Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban

talmaz, ti. a polgárok vámmentessége tekintetében. Igaz, érthetjük ezt úgy is, hogy a fehérváriak vámmentessége oly nagy mértékű volt, hogy az újonnan privilegizált város számára különösen jelentős volt, hogy a többi városokét meghaladó vámmentességet kapott,9 * 11 de felmerülhet az a következtetés is, hogy a Nagyszombatnak most frissen juttatott jogokkal a vámmentesség kivételével Fehérvár nem is rendelkezett.

Már itt érdemes megjegyezni a nagyszombati privilégiumnak azt a tételét, hogy a városbíró ellen panaszt lehetett tenni a király ítélőszékénél (regis judicium). Ez a király ítélőszéke nyilvánvalóan a personalis presentia regia-1, azaz a király személyes ítélkezését jelentette, hisz a presentia regia-1 jelentő országbírói ítélkezés legalábbis rendszeresen nem járt el a városok ügyeiben, hanem a király küldött ki bírót a városok fellebbezett pereiben való eljárásra. A nagyszombati privilegium azonban nem általában biztosít fellebbezési jogot a városbíró ellen, hanem a bíró személye elleni panasztételt teszi lehetővé abban az esetben ha a bíró alkalmatlan, hanyag vagy tudatlan, vagy pedig közmegvetéssel találkozik.1 o Ez tehát a XII. században Európaszerte elterjedt hűbéri fellebbezési rendszer, amely nem az ügy érdemére vonatkozott, hanem bármelyik feudális bíró ellen fel lehetett lépni a közvetlen felettes hűbérúrnál, ha a panaszolt bíró megtagadta az ítélkezést (appellatio ob denegatam justitiam), vagy tudatosan csalárdul ítélt (apellatio false justitie). Ez nem az alapperben vitatott kérdésnek más bíró elébe vitelét jelenti, hanem a bíró személyes becsülete elleni támadást, amely eredményessége esetén kihatott az alapperben hozott ítélet hatályára is.11 A római császárkori perjogban, az extraordinaria cognitio-ban bevezetett érdemi fellebbezés12 Nyugateurópában is csak a római jog ismeretének elterjedésével került alkalmazásra, ami Franciaországban időben egybeesett a vidéki királyi igazgatás hierarchiájának kialakulásával,13 a XIII. század második felében. Ha tehát Nagyszombat több jogot vett volna is át Fehérvártól, ez sem eredményezte volna azt, hogy Nagyszombat a német jogszokások értelmében vett leányvárosa lett volna Fehérvárnak, hisz Nagyszombat városi életének kezdetén nemcsak Fehérvárhoz való fellebbezést nem engedtek, de az érdemben való fellebbezés fogalmát sem használták.

Annak a következtetésnek azonban, hogy Fehérvárnak 1237-ben a vámmentességen és a befogadási jogon kívül egyéb privilégiuma nem lett volna, ellentmond az ugyancsak IV. Béla által 1248-ban Nyitra városnak adott privilegium, amely kifejezetten a fehérvári polgárok szabadságát ruházza át Nyitrára, nevezetesen azt, hogy a városiak által állított bíró 12 esküdt társaságában mind a vagyoni perekben, mind a bírságos bűnügyekben ítélkezzék a fehérváriak módjára. Más bíró ítéletének ne legyenek alávetve, de ha valamely perben nem tudnak dönteni, azt a presentia regia (az országbíró) vagy a tárnokmester elé terjeszthessék. Szabad vásárt kapnak, amelyen a királynak nem fizetnek vámot. Mindennek fejében háború esetén a király seregébe 12 fegyverest adnak.14

Ez az oklevél kifejezetten arra utal, hogy 1248-ban Fehérvárott is a városi bíró és tanácsa ítélkezett a városiak vagyoni és bírságos pereiben. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy ezt a jogot Fehérvár csak 1237 és 1248 között szerezte meg akár külön privilégiummal, akár egyszerűen gyakorlat útján. IV. Bélának a tatárjárás után .követett belpolitikája ugyanis elképzelhetővé teszi, hogy a király hallgatólagosan hozzájárult a már privilegizált város jogainak ilyen kiterjesztéséhez. Ez azonban

9. FÜGEDI E.: op. Cit. 38.

IC. G. FEJÉR: op. cit. „Si in aliquo minus idoneus, negligens vel imperitus, vel si villa communiter contemnat”.

11. F. OLIVIER—MARTIN : Précis d’histoire du droit Français (Paris 1934) 108—9, 292. sz.

12. Justiniani Digestorum 42. fr. 32.

13. F. OLIVIER—MARTIN: op. cit. 135, 369. sz.

14. G. FEJÉR: Cod. dipl. IV/2. 455.

145