Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Mezey László: Székesfehérvár egyházi intézményei a középkorban
Ezek volnának tehát a libertates seu immunitates iura et dignitates (közül azok, amelyeket, mint egyházinak tekinthető jogokat, a legenda szövegébe — István király adományainak, a birtokok népeinek és szolgáltatásaiknak leírását mellőzve — felvett. Amint láthatjuk, ezek a libertates, iura dignitates a XI. századeleje magyar egyházi viszonyaiba, mely Nyugat és Kelet között, mindkét jogterület intézményeinek egyes elemeit felhasználva rendezkedett be, beleillenek. De nem talált azokon kivetni valót Péter és Manfred bíboros legátus sem. akik 1161-ben és 1171-ben látták István király Vitá-jában e jogok elősorolását.41 Respektálták is az alapító király intézkedéseit ama rendezés során, melyet még Gézával folytatott tárgyalásokkal Péter kardinális indított el, Manfréd pedig III. István constitutio de ecclesiis regalibus-ának kibocsáttatásával juttatott sikeres befejezéshez. E constitutio a királyság és egyházainak viszonyát rendezi, s elismeri a királyi egyházak, prelatusainak, prépostoknak és apátoknak külön státusát.42 * Két egyház esetében azonban Manfréd legátus úgy látszik tovább ment, s azok helyzetét a pápai exemptio éppen akkorra véglegesen kialakult jogintézményének tartalma szerint rendezte. Fehérvár és Pannonhalma kerültek ilyesfajta rendezéssel, a pápa alá „nullo medio pertinentes” egyházak sorába. A többi királyi egyház — lényegében Mária Teréziáig — megmaradt az esztergomi, sajátosan „hungarus” exemptio keretében (bár még III. Ince is megkísérelte az exemptios jogegység létrehozását). Az esztergomi exemptio oly hosszú életének oka bizonyára annak megakadályozása volt, hogy a nagyszámú királyi egyház mindegyikének pápai nullius statusa a magyar egyház hierarchikus szerkezetét ismételten áttörje, s alapjaiban megrendítse. A Fehérvárt érintő e legátusi intézkedés ünnepélyes megerősítése III. Sándor pápa által történt. A bulla maior kibocsátásáról kétségbevonhatatlan értesüléseink vannak, nem úgy annak dátumáról. Mégis azt kell gondolnunk, hogy az a pannonhalmi végleges rendezés időpontjával egyezően, 1181 januárjára tehető. E feltevést erősen valószínűsíti, hogy megvan ma is Esztergomban ama brevenek egyik példánya, melyet a pápa a fehérvári prépostnak és a pannonhalmi Szent Márton apátjának e hónapban küldött, intvén őket, hogy az érseknek továbbra is adják meg (nullius helyzetük ellenére) ama tiszteletet, mellyel elődeik annak irányában tartoztak.48 III. Sándor az István király adta libertates et iura korszerű kiegészítését, a kúria exemptios gyakorlatának megfelelően, elvégezte. E clausulákat V. Márton pápa tartalmilag eléggé részletesen ismerteti, így az elveszett bulla szövege a szigorúan formulázó pápai kancelláriai praxis ismeretében nem is lenne nehezen rekonstruálható.44 A nullius prelátus státusa Magyarországon Fehérvári Boldogasszony prépostja mellett még csak a pannonhalmi apátnak, s az esztergom-szentkirályi keresztes kanonokok mesterének45 jutott ki. E különleges joghatósági helyzet nem maradhatott ellentmondás nélkül. Különös módon az érsek a középkor folyamán egyáltalán nem vitatta a prépostság jogállását. Annál inkább a veszprémi püspök. Érthető, hiszen a prépost 61 saját egyház fölött rendelkezett46, s ha ezek fölé kiterjesztette nemcsak földesúri és egyháztulajdonosi, hanem ordinariusi jogait, a veszprémi egyház fehérvári és somogyi arohidiaconatusainak területét, a fehérvári exempt plébániák nagy száma szétdarabolta volna. Veszprém szívós küzdelme Fehérvár jogállása vagy legalább annak plébániáira kiterjesztése ellen — Sebestyén József 41. Lásd 15. és 16. j. 42. MARCZALI H.: Magyar történet kútfőinek kézikönyve (Enchiridion...) (Budapest 1901) 123—124. 43. F. KNAUZ, Monumenta I, 135—136. 44. WENZEL G.: Arpâdk. Üj Okmt. VI. 467. 45. F. KNAUZ, Monumenta I, 157—158. 46. THEINER, Mon. Hung. I, 392—394. 28
