Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról
A Telegdi Csanád érsek Halotti Búcsúztatója és a Pray-kódexbeli szövegezések hasonlósága, és éppen a kritikus pontokon való tagadhatatlan egyezése véglegesen eldönti mindkét kérdést: A Halotti Beszéddel kapcsolatban egyáltalán nem indokolt sem eretnekségre, sem bizánci hatásra gondolni. Mindkét feltevésnek tagadhatatlan cáfolata éppen az a körülmény, hogy lényegében ugyanazt a búcsúztatót mondta el egy eretnekséggel és görög hatással egyáltalán nem gyanúsítható magyar érsek, nem is akárhol, hanem a magyar királyok immár ősi temetkezőhelyén, Székesfehérvárott. Ezzel azonban a két búcsúztató rokonságának a titka még mindig nincs megoldva! A fentebb elsorolt mozzanatok kellő mérlegelése alapján arra az eredményre kell jutnunk, hogy Telegdi Csanád halotti búcsúztatója szövegezés szempontjából biztosan független a Pray-kódexbeli szövegezéstől. Annak primitív egyszerűségével, részletező naívságával szemben emez éppen tömör és erőteljes megfogalmazásával tűnik ki: minden naiv részletezést mellőz, s amit a Pray-kódex szövegezője több mondaton keresztül, részletezve és mintegy többszöri nekifutás után tud csak kifejezni (latinul is, nemcsak magyarul!), azt Telegdi egy-egy súlyos tömörségű mondatba foglalva adja elő. A két búcsúztató sémája azonban tagadhatatlanul azonos, és — mivel ez az azonosság véletlen nem lehet, fel kell tennünk, hogy a magyar egyház speciális, szükségleteinek megfelelő régi sémához igazodott mind a Halotti Beszéd XII. századi megfogalmazója, mind a királyt temető Telegdi Csanád érsek. A séma ugyanis sehol másutt nem olyan kötelezőerejű és egyúttal szívós életű, mint az egyházban, és ott is elsősorban a liturgia területén. Az elmondottakból egyúttal az is következik, hogy a halotti búcsúztatónak ez a sémája nyilván már a Pray-kódexbeli megfogalmazása előtt is megvolt, s mivel ennek párját a gazdag liturgiái irodalom idegenben mind ez ideig nem tudta kimutatni, joggal feltehető, hogy speciális középkori magyar körülmények figyelembevételével, bizonyos, a halottsiratással kapcsolatos túlkapások ellensúlyozására alakult ki ez a séma. Eredeti célja éppen az lehetett, hogy a mértéktelenül gyászolók, siratok lelki feszültségét 'üdvös és kegyes beszéddel illendőkép megenyhítse’27 — ahogy Telegdi beszédét bevezeti a temetésről és a halottsiratásról beszámoló Anjoukon ismeretlen történetírónk. Ezt a célt szolgálja a halotti búcsúztató sémája a bűnbeesés bibliai történetének az elbeszélésével és a hozzákapcsolódó egyszerű teológiai okfejtésével. Ez a séma egyszer formát öltve, megmerevedett és a középkori magyar temetési liturgiának szinte változatlan része lett.28 Ezt bizonyítja Telegdi Csanád érsek 1342-ben elmondott halotti búcsúztatója.* 27. THURÓCZI: op. cit. 169. 28. Ennek alapján a nyelvészeti irodalom ama régi vitáját a Halotti beszéd „másolat, vagy nem másolat*» voltáról [vö.: SZINNYEI J. : A halotti beszéd másolat voltáról. MNy (1905) 20; MÉSZÖLY G. : A HB. nem másolat voltáról. M. Nyk (1908) 290; TROCSANYI z.: A HB. másolat voltáról. NyK (1909—10) 213; és R. PHIKKEL M.: PRT. IV...] — talán a nem indokolható kérdés-feltevés miatt — azzal a megállapítással zárhatjuk le, hogy a Pray-dcódexben olvasható HB. sem nem ’másolat’, sem nem ’eredeti’ ( = első) fogalmazvány, hanem egy, a magyar liturgiában már régtől fogva használatban lévő liturgikus séma többé-kevésbé önálló magyar parafrázis. Ilyennek minősül Telegdy érsek ’viszonylag önálló’ halotti búcsúztatója is. » Ezen tanulmány előadásként elhangzott a székesfehérvári Történész Ülésszakon 1969 májusában (I.), iU. 1968 májusában (II.). 137
