Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
Ezzel a városok büntetőjogi tevékenysége a 17. század közepére kilépett abból a keretből, amelyet száz évvel korábban a hódítást követő évtizedek berendezkedése engedélyezett nekik. Így az önkormányzatok a gazdasági ügyeken kívül a városok jogéletének irányítását is visszaszerezték. Ez a hatásköri növekedés csak a török közigazgatás térvesztésén alapulhatott. A térvesztés a török birodalmi és provinciái közigazgatás általános lezüllésének volt a következménye. A központi hatalom gyengülése többek között azt eredményezte, hogy meglazult a kormányhivatalok ellenőrzése a tartományi igazgatás fölött. Egyre kevesebb jelentés és panasz futott be a portára, s egyre kevesebb rendelet érkezett onnan. A tartományok ügyeinek ellenőrzése az ottani magas rangú tisztségviselők, a magyar területeken az állandóan cserélődő budai pasák kezébe került. Ez utóbbiak a 16. század végétől egyre gyakrabban, 1623 óta rendszeresen veziri rangot viseltek19, és jogot nyertek a szultán nevében, szultáni kézjeggyel ellátott rendeleteket kiadni.20 A városok levéltáraiban őrzött, az illető helység ügyeit elrendező, 17. századi szultáni rendeletek kevés kivétellel a budai pasák kancelláriájában keletkezett. A 16. században még erősen centralizált közigazgatási apparátus elemeire esése nem állt meg a magas rangú hivataloknál: a legfelső ellenőrzés meglazulása lazulást váltott ki alsóbb szinten is. A török hivatali rendszer kialakulásakor a szultáni törvénykönyvek gondoskodtak arról, hogy a tisztségviselők hatáskörének és illetékességének bonyolult összefonódása biztosítsa egymás kölcsönös ellenőrzését. Ez a szigorú hierarchia most megbomlott és szétesett, a gyakorlatban mindenki mindenben illetékesnek tekintette magát. Nem volt elég az, hogy egy keresztény közösség valamilyen szerzett jogát (vámmentesség, adócsökkentés, új lakosok betelepedése, stb.) az illetékes török fórum elismerte; azt önmaguk biztosítására el kellett ismertetniük más, az ügyben formailag illetéktelen hatóságokkal is. A fennmaradt kádivégzések nagy része nem jogi aktusokat rögzít, hanem kiváltságlevelek megerősítése. Ugyanígy több fórumot bejártak a jogi ügyletek is, különösen a súlyosabb büntetőügyek. 1649-ben a gyöngyösi polgárok képviselőit egy gyilkossági ügy miatt hét különböző török hivatal rendeli maga elé Budán, Egerben és Hatvanban.21 Ez a „mindenki illetékessége mindenben” látszólag erősebbé tette a török hatóságok beleszólását a lakosság életébe. A települések egyre több hivatallal kerültek állandó kapcsolatba, bonyolultabb ügyeik egyik tisztviselőtől vándoroltak a másik elé. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt, hogy a török szervek naponta sértették meg a lakosság általuk adományozott jogait, és olyan ügyekbe is rendszeresen beleavatkoztak, amelyek a mindegyre megújított kiváltságlevelek szerint az önkormányzatokat illették, úgy tűnhet, hogy nem a török igazgatás, hanem a városi önkormányzatok tevékenysége korlátozódott. A valóságban azonban a közigazgatásnak ez a formája nem igazgatás többé, nem a lakosság életének tényleges irányítása, hanem a hivatali bevételek emelésének egyik módszere, tulajdonképpen újbóli adóztatás. A lakosság élete, szokásai, az életét szabályozó jogelvek semmit nem vátoztak. Belső ügyeiben szabadon döntött, csupán, a döntés jogát kellett egyre nagyobb összegekért, egyre több hivatalnoktól megvásárolnia. Néhány jellemző példa erre: 19. FEKETE I.. : Budapest . . . op. cit. 187. 20. fekete L. : Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába. (Bp. 1926) XLVI. 21. Gyöngyös török Iratai, 90, 91, 92, 93. 90
