Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Sinkovics István: Székesfehérvár a török támadás előestéjén
kapitány megfelelő csapatokkal vállalta volna a harcot Fehérvárért.68 Mindebből azonban semmi sem lett. A fehérváriak magát Podmaniczky Jánost is megkeresték: jöjjön közéjük, hogy a várost megtartsák az ellenséggel szemben. Beismerték levelükben, hogy „fej vagy vezető ember nélkül vannak,”69 Ezek a próbálkozások arra utalnak, hogy Varkocs parancsnokságát nem akarták. Végül mégis reá hárult a nehéz feladat. Az ellentétek közte és a polgárság között mindvégig megmaradtak. A felkészüléskor meglátszott ez a külváros védelme kérdésében. Varkocs akarta, hogy gyújtsák fel a külváros házait és a várat védjék. A polgárok azonban ezt élesen ellenezték, és amikor az egyik olasz parancsnok is a külváros megtartását javasolta, Varkocs kénytelen volt engedni.7 o Amikor pedig az ellenség váratlanul benyomult a külvárosba, és a védőcsapatok a várba igyekeztek visszahúzódni, a fehérvári polgárok nem voltak hajlandók felhúzni a várkapu előtti sorompót, amelyet — Istvánffy szerint — „cselből vagy feledékenységből, avagy a jelenlevő veszedelemtől való félelemből, éppen a legrosszabbkor lezártak”. Varkocsot és csapatait a betóduló ellenség a budai kapu előtt ölte meg egyenlőtlen, reménytelen küzdelemben.71 Az ellentét — úgy látszik — a végsőkig megmaradt, és így az eredményes védekezést is megbénította. Amint közeledett az ellenség, Fehérvár bírája és tanácsa igyekezett a városon kívülről segítséget szerezni. Elsősorban Podmaniczkyt ostromolták kérésekkel. Július közepén megírták, hogy a török szultán Tolna megyében Anyavár mellett ütött tábort, ahonnét három nap alatt könnyen Fehérvár alatt lehet. Elpanaszolták, hogy eddig szóban és levélben sok ígéretet kaptak csapatokról, ágyúkról, de mindebből semmi sem lett valóság. Podmaniczkyban van az utolsó reménységük. Azt kérték, hogy írjon a szomszédos birtokosoknak: küldjenek 10(10 gyalogost, a költségeiket a fehérváriak vállalják. Podmaniczkytól is néhány száz gyalogost várnak. Kérnek továbbá tőle egy vagy két ágyút, az árukat pénzben vagy rézben egyenlítik ki. Levelüket azzal fejezték be: Az Istenért kérjük, ne hagyjon el.72 Egy másik levelükben arra kérték, hogy jöjjön Fehérvárra közéjük, tartsák meg a várost az ellenséggel szemben. De azt is megírták: Ha nem jön, Isten segítségével akkor is halálukig készek harcolni a városért. Hogyha ennek ellenére nem tudnák megőrizni a szultán erejével szemben, tiltakoznak Isten és ember előtt: az adjon erről számot, aki a város pusztulásának okozója,73 Nagy Tamás fehérvári bíró július végén Podmaniczky palotai udvarbírójának írt levelében nem kért segítséget, hanem csak a töröktől nyert értesülésekről számolt be. Az egyik szökevény szerint az a felfogás él a törökök között, hogy a szultán egészen Bécsig az összes várakat magának akarja követelni, és meg van győződve, hogy Fehérvár az övé. A bíró ehhez azt fűzte hozzá: „nem tudjuk, hogy ebből mi fog következni”. A városra vonatkozólag csak azt említette meg, ami akkor nyilván foglalkoztatta a közvéleményt, hogy a várt olasz katonák visszafordultak, mivel nem mertek a kockázatos útra vállalkozni.74 68. Batthyány F. 1543. júl. 17-én kelt levele Nádasdy T.-hoz OL Nádasdy lt. Miss.; Podmaniczky J.-nak az előző jegyzetben idézett levele. G9. Batthyány F.-nek az előző jegyzetben idézett levele. 70. ISTVÁNFFY M. : op. cit. MH VI. 192. 71. Ibid. 194—195. 72. Podmaniczky okit. III. 122. 73. Batthyány F. közöl részeket a fehérváriak leveléből. Levele Nádasdy T.-hoz, 1543. júl. 17. OL Nádasdy lt. Miss. 74. Podmaniczky okit. III. 127 ; Szerémi Gy. és Istvánffy M. szerint harcoltak Fehérváron olasz csapatok. MH V. 278. ; MH VI. 192—195. 26
