Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
helyre a kincstárba vándorolt, amit nem egy esetben igazolt nyugtán a budai defterdár. 1668-ban Mehmed budai defterdár a körösieket birságolja meg a mészárosok orgazdasága miatt,28 1669-ben a körösi Kuti Pétert verekedésért.28 1682-ben Kecskeméten veszi meg Hádzsi Ahmed budai defterdár egy elszökött tolvaj díját.3« Ez a közvetlen út természetesen nem volt általános. Az általános az volt, hogy a kádik helyére a jelentékeny ügyekben a szandzsákbégek, kisebb, hétköznapi eseteknél a szubasik és a vojvodák léptek. A „közbülső láncszemet”, a kádit, a jogszolgáltatás igazi értelmében azonban ők sem pótolták, nem bíráskodtak, csak beszedték a büntetéspénzeket. Tették ezt annak ellenére, hogy a kánunok és a későbbi szultáni rendeletek szigorúan előírták, hogy az ő hatáskörükbe csak a halálbüntetés tartozik, és a rája, különösen a szultáni hászbirtokok büntetőügyeibe szigorúan tilos beavatkozniok.31 Mégis lépten-nyomon velük találkozunk. A szubasik és vojvodák a török uralom végéig elvégezték évi egy-háromszori kőrútjukat a magukra hagyott alföldi városokban, tevékenységüket azonban a legkevésbé sem lehet bíráskodásnak nevezni. Újra sorravették a magyar bírók által kivizsgált és bebizonyított, sok esetben már lezárt ügyeket, és behajtották utánuk a büntetéspénzeket. A városi tanácsok tiszteletben tartották a török hatóságok előjogait, és lopás, rablás, gyilkosság és a nők paráznasága esetén csak a vizsgálatot és a bizonyítást végezték el, a büntetéspénz behajtását fenntartották a törököknek. 1645. ápr. 3-án Nagykőrösön törvényt ült a három város törvényszéke Jakó Gergely fölött, aki 7 ökröt lopott el. A tolvaj kiadatását így indokolták: az illendő büntetés alá méltán adhattuk (noha az igaz törvény, ha az hatalom kezünkből ki nem vétetött volna, sententialta volna halálra is méltán) mint nyilván való orvot, az mint az igaz hit tanuvallások tartják,”32 33 Nem mondható el ugyanez a török félről. Nem egy esetben olyan ügyeket is újra elővett, amelyek után a magyar bírót illették a büntetéspénzek, vagy bírságot szedett olyan esetek után, amelyekben a vád nem bizonyosodott be. „Benkő Mályás szolgája paráznaságban esvén Benkő Mátyás húgával, Katával, változott ki a szubasától per tall 7.” Az a legény a bíráknak is tall 7 fizetett.” „Nagy István, a Kincsesné fiának öccsét hogy valami legények megfogván a városban estve, noha semmi bizonyos dolog nem ment reá, de különben meg nem szabadulhatott az vádaskodástól nisi per tall 15”ss A Budáról kiküldött tisztviselők csaknem kizárólag pénzbüntetésre ítéltek. Az összegek nagysága érezhetően a vétkes anyagi helyzetéhez igazodott, és jelentősen meghaladta a magyar bíró által behajtott összegeket. A gyakorlat az volt, hogy kötelezően kezeseket állíttattak és a bírságot helyben behajtották rajtuk. Az 1672-es kecskeméti számadáskönyvben olvashatjuk: „Szelim szubasa ezeket parancsolta meg ke-28. KECSKEMÉTI Á. L.: Nagykörös török iratai, 60. Kiadta: SZILADY A.—SZILAGYI S.: Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon. I. (Pest 1863) 377. 29. Ibid. 66. SZILADY—SZILAGYI : op. cit. 380. 30. Kecskemét török iratai, 112. HORNYIK J. : op. cit. 372. 31. Idézet Kászim és Elhádzs Ahmed egri csorbadzsiknak a hatvani agákhoz irt leveléből: „ . . . nemrég a boldogság kapujából magas parancs érkezett arra, hogy a szultáni hászvárosok ügyeibe a szandzsákbég ne avatkozzék be. ... Tudjátok, hogy a bégnek a gyilkossági ügyeken kívül az egyéb büntető ügyekbe nincs beleszólása, ö és a vojvodák, bármilyen peres ügyről is lenne szó, mindenkinél inkább tartsák távol tőle magukat.” Gyöngyös török iratai, 114. 32. 1636—1715-ös nagykörösi jegyzőkönyv, 15. 33. Kecskemét számadáskönyvei, 1677—78. 129, 131. 92
