Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Dobszay László: Középkori zenetörténetünk székesfehérvári vonatkozásai
Dobszay László: KÖZÉPKORI ZENETÖRTÉNETÜNK SZÉKESFEHÉRVÁRI VONATKOZÁSAI Székesfehérvár középkori zenei életének rekonstruálása a forrásoknak szinte teljes pusztulása miatt megoldhatatlan feladat lenne, ha a középkori Magyarország általános zenélési gyakorlata, e zenei életnek sajátos szerkezete nem adna kiindulópontokat a kevés adat értelmezését megkönnyítő következtetésekhez. A középkori zenei gyakorlatot röviden úgy jellemezhetnénk, hogy funkcionálisan kötött, mondhatni alkalmazott művészet módján viselkedik; a kulturális, társadalmi, szellemi élet egyes alkalmai, eseményei, intézményei szinte törvényszerűen meghatározzák, hogy ott milyen zenének kell megszólalnia, sőt nagyjából azt is, hogy milyen módon és milyen szinten. A helyi sajátságoknak, az egyéni kezdeményeknek megvolt az érvényesülési tere, de a zenei élet egésze mégis kevésbé volt véletlenszerű, esetleges okoktól függő, mint a későbbi századoké. A zenei megnyilatkozásnak emellett mennyiségében is, jelentőségében is nagyobb szerepe volt: általában ahol a mindennapi használat fölé emelkedő, irodalminak nevezhető szövegek szólalnak meg, ott többnyire legalábbis a lehetősége megvan annak, hogy ez az ének valamely formájában történjék.1 Az újabb kutatások, különösképpen Mezey László kiterjedt vizsgálódásai alapján kiindulhatunk azon tételből, hogy a hivatásszerű zeneművelés hordozója biztosítója és egyben legfőbb megnyilatkozási területe: a kórus és iskola szerves egységben folyó élete volt.1 2 A kórus biztos alapján találta, sőt alkotta meg az iskolában, de ugyanakkor mintegy az élő kultúra színe elé vitte, társadalmi érvényre emelte — méghozzá napról napra — amit a scholaris az iskolában gyakorolt.3 4 Mivel pedig az iskolára háramló feladatok, továbbá az iskolának a kórushoz, az intézménynek a mesterhez, ennek a diákhoz fűződő viszonya lényegében azonos volt, akár káptalani, városi vagy falusi iskoláról volt szó — sőt nagyjából azonos maga a zenei anyag is! — tagozott, mégis egységes zenei kultúra létrejöttének feltételei alakultak ki.1 A liturgia, természetes „Gesamtkunst”-ként viselkedve magába foglalta a szellemi élet minden tsrüle-1. Ha nem is hiteles, de jellemző a korra a krónikaíró szóválasztása ilyen esetekben is: „Beatus Henricus ... ut regiam decet sobolem duobus candelabris ante se lucentibus in spalmis (sic!) deo decantandis vigilebat.” Leg. S. Emerici ducis, c. 1. E. SZENTPÉTERY: SSRH ( = Scriptores Rerum Hungaricarum) n (Ep. 1937) 459; — Szent István .....oleo infirmorum corpus suum inungi petiit: post unctionem Credo cantat: dimum Pater noster...” Chron. Hungarico—Polonicum. SSRH H. 316. 2. BÉKEFI R. : A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig (Bp. 1910) 247—8 , 292; MEZEY L. : Der Literat und seine Literatur. Acta Litteraria (1868) 37—39; MEZEY L. ; A deákság és Europa. (Megjelenés alatt) 3. Az iskolarendszer kiépítésének egyik alapvető indítéka éppen az énekesfiúk képzésének és rendszeres alkalmazásának Igénye; az iskola magvát falun is a szertartásokon éneklő kántor alkotta a melléadott énekesfiúkkal. BÉKEFI R. : A népoktatás története Magyaroszágon 1540-ig (Bp. 1906) 29. 4. Azok az énekes szertartások, amelyek a nagyobb bazilikákban a kanonokok, javadalmazottak és az iskolásfiúk részvételével kerülnek bemutatásra, fokozatosan egyszerűbb külső körülmények között az adottságokhoz transzponálva, de lényeges tartalmukat tekintve azonos módon folynak le a kisebb társaskáptalani kórusokban, a különböző szintű városi, sőt 215
