Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)
Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról
nápolyi császár szövetséget a kunokkal 1251-ben. Eszerint a császár és a kunok királya vért eresztett magából egy nagy ezüst kupába, azt összekeverték borral és vízzel és ittak belőle és „akkor azt mondották, hogy vértestvérek lettek. Azonkívül még áthajtottak egy kutyát — mondja Joinville — a mi és az ő embereik között, és kardjukkal összevagdalták azok is, és a mi embereink is; és azt mondották, hogy így vagdalják őket össze, ha hűtlenek lennének egymáshoz.20 20 21” Hogy egy kutya összevagdalása szövetségek kötése alkalmával a magyaroknál is ismeretes volt, azt Thiethmar salzburgi érseknek IX. János pápához a 900-ik évben intézett leveléből is kikövetkeztethetjük, amennyiben az érsek a pápa előtt védekezik ama vád ellen, amely szerint ők „a magyarokkal... békét kötöttek és esküt tettek kutyára, vagy farkasra és más undorító és pogány dolgokra.22” A kissé homályos szövegezésből mindenesetre annyi világos, hogy a vádaskodás tárgyát képező békekötés alkalmából kutya vagy farkas is szerepelt, amelyet nyilván úgy vagdaltak össze, mint a kunok a fenti szövetség megkötésénél. A „más undorító és pogány dolgok” kifejezés meg alig lehet más, mint a vér összekeverése és megivása a szerződő felek részéről. Ez az adat tehát hitelesíti az Anonymus által elbeszélt vérszerződés tényét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy bár Anonymus hangsúlyozza a vérszerződés pogány voltát, elhallgatja annak visszataszító mozzanatait, nem említi, hogy az edénybe bocsátott vért meg is itták, s teljesen elhallgatja a pogány eskü szankciós mozzanatát, a kutya összevagdalását. (Arról nem is szólva, hogy egy ilyen „pogány módra” megkötött szerződés érvényes lehetett-e a kereszténységre áttért magyarok számára. A sajátos magyar viszonyokra jellemző, hogy ezt magától értetődőnek tartja.) Ámde e mozzanatok elhallgatásával eltörölte — nyilván szándékosan — ez eskü ősi jelentését is, azt ti. hogy a szerződő felek vérének összekeverése és megivása sem többet sem kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy ez az aktus egy test-vérré avatja a szerződő feleket, de ezen túlmenőleg egy ilyen szerződésnek afféle „alkotmány” szerű pontjai, kikötései nem lehetnek, mert eredeti jelentése ennek csak annyi, hogy a szerződő feleknek úgy kell viselkedniük egymással szemben, mint a valódi testvéreknek. Ebből következik, hogy az Anonymusi Vérszerződés 1—4. pontja lényegében hiteles lehet23, ha megfogalmazásuk magán viseli is a későbbi állapotokat, illetve politikai célok érdekében az ősi formulának szándékolt és tudatos „kibővítését”. Így például, amenynyire belétartozhat az esküformulába a zsákmányban való részesedés kikötése, anynyira anakronisztikus és politikai tendenciát takar a 3-ik pontban „az ország tiszt-' ségei”-nek emlegetése, a 4-ik pontban az „egyenetlenség szítása a vezér és rokonai között”; az 5-ik pont pedig teljesen anakronisztikusán a pápai és királyi oklevelek anathemaformulájának behelyettesítése a kutya összevagdalása helyett. Vérszerződés alapján tehát sem az államot, sem államszövetséget, sem „alkotmányt” létrehozni, vagy alapítani nem lehet, mivel a vérszerződés, mint intézmény a közösségi életben a katonai demokrácia intézménye lehet, tehát éppen az állam, 20. A szokás jogi vonatkozására jellemző, hogy még Werbőczy is felvette Hármaskönyvébe, V. ö. KOLOSVÄRI S.—ÖV Ari K.: Werbőczy István Hármaskönyve (Bp. 1897) 418. (Pars III. tit. 34. 3.): ...fur ille si dixerit in foro libero et communi, vel alibi se (equum) emisse, et evictorem (quem nos expeditorem appellamus) non potuerit statuere, neque hospitem, vel alium quempiam, qui mercipotum, hoc est victinam emptionis et venditionis, more solito benedixisset, producere, patibulo reus erit. 21. Joinville szövege: A. GOMBOS: Catalogus Fontium Historiae Hungaricae (Bp. 1937) II. 1230. 1. (3032. sz.). V. 5. még ECKHARDT S.: Kun analógiák a magyar ősvalláshoz. MNy (1938); továbbá P. mester és műve című tanulmányomat, ITK (1966) 264. 22. Szövege; MARCZALI H. A magyar történet kútfőinek kézikönyve (Bp. 1901) 24.: Quod nos praefati sclavi criminabantur cum ungaris fidem catholicam violasse et per canem seu lupum aliasque nefandissimas et ethnicas res sacramenta et pacem egisse. 23. MOLNÁR E.: op. cit. 77.; az Anonymusi Vérszerződés pontjainak politikai tendenciáira V. ö. P. mester és műve című tanulmányomat, ITK (1966) 265. 129
