Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)
Rázsó Gyula: Székesfehérvár hadászati jelentősége a török hódoltság korában. Az 1601. és az 1688. évi ostrom
— az ostrom története egyetlen magyar feldolgozójának — igaza van, amikor forráshivatkozás nélkül azt állítja, hogy a hadsereg csaknem lázadáig fajuló elégedetlensége kényszerítette a szerdáit a visszavonulásra.42 Lehetséges persze az is, hogy — a török történetírók véleménye szerint — az előrehaladott évszak és a takarmányozási — az ostrom története egyetlen magyar feldolgozójának — igaza van, amikor forráshivatkozás nélkül azt állítja, hogy a hadsereg csaknem lázadásig fajuló elégedetlensénehézségek okozták a törökök meglepő visszavonulását.43 Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a császári hadsereg talán az egész 15 éves háború legszebb haditettét hajtotta végre, s bebizonyította döntő taktikai fölényét a törökkel szemben. Székesfehérvár kérdésében a törökök természetesen még távolról sem mondták ki a végső szót. 1601 végén csúfosan visszavonulásra kényszerítették a Kanizsát ostromló császári hadat, s felkészültek Székesfehérvár elfoglalására is. A császári sereg vezetését időközben a váratlanul elhunyt Mercoeur helyett Russwurm vette át. Felismerte a török szándékát, s a lehetőségekhez képest megerősítette Székesfehérvárat. Parancsnokául a tapasztalt Marco Isolanót, helyetteséül a magyar Wathay Ferencet jelölte ki, s a helyőrséget főleg hajdúkkal 3 000 főre emelte. Isolano, akit utánpótlással jól elláttak, lázasan erősítette a várat, s várta a török támadást, ami augusztus 11-én be is következett.44 Ez az ostrom is tanulságos, bebizonyította ugyanis, hogy Székesfehérvár csak akkor tartható meg, ha mint 1601-ben, megfelelő erősségű had biztosítja közelről a védősereget. Ez ebben az évben nem következett be; az erdélyi nehézségek és egyéb okok folytán a hadsereg lassan gyülekezett, s mire elindult volna Székesfehérvár felszabadítására, Russwurm már hírt kapott a város elestéről. Maga az ostrom hadművészetiieg nem túlzottan figyelemreméltó, s csupán néhány momentumot kívánok belőle kiragadni. A védők súlyos hibát követtek el, amikor a polgárok kérésére vállalták valamennyi külváros védelmét, s ez okozta, hogy amikor augusztus 17-én a török bevette Szigetet, a védőseregből alig néhány tucat katona tudott átmenekülni a várba,45 amely így rövidesen tarthatatlanná vált, s augusztus 29-re meg is adta magát a törököknek. A másik említésre méltó tény, a védők harci szellemének s ezen belül a magyar hajdúk fegyelmi helyzetének gyors leromlása. Wathay több ízben keserű szavakkal írt a hajdúk viselkedéséről „az több hajdúság mind elszökött vala”46 — írja a balvégzetű augusztus 27. estéjéről, vagy még az ostromot megelőző szakaszról: „Néhány fü magyarnak ez dolog — ti. a várban való maradás — nem tetszék, és Fejérvárbul ők búcsúkat vevék.47 A fehérvári hajdúság e viselkedése bizonyítja a XVI. században 42. GÖMÖRY : op. cit. HK. (1892) 616. 43. KJATTB CSELEBI: Op. cit. 304; PECSEVI: Op. cit. 165. 44. Székesfehérvár 1602-eis ostromáról ld. Wathay, Istvánffy, Ortelius Ens, Kjátib Cselebi és Pecsevi már idézett munkáit továbbá Gömöry, Breit és Stauffer korábban szintén idézett földolgozásait. „Változék hamar az idő télben, Vala ezerhatszáz és az kettőben. Herceg forgatja Fehérvárt eszében, Töröknek is tudja, hogy vagyon eszében, Végezé azért ugyan megépítsék, Tavasszal mindgyárt hantval, földvei töltsék Környül az vizet árokbann bevegyék, Hogy ellenségtől oztán igen féltsék. Rendele bele egy olasz kapitánt, Ioannes Marcus comes de Isulant, Végekből széjjel háromszáz katonát, , Németet többet és másfélszáz hajdúkat.” WATHAY : op. cit. 13. 45. KARÁCSON I.: Adalékok Székesfehérvár elfoglalásához 1602-ben. HK. (1893) 141. KJATIB CSELEBI: op. Cit. 304. GÖMÖRY: HK. (1832) 629. 46. WATHAY: op. cit. 17. 47. Ibid. 13. 154