Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hegyi Klára: A török közigazgatás és a magyar városi autonómia
elsődlegessége eredményezte, hogy a legfontosabb centrumoktól eltekintve a török szervek beköltözését vagy távolmaradását nem az illető helység korábbi súlya és fejlettségi foka határozta meg. A hadászatilag érdektelen síkvidéki mezővárosok, elsősorban az ország minden oldalról biztosított középső területén, vagy a határszélen fekvő, erődítéssel nem rendelkező városok érdektelenebbek voltak a török szemében, mint egy határmenti kis hegyi erődítés. A török közigazgatási szervek ilyen megoszlása mint kiindulópont, a birodalom és benne a közigazgatási apparátus erősödő lezüllése a 17. században mint folyamat, többek között azt eredményezték, hogy megerősödtek és önállósodtak a keresztény lakosság helyi önkormányzatai. Ezek kifelé már nemcsak a török hatóságok előtt képviselték a településeket, hanem közvetlenül kapcsolatot tartottak fenn a magyar földbirtokosokkal, a kitelepült vármegyei szervekkel, rajtuk keresztül pedig a központi kormányhivatalokkal. Ezzel párhuzamosan — okként és következményként — öszszeszükült a török közigazgatás tere. Ez nem a török hivatalok, hivatalnokok, vagy az általuk intézett ügyek mennyiségi csökkenésében jelentkezett, hanem abban, hogy a török szervek a kezdeményezést és a cselekvést egyre nagyobb mértékben engedték át a lakosság önkormányzatainak, ők csak újra és újra kiadták — helyesebben: eladták — az engedélyeket az egyes konkrét esetekre. A hódítók és a meghódított nép között egyre halványultak az olyan kapcsolatok, amelyek az utóbbi életében lényegi változásokat idézték elő, azt szabályozták vagy alakították volna. Az idegen uralom, az állandó háborúk és az egyre növekvő terhek materiálisán meghatározták a meghódított lakosság életlehetőségeit, de a mindenkori adott lehetőségeken belül a maga hagyományai, szokásai és kapcsolatai szerint rendezte be életét. A hódítók és meghódoltak társadalma élesen elvált, és az előzők tevékenysége az egyre növekvő adók és ajándékok, természetbeni és robotszolgáltatások behajtására korlátozódott. E folyamattal párhuzamosan erősödött egy másik tendencia: a török közigazgatási gépezet visszaszorulásával támadt űrt a magyar közigazgatási szervek, elsősorban a nemesi vármegyék igyekeztek betölteni. Ebben a vázolt folyamatban fontos szerep jutott a városoknak. Az ő létük, folytonos viaskodásuk a török hatóságokkal önkormányzatuk fenntartásáért és kiszélesítéséért, és a magyar földesúri és vármegyei fennhatóság „önkéntes” újra elismerése biztosította az alapot a magyar befolyás visszatéréséhez a hódolt területre. A folyamatnak ugyanakkor szenvedő alanyai is voltak: a kettős uralom egyre súlyosbodó, tallérok ezres nagyságrendjében kifejezhető terheit elsősorban a városok viselték. * Az autonóm városi jogállás nem volt elterjedt jelenség a török birodalomban. Mohamedán lakosságú területeinek városai mind gazdasági, mind politikai, közigazgatási téren erős központi irányítás és ellenőrzés alatt állottak, önkormányzatuk nem volt. A birodalom európai felében is csak északon jelenik meg az önkormányzat. A korán meghódított bolgár és szerb területeket a törökök az állandó polgári igazgatás követelményeinek megfelelően sűrűn megszállották. A nikápolyi szandzsák tímárjainak összeírása szerint a 15. század közepén a terület valamennyi városában és falvainak egynegyedében bent lakott a török.1 A Balkán félsziget országaiban tényleges — elsősorban 1. A nikápolyi szandzsák tímárjainak összeírása, 15. sz. közepe. Izvori za bölgarszkata isztorija. 13 (Szófia 1968) 161-298. 86
