Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 4. 1688 - 1848 - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 16. (Székesfehérvár, 1979)
Farkas Gábor: A tőkés társadalom kialakulásának kérdései Székesfehérvárott
más rétegei is elsősorban azzal látták volna számukra biztosítottnak, ha ők is nemesi rangot kapnak. A polgárok között elég sokan nyerték el a nemességet az elmúlt másfél évszázad alatt és ezzel ezek előtt megnyílt a társadalmi emelkedés útja. A polgárság más része — nyilván a nem vagyonos réteg — viszont belátta, hogy ez az út számára járhatatlan, és kizárólag a köznemesség által képviselt polgári haladás eszméje hozhat számára is emelkedést. Ugyanakkor Székesfehérvár magisztratusa a helyi nemesség privilégiumai ellen hosszú harcot kénytelen folytatni. Ezen évtizedes küzdelem hullámai néha hevesek, és ekkor látszatra a polgárság a kor leghaladóbb nézeteit hangoztatja. Legtöbbször azonban kompromisszumba hajlik, és ez esetben a polgárság a jobbágyság ügyétől elválasztja saját felemelkedésének problémáját. Ez annál is jobban érthető, mivel a nemesség vagyonos része a városi vezetésbe beépült. Székesfehérváron nemesek már a XVIII. sz. elején laktak.15 16 Számuk a későbbiekben kétféleképpen szaporodott: a polgárok nemesítése útján ill. beköltözéssel. A II. József féle népszámlálás 195 nemes férfit tüntet fel,16 és összlétszám a családtagokkal 465 fő.17 1828-ban 122 nemes családfőt írtak össze.18 A XIX. sz. első felében összlétszámúk lényegében változatlan a József kori időkhöz képest. A nemesek több ízben Fejér vármegye közbenjárását kérték, ha a magisztrátus adóztatni próbálta őket. A városi statútumok ugyanis nem tesznek különbséget polgár és nemes között, ha ez utóbbi a város falain belül él. Amennyiben a nemes polgári telket bír, akkor annak minden terhét viselnie kellett, beleértve még a katonatartást is. A városban lakó nemesek hivatkoznak az 1832. évi 11. te. 7. §-ára, amely a jobbágy telken lakó nemeseket a katonatartás terhe alól kiveszi. Ennek analógiájára kísérlik meg a székesfehérvári nemesség képviselői polgári telken élő sorstársaik terhét elengedtetni. A városi magisztrátus azonban igen meggyőzően érvelt e terv ellen; amelyből kiderült, hogy a városi polgárság a nemesség privilegizált helyzetét a nemzet kebelén belül rendkívül károsnak tartja. Szinte foggal-körömmel küzd a város nemeseinek ezen követelése ellen. Idézek a jegyzőkönyvből: „a városban lakó nemes embereknek minden polgári terhet a polgárokkal közösen kell viselniök: csakis ezzel a feltétellel szerezhettek házat a városban. A katonatartás terhe polgári házon lévő teher, akkor is, ha nemes ember lakik a házban. Egy nemes ember sem köteles polgári házat venni, s ha már vesz, azt teherrel együtt veszi, s nemesi levele azt kúriává nem változtathatja.” A polgárságnak szinte életbevágó érdeke volt, hogy a nemesek által lakott házak is viseljék a terheket, hisz 1843-ban a város 1584 házából 203 volt nemesi tulajdonban.19 Különösen kirívó eset volt, amikor a Zichyek a fehérvári házukat hagyták összedőlni, csakhogy adót ne kelljen utána fizetniök. A polgárság szembenállása a nemesekkel nem is állandó, hanem egyedi esetek kapcsán vetődik fel: ezért csak gazdasági síkon jelentkezik, politikailag viszont nagyobb részt azonos nézeteket vallanak, minthogy társadalmilag is mindkét osztály privilégizált helyzetű. A székesfehérvári polgárság szembenállása nemeseivel tehát igazi feudális küzdelem, és rendi jellege van. A polgári haladás frazeológiájába öltöztetett és antifeudálisnak minősíthető nyilatkozatok legtöbb esetben nem a polgári átalakulást, hanem a városok rendi jellegének erősítéséért indított küzdelmet tükrözik. 15. Székesfehérvár város lt. Népösszeírások (18. sz.). 16. KSH. AZ első magyarországi népszámlálás, 1784—87. (Bp. 1960.) 368—369. 17. Magyar városok és vármegyék monográfiája, Fejér vármegye és Székesfehérvár. (Bp. 1937.) 272. (Továbbiakban: Monográfia). 18. 1828. évi összeírás. 19. Prot. 1843. 142
