Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Mezey László: Székesfehérvár egyházi intézményei a középkorban
Alapítólevél nem volt, mert a bazilikát látván életében nem szentelték fél.26 III. Béla aranybullás átiratából Garai Miklós 1412-i perhalasztó (a fehérvári káptalan és báthmonostori Töttös László között) levelében egy birtokösszeírást ismertet, melyet István rendelt el.27 István király levele Garai Miklós szerint 27 villát említ. Lehetséges azonban, hogy — mint a pannonhalmi alapítólevél — a fehérvári is csak az egyházasfalukat sorolta fel. (A nádori levélben Szekcső — Záfcsu erre mutatna). Részben a fehérvári egyház újabb egyházalapításai, részben újabb szerzemények, adományok révén a 14. sz.-ban 61-re28 emelkedett a parochiális saját egyházak száma. Olyan szám ez, amit a monostorok közül (Pannonhalmát is beleértve) egy sem, a püspökségek közül is csak az előkelőbbek értek el. Ha az első templom méretei nem is állnak világosan előttünk, a berendezés bizonnyal megfelelt a bazilika magas közjogi tekintélyének. A minden valószínűség szerint Fehérváron keletkezett Szent István szekvenciának szerzője ugyan a saját koráinak (1200 k.) templomi pompáját látva maga körül a bazilikában, mondhatta Istvánról: „Hic ad instar Salomonis /Struit templa, ditat donis/ ornat gemmis et coronis / cruces et altaria.”29 fly nagy ékességgel ellátván a fent leírt egyházat (tanta praeditam venustate supra descriptam ecclesiam) folytatja a Hartvik-féle legenda — „in propriam capellam rex sibi retinens, tali eam Ubertate dotavit, ut nullus episcoporum in ea cuiusvis juris quicquam haberet.” Birtokokkal, drágaságokkal gazdagon ellátta a fehérvári egyházat alapítója, ezenfelül még arról is gondoskodott, hogy megfelelő jogok birtokában az ország egyéb egyházai közül kiemelkedjék. E jogokat, amennyiben valóban az exemptiót érintették, s a király adta immunitástól elválaszthatók, a prépost és káptalan másfél évszázaddal az alapítás után az országban időző bíboros legátusoknak, Péternek és Manfirednak előadta, s azok e jogokat elismerték,30 III. Sándor pápa pedig a legátusai eljárását megerősítette (1171—1181 között). Második utóda, III. Kelemen (1187—1191) újabb nagyobb bullát adott Iki31 Fehérvár javára, s ebben (de talán már az előbbi pápai és legátusi levelekben is) a Szent Márton apátsága pápai bulláitól eltérően, nem István király praeceptumára történik hivatkozás, hanem a király Vita-jára, azaz legendájára. „Libertates quoque seu immunitates, iura et dignitates predicte ecclesie a sancto Stephano rege, qui ecclesiam ipsam fundavit, concessas, qua in vita sua legebantur... ratas habuit...” Tudjuk, hogy István király autentikusnak tartott Vita-ját vagy legendáját a Hartvik-féle életrajzzal szokás azonosítani. Azt is tudjuk, hogy ez az Istvám-legenda jogvitákban bizonyító eszközként (instrumentum) volt használatos. Ismeretes végül, hogy annak hiteles példánya a fehérvári egyház sekrestyéjében vagy kincstárában őriztetett, míg az Anjou-korban Visegrádra, az udvarba vitették. Meg kell vallanom, hogy azt a Vitát, melyet a 12. sz-i pápai legátusoknak a káptalan bemutatott, s amelyre két pápa is hivatkozik, sőt amely még azt megelőzően több magyar király jóváhagyását is megnyerte, nem tudnám a Hartvik-féle István-legendával, vagy legalább is annak hozzánk eljutott szövegével azonosítani. Az István király által — a pápák szerint — bazilikája s annak klérusa számára biztosított „libertates .... seu immunitates, iura dt dignitates” ugyanis a HartVicianaban foglalt öt, önmagában nevezetes joggal lehetne azonosítani. Ezek: 1° püspöki jogható26. Egyházszentelés és az alapítólevél kelte: MEZEY L.: Csutmonostor... op. clt. 27. 27. Zichy Oklevéltár VI. 198—199. 28. SEBESTYÉN J. : A székesfehérvári prépostság és káptalan egyházi kiváltságai. Századok 54 (1925—26) 393. 29. J. DANKO: Vetus Hymnarium Ecclesiast. Hung. (Bp. 1893) 212. 30. Monumenta Romana Episcopatus vesprimien. I, (Bp. 1896) 2—3. 31. SEBESTYÉN J.: op. Cit. 382—385. 25
