Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Mezey László: Székesfehérvár egyházi intézményei a középkorban
baptismalis19 a hozzá tartozó plebs baptismalis közös istentiszteletének hivatalos helye. A közösség szakrális funkciók sorozatát éli ott meg, cselekményekét, melyek őt az életbe lépéssel elkezdődve a halálig kísérik. A keresztelés. és a temetés joga volt ama két sarkalatos jog, .mely a plebs baptismalisnak mondott kultuszközösség templomának sajátos profilját kialakította. E közösség joga, sőt kötelessége, a maga plébánia egyházában keresztelkedni, amellé temetkezni.20 Ezért áll egyedül az ilyen egyházakban a keresztelőkút, s veszi körül őket a temető, a cinterem. A fejedelmek és előkelők tekintetében e helyzet annyiban változik, hogy ők is a lakóhelyűk, székhelyük, ecclesia baptismalisához vannak kötve a szentségek felvétele dolgában, de temetkezési helyük lehet ott is, ahol őseik nyugosznak.21 A magyar királyok — mint ezt ismételten maguk hangoztatják — az esztergomi egyháztól szokták venni az egyházi szentségeket („a qua consuevimus recipere ecclesiastica sacramenta”).22 (Ez természetes következménye volt a királyi székhely Esztergomba helyezésének.) A ’ius sepulturae’ szabadsága azonban Istvánt arra indíthatta, hogy az általa alapított királyi ház számára temetkezési monostort, vagy basilicát emeljen. Ott akart ő nyugodni, de azt is akarta, hogy utódai, házának tagjai, szintén ott találjanak nyugvóhelyet. Porladó tetemeik fölött álljon a regni sedes principalis s aki abba beleül, országlását, -törvényalkotását meghatározó valóságként érezze .az Intelmekben lelkére kötött mos maiorum-ot. Az alapításnak -e dinasztikus — államjogi motivációja egyenértékű kifejezésre talált a patrocinium megválasztásában. István tudvalevőleg a Mennybe-felvett Máriát, a magyarok Nagyboldogasszonyát tette meg az ő különlegesen saját egyháza patrociniumává. A -két császárságban, a nyugatiban és a keletiben egyaránt -találhatott erre indító példát. Nagy Károly -aacheni palotamonostorát szintén az Assump-tionak szentelte. De úgy látszik, már ő is ama régebbi minta után ind-ult, melyet a keletrómai császárság századokkal előbb alkotott. A H-a-gia Sophia előcsarnokának nagy mozaikján Konstantin a város, Justinianus a ba&ilika modelljét ajánlja fel a trónon ülő Panagianak, az egészen szent Istenszülő Máriának.23 Melyik példát követte István? A válasz eldönti, hogy az első király az Istenszülőt nemcsak temetkezési és családi bazilikája, hanem egész alkotásának, a regnum Hungarorumnak védőjévé kérte fel. A nyugati germán-római császárság birodalmi patrociniuma Mihály főangyal volt, „a mennyei sereg válogatott lovagságának vezére”. A „rhómaioi”, a magukat rómaiaknak nevező bizánciak diadalmenetein azonban, a basileus diadalszekerén vitték az Istenszülő24 pompás ikonját, s azt követte harci kocsiján állva a császár. A császárság -és a császári város Mária-patrociniumát a keleti kereszténység egy külön ünnepe örökítette meg (okt. 1.). Ezt a szlávok nagy támadása visszaverésének emlékezetére rendelték. Az ünnep liturgiájának egyik énekében ezt halljuk: „takard be oh Ürnőnlk a te védőpalástoddal a basileust és -egész népedet..25 István legendáiban bőséges visszhangra talált ez a gondolat. És még valami. István kívánsága, — hogy a fehérvári patrocinium ünnepén távozzék e világból, — mintha finoman az ünnep görög nevét — koimésis (elalvás) — idézné. A most ismertetett elgondolások alapján jött létre, egy már korábban megvolt kisebb templom felhasználásával, a királyi monostor alapítása. Az alapító király e legkedvesebb egyházát páratlan bőkezűséggel látta el hatalmas birtokadománnyal. 19. ibid. 11. és LÁNYI K—KNAUZ N.: Magyar egyháztörténelem (Esztergom 1866) 271—272. 20. G. SCHREIBER: Kirchliche Abgabenwesen an französischen Eigenkirchen... Gemeinschaften des Mittelalters (Münster/W. 1948) 171—185. 21. L. erről: Decret. Greg. 1. III., tit. 28. de Sepulturis. 22. F. KNAUZ: Monumenta ecclesiae Strigoniensis I., Strigonii 1874, 189. 23. L. BRÉHIER: Le monde byzantin III (Paris 1948) Pi. X. 24. ibid. 107'—8. 25. Az okt. l—i Nagy Vecsemye harmadik kontakiona. 34
