Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Mándoky K. István: A Hantos-széki kunok
Komnenos császár az ő segítségüket vette igénybe a Konstantinápolyi fenyegető besenyő veszély elhárítására. Ekkoriban törtek be Magyarországra is, az erdélyi szorosokon keresztül. 1096-ban és 1109—1114 között újra a bizánci birodalom ellen folytattak harcokat, de az orosz fejedelemségeket is állandóan háborgatták, majd azokon keresztültörve Lengyelországot is megtámadták. A XII. század elején az oroszok ellentámadásba mentek át. 1103-ban az orosz fejedelmek egyesült hadai súlyos vereséget mértek a kunokra, s visszaszorították őket átmenetileg egészen a Don és Donyec vidékére, illetőleg a Duna melléki síkságra, ezáltal éket verve közéjük és gyors újraegyesülésüket megakadályozva. 1152-ben azonban újra elérték keleten a Dnyepert és 1178, 1190, 1192-ben már ismét együtt harcoltak az orosz fejedelemségek ellen, többnyire sikeresen, mivel az oroszok belső háborúik és a trónviszályok miatt nem képviseltek nagy erőt. A kunok új erőre kapását azonban valószínűleg az is segítette, hogy kelet felől jelentős qipcaq népcsoportok csatlakoztak hozzájuk. Ekkoriban kezdett a kunok qïpcaq neve nyugaton is ismertté válni. E jelentős megerősödésük folytán győzelmes hadjárataik tovább folytatódtak, mind az orosz fejedelemségek ellen, mind pedig a Balkánon. A Balkánon különösen nagy szerepet játszottak az 1185 és 1237 közötti időszakban, amikoris Asen az ő segítségükkel vívta ki a II. Bolgár Birodalom függetlenségét, majd annak a konstantinápolyi latin császárság elleni harcaiban is tevékeny részt vállaltak a későbbiek során. Az oroszokkal folytatott harcaik a XIII. század elején új lendületet vettek, 1203- ban rövid időre Kievet is elfoglalták. 1219-ben viszont az oroszok szövetségesei, s nagy részük volt Halicsnak a magyaroktól való visszafoglalásában is. 1222-ben azonban a mongol seregek átkeltek a Kaukázuson, és az orosz fejedelmek szövetségét is igénybe véve harcoltak a kunok ellen. Később az oroszok már a kunok szövetségeseiként a mongolok ellen fordultak. 1223. május 31-én azonban az egyesült kun—orosz hadak nagy vereséget szenvedtek a mongoloktól. A Dast-i Qipcaq Volgán-túli része Dzsingisz kán legidősebb fiának, Dzsocsinak a kezébe került. A legyőzött kunok nyugat félé menekültek. 1238 és 1239-ben a mongolok rövid idő alatt az orosz fejedelemségek területét egészen az erdős vidékekig elfoglalták, majd a Dnyeper és a Don közötti kunok meghódítására indultak, akik azonban Köten kánjuk (e név máig fennmaradt magyarországi alakja Kötöny) vezetésével Magyarországra kérték bebocsátásukat. IV. Béla 1239 őszén befogadta őket az országba. A már három évszázada megtelepült magyarság és az újonnan érkezett nomád állattartó kunok között mindennapos volt a viszálykodás. 1241 márciusában a mongol hadak már Pest alá érkeztek, amikor nagy gyorsan az a hír terjedt el, hogy a kunok a tatárok kémei, felderítő csapatai. Amikor egy mongol portyázó-felderítő csapaton rajtaütve Frigyes osztrák herceg foglyokat ejtett, akik között kunok is voltak, a jó ideje felizgatott és a kunok ellen lázított tömeg bebizonyosodva látta a kunok áruló, kém voltát, és meggyilkolta fejedelmüket, Köten kánt. Ekkor a kunok fejedelmük vérét megbosszulva elhagyták az országot, az útjukba eső magyar lakosságot irtva, pusztítva. A tatárjárás után azonban a meggyérült lakosságú országnak ismét szüksége volt rájuk, ezért IV. Béla visszahívta őket a Balkánról. A betelepedett kunoknak hat törzsük6 volt, illetőleg hat vezető törzshöz tartozó kisebb-nagyobb töredékek alkották népük zömét,7 a törzsnevek a következők: Borcsól(Borchol,Borchovl), Olás (Olas, Olaas), Cserfán (Chertan), Kői vagy Kór (Kool, Koor), Iloncsuk (llunchuck) és Köncsög (Kuncheg). E törzsek egyikének-másikának 6. Általában hét kun törzsről, 111. nemzetségről szokás beszélni, ami onnan van, hogy a kunok hat törzséhez hozzá szokták számolni a hozzájuk csatlakozott és vezetésük alatt Magyarországra bejött jászok népét is, azokat egy törzsnek véve. 7. V. ö. GYÖRFFY GY.: A kunok feudalizálódása: In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. (Szerkesztette: Székely György, Bp# 1953) 248r—250. 75
