Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. 2. Középkor - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 14. (Székesfehérvár, 1972)

Horváth János: Középkori irodalmunk székesfehérvári vonatkozásáról

levők szemeláttára történik, nyilvánosan. Ezután következnek a kán előkelő emberei, akiknek székeket állítanak fel jobb és bal oldalán. Mindegyikük egy szolga kíséretében érkezik, a szolga viszi a székét, amikor kihallgatásra megy. A kán előtt állnak királyfi unokaöccsei, fivérei és rokonai. Szemben a sátor bejáratánál a nagy emirek fiai tartózkodnak, mögöttük jobbról és balról a csapatok parancsnokai. Az alattvalók rangjuk szerint, hármas csoportokban lépnek be a kán üdvözlésére, majd vissza­vonulnak, és távolabb helyezkednek el.” Eddig Ibn Battuta. Látnivaló, hogy a német püspök által a XII. század közepén a magyaroknál megfigyelt szokás szinte szószerint egyezik a kipcsak földön még a XIV. században Ibn Battuta által megfigyelt szokással. A kipcsakok, ahogy Ibn Battuta is mondja, török nép, s a legszorosabb rokonságban állanak a Magyarországra IV. Béla király alatt beköltözött kunokkal, akik saját nyelvükön kuman-nak hívták magukat. A fent leírt szokást azonban már csak a kronológia miatt sem vehették át a magyarok a kumanoktól. Ellenben a krónikáink már a XI. század végén emlegetnek kun néven egy török népet, akikkel már Salamon király és Szt. László az ország keleti részén,12 továbbá Kálmán király is súlyos harco­kat viselt Ruthenia területén.13 Ezeket a kun-okat az Orosz Évkönyvek polovci néven emlegetik, és talán ezeknek a XII. század elején az ország északi vidékeire beköl­tözött utódai a palócok. Krónikáink arról is beszámolnak, hogy e palóc-kunok nagy megbecsülésben állottak Kálmán király fiának, II. István királynak az udvarában.14 Történetileg lehet tehát, hogy éppen ezek révén honosodott meg nálunk a XII. század folyamán a „királyi tanácskozás” fenti familiáris módja, bár a magyar források nem szólnak kifejezetten e szokás meglétéről. Természetesen az sem lehetetlen, hogy a magyaroknál — mint törökös jellegű nomád népnél — már előbb is megvolt e szokás, vagy esetleg a szintén török besenyők hatásaként honosodott meg nálunk már korábban. Sajnos, biztos fogódzónk erre vonatkozólag nincs. Bizonyos jelek azonban arra engednek következtetni, hogy Aba Sámuel királyunk idején is meg lehetett már a királyi tanácskozásnak a fenti „familiáris” módja. Krónikáink ugyanis elítélően szólnak arról, hogy Aba király „a nem nemes közemberekkel szokott együtt étkezni, lovagolni, és állandóan ezekkel beszélgetett (tanácskozott?).15 A források hallgatása következtében tehát a kérdés kronológiai része ma már eldönthetetlen: egy azonban bizonyosnak látszik, hogy ti. a török népeknél egykor meglevő szokás a társadalmi fejlődésnek azt a fokát képviseli, amit a katonai demok­rácia fokának nevezünk, s a magyaroknál is ennek a fejlődési szakasznak egy tovább élő maradványa lehetett. Mindamellett a tanácskozásnak ez, a fentiekben ismertetett módja nem a leg­régibb formája a tanácskozásnak. Nyilván még a nomadizáló pásztorkodás fokát kép­viseli a tanácskozásnak az a formája, amit Regino prümi apát (f 915 körül) Chronicon­­ja őrzött meg számunkra, mint kortárs a honfoglaló, kalandozó magyarokról a 889. évhez írt, részletes beszámolójában. Eszerint a magyarok „minden időszakban lovon utaznak; ezen szoktak közlekedni, álldogálni, gondolkodni és beszélgetni (tanácskozni) is.”16 A leírás hitelességéhez alig férhet kétség, mivel ez a híradás a bizánci források alapján is igazolható. 12. Chron. comp. saec. XIV. SSRH I (Bp. 1937) c. 102.: Devastant Cund Hungáriám (1068 körül)' c. 134; c. 137; c. 138. 13. Chron. comp. saec. XIV. c. 145.: Orosz Évkönyvek, ford.: HODLNKA A. (Bp. 1916) 63—64. 1097-ben. 14. Orosz Évkönyvek... op. cit. 62'—63. 15. Chron. comp. saec. XIV. c. 159.: Rex autem Stephanus diligebat Kunos tunc temporis plus quam deceret... 16. Chron. comp. saec. XIV. c. 76.: Quidam itaque ex coniuratis... oblocuti sunt contra Abam dicentes, quod nobiles. contempneret et cum rusticis ignobilibus ederet, equitaret et 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom