Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon

útra kelt, eladott egy kolostornak (a mai Klosterrad Aachentől északra) 9 hold földet dgy udvarházzal. Hezelo Magyarországon fejezte be életét. (A kolostor a Német'alföldhöz közel eső, az újkorban már nyugatnémet sávon feküdt, Herzogenrad, francia nevében Rolduc, egy a Worm mellett fekvő helység közelében — ezért hozhattuk fel a vallon elvándorlás szemléletes párhuzama gyanánt.) Bizonytalan időpontban, talán a XII. században költözött el Magyarországra a Huy városából való Robard, aki ebben a távoli országban meg is halt. Robard harminc liégei solidust hagyott a huyi Miasszonyunk-társasegyházra, így emlékét megőrizte ennek az egyháznak halotti anyakönyve, az ilyen könyvek természete szerint évkelet nélkül. A XVI. században a halotti anyakönyvet lemásolták, így többé az írás alapján sem lehet a szövegek keletkezési időpontját meghatározni. Névtani és numizmatikai alapon egyaránt lehetséges, hogy ez a Magyarországra telepedés is XII. századi eset volt. Az elvándorlás XIII. századi példáját olyan területről idézhetjük fel, amely a középkorban még az egykori liégei püspökfejedelemséghez tartozott, majd Hollandiához került. Maestricht échevinjei 1263. november 6-án tanúsították, hogy Renerus Scoko úrbéres javait a maestrichti domonkosrendi perjelnek adta, két fia — akik Magyarországon tartózkodtak — utólag járult hozzá az aktushoz.8 Valamennyi példa 'az egykori Lotharingia viszonylag kis, egymással érintkező körzetéből való, így az áttelepülés módjára, formáinak hasonlóságára enged következtetni és egyben azt is sejteti, hogy az elvándorlás nem szüntette meg az érintkezést az óhaza és az eltávozottak első nemzedékei között. Ha nem is vallonokra vonatkozott az összes példa, a szomszédság vagy területi együvé tartozás alapján a szemmellátható elvándorlási formákat valamennyi vallon területre általánosíthatjuk.

De az áttelepülés okainak és módjainak felderítése maga még nem világítja meg, milyen körülmények között, milyen kedvezmények fejében telepedtek meg Magyarországon a jövevények. Ezért kell a legkorábbi telephelyeket és települési időpontokat elemeznünk, az eddigi történetírói nézeteket szembesítenünk. A kép azonban, amit nyerhetünk, így is csupán hézagos lehet.

Alig dönthető ugyanis el, vájjon csak a vallonokra vagy az itáliaiakra is vonatkozik-e az 1092. évi szabolcsi zsinat 31. cikkelyének említése, a Magyarországon pénzt szerző Latinus-okról.9 Ezek a kereskedők, pénzemberek elsősorban Székesfehérvárott, Esztergomban élhettek. Mindamellett vallon és olasz kereskedők Székesfehérvárra települését Fitz Jenő csak a XII. századra teszi, éspedig a Budai külvárosba, III. István uralkodása (1162—72) idejére.10 Korábban Mályusz Elemér kereskedőtelepeknek tekintette a XII. századi vallon lakosságú Esztergomot, Székesfe8. 1103.: „in Hungáriám ire disponens”, 1124.: „disponens in Hungáriám ire”; J. HALKIN—C. G. ROLAND; Recueil des chartes de l’abbaye de Stavelot-Malmedy I (Bruxelles 1909) 133. és 143. sz., 271, 289—290; 1148 : „profectus in Ungariam, ubi finivit et vitam” Annales Rodenses. MGH SS 16 (Hannoverae 1859-Leipzig 1925) 688, 720; H. A. PIERER: Universal-Lexikon der Gegenwart und Vergangenheit... B. XIV (Altenburg 1843) 140; „vij. kl. decembris. Com0. Robardi qui fuit defunctus in remotis partibus in hungaria qui legauit nobis XXX solidos leodienses de quibus fuit reedificata domus retro scolas pro quo habemus in missa xxx denarios”. Martyrologe de Notre-Dame de Huy. Bibliothèque Royale Bruxelles Cobinet des Manuscrits, n°

II. 4459. fol. 184 r°, amelynek fényképmásolatát ANDRÉ JORIS bocsátotta rendelkezésemre, kivonata közzétéve kommentárral A. JORIS: La ville de Huy au moyen âge. Des origines à la fin du XlVe siècle (Paris 1959) 251; 1263: G. D. FRANQUINET : Beredeneerde inventaris der oorkonden en bescheiden van het klooster der Predikheeren te Maastricht (Maastricht 1880) 3, sz., 2—3. Az adatot ADRÉ JORIS-nak köszönöm.

9. De carnis dimissione. Latini, qui Hungarorum consuetudini legittime consentire noluerint,

quocumque volunt, eo vadant. Pecuniam vero, quam hic acquisierunt, hic relinquant...” ZAVODSZKY L. : A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai (Bp. 1904) 57, 163.

10. FITZ J.: Székesfehérvár (Bp. 1957) 11; FITZ J.—CSÁSZÁR L,—PAPP I.: Székesfehérvár (Bp. 1966) 15.

49