Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Hazai György: A "Tarih-i Ungurus" (Magyarország története) feldolgozásának kérdése
nyos feldolgozására azonban nem vállalkozott.1 Ügyanígy járt el Budenz József is, aki egy terjedelmesebb ismertető cikkben „sürgető feladatként” jelölte meg a mű mielőbbi feldolgozását.1 2 A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Osztálya felé a múlt század hatvanas éveinek kezdetén elhangzott e javaslat azonban — bizonyítva, hogy milyen lassan őrölnek a tudomány malmai — teljesen visszhang nélkül maradt. Időközben több mint száz esztendő telt el. Az elmúlt évtizedek krónika-vitái már teljesen figyelmen kívül hagyták ezt a forrást, amely ha — feltehetően — perdöntő közlést nem is, de talán hasznos részletadalékot tudna nyújtani a középkori magyar krónikakutatás néhány kérdésköréhez. Említés nélkül maradt a mű természetesen a nagyobb összefoglaló irodalomtörténetekben is, amelyek ezt a krónikát szinte végérvényesen „elfelejtett forrássá” avatták.3 A mű szerzőjéről, aki magát Terdzsümán Mahmúdnak, azaz „Tolmács Mahmúdnak” nevezi, igen keveset tudunk. Lényegében annyit, amennyit önmagáról műve bevezetőjében elmesél. Így kétségtelen, hogy jól ismerte a latin nyelvet, és talán más nyelveket is bírt. „Tolmács” címe legalábbis erre enged következtetni. A török nyelvet természetesen anyanyelvi szinten ismerte, de korántsem azon a szinten, amelyet az udvari történetírás akkori normája megkövetelt volna. így mondanivalóját viszonylag egyszerűbb, igénytelenebb formába önti; nyelve a népnyelvhez, és nem az aracos-perzsás irodalmi nyelvhez áll közel. Művéből kiderül, hogy olvasott és tájékozott ember volt, bár az irodalmi tollforgatásban aligha volt nagy gyakorlata. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha személyében valamilyen délszláv renegátot vagy korábban török fennhatóság alá került ilyen délszláv család leszármazottját keressük. Sajátos nyelvtudását e tényezők tennék érthetővé. Szabad legyen ezek után magáról a műről is részletesebb képet adnom. Ennek keletkezése lényegében Nagy Szulejmán 1526-os magyarországi hadjáratához kapcsolódik. A magyar történelem fordulópontját jelentő mohácsi csata után lényegében szabaddá vált az út Nagy Szulejmán hadserege számára az országba való további behatolásra. Az ezt követő időben történt, hogy Terdzsümán — azaz Tolmács Mahmúd arra a feladatra vállalkozott, hogy részletes magyar történelmet ír. Célját a szerző korántsem leplezi: úgy remélte, hogy ezzel az aktuálisnak tekinthető írással közelebb kerülhet a szultáni udvar köreihez, de legalábbis búsás jutalom illeti majd munkáját. Hogy reményei mennyiben vállfák valóra, nem tudjuk. Ha azonban arra gondolunk, hogy ez az unicum-kézirat nem a szultáni szeráj, vagy valamilyen más isztanbuli gyűjtemény kéziratai közül bukkant elő, s Vámbéry Ármin azt lényegében könnyűszerrel vásárolta meg — talán éppen egy bazári árustól —, kételkednünk kell afelől, hogy Terdzsümán Mahmúd műve valaha is meglátta Nagy Szulejmán udvarát. Az irodalmi értékeit tekintve nem magas színvonalú mű. aligha juthatott keresztül az udvari literátorok igényes kritikai rostáján. A mű keletkezését illetően leglényegesebbek számunkra azok a megjegyzések, amelyet a mű bevezetője tartalmaz. Amint a szerző írja, jómaga Székesfehérvárott, a középkori Magyarország egyik szellemi központjában látott hozzá feladata megvalósításához. Ott egy „latin nyelvű” könyv került kezébe, amely részletesen írta le a ma1. Tarikhi Engerusz azaz Magyarország története c. török kézirat ismertetése: VÁMBÉRI Ä. : Magyar Akadémiai Értesítő. A philosophiai, törvény- és történettudományi osztályok Közlönye I (1860) 360—362. 2. Târlkh-i Üngürüsz azaz Magyarország Krónikája c. török kézirat ismertetése: BUDENZ J.: Magyar Akadémiai Értesítő. A philosophiai, törvény- és történettudományi osztályok Közölönye II (1861) 261—316. 3. HAZAI GY.: Notes sur le ,,Tàrïh-i Ungurus” de Terdzuman Mahmûd. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae XIII (1961) 71—84. 32
