid. 37. Magyar Statisztikai Szemle, 1938. március 3. szám 245. 38. Emléklapok a székesfehérvári takarékpénztár ötvenéves történetéből (Bp. 1896.). 39. Prot. A. 1843. Nr. 1221. 145
