Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Horváth Anna, Sz.: Istolni Beograd gazdaságtörténeti kérdései
behajtására vállalkoztak. A kincstár célja az volt, hogy minél magasabbra növelje a mukáta összegét, ennek megfelelően nemcsak a három évre szóló szerződések lejártakor adott helyet a vállalkozók versengésének, hanem ezen az időközön belül is viszszavonhatta megbízását egy nagyobb összeget Ígérő személy érdekében. A székesfehérvári mukáta első eminje Dzsáfar bég volt, aki 1543. szeptember 20- tól vállalt kötelezettséget.3 1555. április 23-tól a mukáta eminjeként egy Junusz nevű vitéz szerepel, aki a három évre 600 OOO akcse behajtására kötelezte magát.4 1558. március 20-tól a veszprémi szultáni jövedelmekkel együtt Sábán timárbirtokos kezelése alatt volt, aki 620 000 akcsére vállalt kötelezettséget.5 6 Többet Ígért 1559. július 13-án Hajdar cseri basi; vállalása 670 000 akcse volt.« 1564. április 23-tól a mukáta eminje Bekr budai azab — vállalása 800 000 akcse.7 1566. november 26-tól, mivel Bekr bérleti ideje letelt. Haszán bin Veli fehérvári szerbölük és Ahmed bin Ferhád kapta meg a megbízatást 925 000 akcse megajánlásával.8 9 Majd — Mahmud helyettes kádi levelének értelmében — többet Ígértek 25 000 akcsével.« 1570. április 22-én helyükre lépett Sábán csaus; vállalása 970 000 akcse volt.10 11 1578-ban a fehérvári és szigetvári szandzsákokban újonnan behódolt és császári hászokká lett birtokokat bérelték Urudzs és Hüszein belgrádi lakosok 100 000 akcse vállalásával. S még ez év szeptemberében 25 000 akcsével növelték ezt az összeget.11 A kincstári adók átalányösszegének minden áron való növelése természetesen nem csak az adóalanyok számára járt súlyos következményekkel, hanem az államra nézve is káros volt. Ennek ellensúlyozására a szultáni udvar célszerűnek látta néhány esetben, ha a ráják és falvaik többrendbeli panaszát meghallgatván helyzetüket méltányolja, és intézkedik arról, hogy a súlyos adók, amelyek az adófizetők elszegényedéshez és fizetésképtelenné válásukhoz vezettek, tegyenek ki bár kevesebbet, „de az elfutott szegénység ismét helyre jöjjön.”12 A székesfehérvári mukátába tartozó jövedelmek a rendelkezésünkre álló források szerint a beitülmál, a vámok, a piaci és vásárnapokon szedett illetékek, helypénzek és bírságpénzek, az állami monopóliumba tartozó italmérések, boltbérek, a mátkaadó, hídvám — például a bottyáni híd vámja — és esetenként az egyes falvak lerménytizedei voltak. A beitülmál jövedelmeket az örökösök nélkül elhalálozott keresztények és mohamedánok hagyatéka képezte, amelyeket a kincstár árverezés alkalmával értékesített. Az efajta jövedelem esetenkénti nagyságát tekintve általában nem jelentős, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az elhalálozott személyek leginkább katonák voltak, akiknek lovukon, fegyverükön kívül jóformán nem volt semmi tulajdonuk, de az állam mégis megkövetelte, hogy a hagyatéki leltárak a lehető legnagyobb pontossággal készüljenek, azokban az elhasznált lópokróctól az utolsó darab szögig számszerű kimutatásban minden szerepeljen. Némelykor értékesebb hagyatékok esetén a kincstár az elhunyt dolgait nem bocsátotta áruba, hanem árverés nélkül átirányította 3. Ibid. 14. 4. Ibid. 176. 5. Ibid. 214. 6. Ibid. 214 7. Ibid. 352. 8. Ibid. 9. Ibid. 10. Ibid. 11. Ibid. 525. 12. SZILÁDY A.-SZILAGYI S. : Török-magyarkori történeti emlékek. I (1886) 25. 78
