Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 3. Török kor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 15. (Székesfehérvár, 1977)

Gerő Győző: Istolni Beograd építészeti emlékei

könnyen a tűz martalékaivá lettek. A kőből épült házak elsősorban a fallal övezett várban — a mai belvárosban — voltak, míg a külvárosok házai sokszor igen szerény anyagból, gyakran fából és sövény vagy boronafalból épültek, amelyeket sárral tapasz­tották be, majd lemeszeltek. Evlia Cselebi is csupán a vár házait mondja téglából — te­hát állékony anyagból — épültnek, míg a külvárosokban faházakról beszél.71 72 Behrám Dimiski a házakat általában fából épülteknek mondja,77 s igen valószínű, hogy közlése elsősorban a külvárosokra, illetve azok lakóházaira vonatkoztathatók. A már anyaguk­nál fogva is gyorsan pusztuló épületek az 1686-os nagy tűzvész során semmisültek meg 73 amelyeknek csekély maradványait ma már legfeljebb csak egy ásatás hozhatná nap­világra. De nemcsak Istolni Belgrád török házai tűntek el szinte nyomtalanul, hanem ez lett a sorsuk szinte az egész hódoltsági területen, és napjainkra még csak részletek sem maradtak hírmondóul.74 A vallási jellegű alapítványi építkezéseken, valamint a még szerényebb keretek között mozgó lakóházak építésén kívül, mint nagyobb arányú építkezéseket és kar­bantartási munkákat kell említenünk a katonai, — s elsősorban védelmi jellegű — célokat szolgáló erődítési munkákat. Ezeket az építkezéseket, — ha nincsenek is hó­doltság egész időtartamát felölelő és rendszeres adataink — legalábbis a karbantar­tás mértékéig menően szinte állandó és folyamatos munkáknak kell tekintenünk. Egyedül a várat vette körül kőfal — amelynek maradványai egyes szakaszokon — kiszabadítva a későbbi beépítésekből — mind több helyen lesz látható. A mocsaras részeken fekvő külvárosokat tömésfal, illetve palánk és sövényfal övezte. Behrám Dimiski azt mondja, hogy: „Városának magas oszlopokon épített kettős fala földdel van kitömve.” A török idők alatti építkezések nyomán, illetve annak következtében alapvetően elsősorban nem változott a vár védelmi rendszerének alaprajza. Itt ugyan­is általában az elpusztult falszakaszokat inkább csak kijavították, mintsem annak rendszerét megváltoztatva építették azt ismételten ki. Ilyen javításokról már 1545-ös esztendőből vannak adataink, amikor a várat és a város kapuit, valamint a fegyvertárat — ugyancsak katonai célokat szolgáló épület — javítják.75 Az 1546—50 közötti időben folyó építkezéseket azonban már — legalábbis helyi viszonylatban — nagyobb szabású munkáknak kell tekintenünk, annái is inkább, mivel annak csupán fuvarköltsége igen tetemes összeg — 62 000 akcse — volt.76 Va­lamennyi eddig ismert építkezésre vonatkozó adataink közül ez eddig a legmagasabb ilyen jellegű bérösszeg. A budai török számadáskönyvek egy 1558 december 16-i be­jegyzése a Nagydzsámi közelében állott lőporraktár javításáról tanúskodik,77 ami ugyancsak a város védelmét szolgáló katonai építkezés volt. Az 1559 április 25-i be­jegyzés ismét egy — de közelebbről meg nem jelölt istolni belgrádi — lőporraktár, valamint a vár egyik dzsámijának javítását említi.78 79 Kisebb költséggel történő tatarozási munkákról szerzünk tudomást 1560-ból, ami­kor a lőporraktáron és a janicsár kaszárnyán, valamint a kapuk egy részén kívül ugyancsak újabb javításokat végeztek a Nagydzsámiban is.78 71. KARÁCSON I. : Evlia Cselebi. . . op. cit. 48. 72. FEKETE L. : A hódoltságkori törökség . . . op. cit. 140. 73. FITZ J. : Székesfehérvár, op. cit. 26. 74. Ez elsősorban természetesen a nem időtálló anyagból — fából, sövényből vagy vályogból — épült házakra vonatkozik. Bár a budai várnegyed középkori lakóépületeiben kerültek elő kőből épült török részletek is, valamint ,in situ’ profilált építészeti tagozatok, mégsem sikerült a török kori beépítés alaprajzának tisztázása, még kevésbé pedig a hódoltság kori ház­típus meghatározása. 75. VELICS A—KÄMMERER E. : op. cit. 47. 76. FITZ J.—CSÁSZÁR L.—PAPP I.: op. CÍt. 24. 77. FEKETE L,—KÄLDY—NAGY GY. : op. cit. 357, 78. Ibid. 378. 79. VELICS A.—KÄMMERER E.: Op. cit. 267. 121 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom