Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon

'ben mezőgazdasági (pl. szőlőgazdasági) kultúráink, ipari technikánk fejlesztéséhez jelentékenyen hozzájárulhattak. Amint a lengyel történetírás elismeri a vallon telepesek mezőgazdasági instruktori, szabad kézműves, technikafejlesztő szerepét, a Városi és falusi élet anyagi és társadalmi feltételeinek átalakításához való hozzájárulását,13 éppúgy mi is sokoldalúan képzelhetjük el gazdasági és társadalmi szereipüket. De éppen az új hazában való elhelyezkedés ,társadalmába való szabadabb beilleszkedés rendkívüli alkalmakkor katonai terhekkel és súlyos vérveszteségekkel is járt. A Sajó menti csatában, amelyet a magyarok vívtak a mongol—tatárokkal, nem nemes elemek is részt vettek: kölni évkönyv szerint a csatában a magyar csapatok soraiban németek és Gallicus-ok, nemesek és közrendűek (multi Teuthonici, Gallici tam nobiles quam vulgares) is sokan elestek. Ezek a szász, flamand, vallon bevándoroltak részvételére vagy éppen együttes szerepére utalnak a honvédelemben. Az egykori Magyarország mezővárosaiban és falvaiban élt román etnikumú telepesek sorait a tatár—mongol pusztítás és elhurcolás mindenesetre megritkította. Így érthető Guillaume de Ruysbroeck feljegyzése, hogy a karakorumi udvarban sok nyugati emberrel találkozott: németek, franciák, flamandok, angolok és magyarok szerepelnek nála. Ismert egy asszonyt, Paquette-et, aki a lotharingiai Metzből származott ■és Magyarországon jutott tatár fogságba, egy mongol hercegnő háztartásába. Megismerte Középázsiában az utazó Guillaume Buchier, párizsi születésű kézművest, akit Belgrádnál fogtak el a mongolok. Ezek tehát Magyarországon éltek Vagy jártak. Piano di Carpine pedig ázsiai értesüléseit részben oroszoktól és magyaroktól vette, akik latinul és franciául tudtak.1* A kiemelt példák legalább részben vallonok elhurcolását jelzik Magyarországról.

Ellenben Esztergom vallonjai részben, Székesfehérváréi teljesen túlélték a tatárjárást. Mindenekelőtt időt nyertek a Duna vonala mögött a felkészülésre. Ott voltak a pápához 1242 február 2-án levelet író egyházi, feudális úri és városi közösségek elemei között (cives, burgenses ... universitates), akik szép számmal és kellően felfegyverkezve gyülekeztek Székesfehérvár, Esztergom és más dunántúli és feldunai várakban és erődített helyeken (quam plures et competenter armati in castris de Alba, de Strigonio...). Ezek között is központi helyzetet éppen Székesfehérvár foglalt el: ez a levél keltezési helye (Datum Albe) és Salamon mester székesfehérvári kanonok és az ottani Szt. Miklósegyház prépostja vitte társaival a levelet Itáliába, ahol azt a sienai dominikánusok századokon át eredetiben őrizték. Esztergom urai között tartotta számon a tatárjárás borzalmait leíró Rogerius a magyarok mellett a franciákat (Francigene) és lombardokat, amin a vallonokat is és az olaszokat más

au raoyenâge et aux temps modernes (Bruges é. n.) 256. Klny, a Recueils de la Société Jean Bodin pour l’Histoire comparative des Institutions XXV. kötetéből ; B. H. SLICHER VAN BATH: The Agrarian History of Western Europe A. D 500—1850 (London 1966) 156; L. PAPELEUX: Histoire. La Vie Wallonne. T. XL N. S., No 314, 2e Trimestre (1966) 165; .discimus, aliquam primarum Saxonum coloniam e Flandria in Tra[nssylva]niam advenisse” c. EDER: Catalogi... (Orsz Széchényi Könyvtár kézirattára Bp.) N. M. Quart. Lat. 10. sz. 42; SZALAY J.— BARÖTI L.: A Magyar nemzet története II (Bp. én.) 402—403; az 1140-es években tengerár miatt Magyarországra vándorló (vagy Szászországból éhinség miatt továbbvándorló flamamdokról ír M. HORVÁTH; Kurzgefasste Geschichte Ungarn I (Pest 1863) HG (ő tehát még vallonokról nem írt!); a szászokat legnagyobbrészt németalföldinek tekintette s közöttük a vallonokat is figyelembe vette SZALAY J.: Városaink... op. cit 552; középeurópai és magyarországi flamand telepekről H. LAURENT: Un Grand Commerce l’Exportation au Moyen Age. La draperie des Pays-Bas en France et dans les Pays Méditerranéens. Xlle—XVe siècles (Paris 1935) 30.

13. ST TRAWKOWSKI: op. cit. 81; A. GIEYSZTOR: op. Cit. 19—20.

14. Annales sancti Pantaleonis Coloniensis MGH SS XXIII. 584—535; H. PLISCHKE: Der Entdecker Marco Polo. Einleitung (H. H. HART; Venezianischer Abenteurer. Zeit, Leben und Bericht des Marco Polo) Bremen 1959) XI; J, ROUX: Les explorateurs au moyen âge (Bourges 1961) 55. 107.

51