Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Vajay Szabolcs: Géza nagyfejedelem és családja
Eltaszítása után Sarolt feltehetően családjának erdélyi földjére vonult vissza. Am Géza halálakor, 997-ben, úgy vélhette, hogy eljött „az ő ideje”: házasságra kívánt lépni az idősebb, pogány Árpádfival, az ősi szeniorátusi hagyomány megtestesítőjével, Koppánnyal. A Krónika e tekintetben formális: Koppány nem Géza fejedelem özvegyét — relictam Geyse ducis (aki Adelhaid!) — hanem Szt. István király anyját — matrem sancti Stephani regis — akarja pogánymód magáévá tenni. Az időpont kiválasztásában Géza halála nem mint a férj fizikai elmúlása, vagyis Sarolt „özvegyi állapotának” beállta szerepel, hanem pusztán mint politikai momentum: a nagyfejedelem elhunyta a szeniorátus és a pogányság oppoziciójónak lehetősége a Géza-erőszakolta primogenitura és kereszténység ellen. Ennek élére áll a pogány Árpádfi és Géza eltaszított neje, szemben az új vallást és a primogenitura idegen elvét képviselő Istvánnal, aki ekkor már az „ősi ellenség” véréből szakadt Bajor Gizellának férje. Ez a politikai célkitűzés világosan kitűnik a Krónikából: Koppány meg akarta ölni a Géza által Vajkká — azaz utódló másodfejedelemmé — tett Istvánt és a szeniorátusi rend értelmében magáévá tenni a nagyfejedelemséget.49 Szent István reakciója ismeretes: egyképpen sújtja lázongó atyai és anyai atyafiságát. Előbb a dunántúli pogány Árpádfiakkal mérkőzik, utána pedig a gyulák törzsével. A belpolitikai „tisztogatást” Ajtony legyőzése zárja le 1003-ban. A Dunántúlt ettől kezdve királyi ispánok, Erdélyt pedig egy Istvánhoz hű maradt Árpádfi, az „Erdőelvi” Zoltán kői mányozza.50 Koppány szomorú vége közismert: a veszprémi csata után felnégyelik. A gyulák törzsét enyhébb büntetés érte: a Rex Julus Erdélyből Magyarországra kerül, ahol élte fogytáig fogságban őrizték, családjával együtt.51 Vajon vonatkozik-e ugyanez Saroltra is, akiről a Koppány-féle házassági terv után semmiféle tudósítás sem szól? Az evangélizáció eszméjét és az ország belső egységének megteremtését mindenek fölé helyező Szent István vájjon könyörületesebb lett volna-e tulajdon anyjával, mint családjának idősebb ágával, anyai 49. Cupan voluit ... Sanctum Stephanum occidere ducatumque eius sue subdere potestati Chron. Hung. Comp. Saec. XIV. op.cit. c. 64 SSRH t. I. 313. 50. locavit ibi unam proavum suum nomine Zoltán, qui postea hereditavit illas partes transiluanas et ideo vulgariter sic dici solet: Erdeelui Zoltán. Erat enim ille antiquissimus, qui vixerat usque tempora sancti regis et ideo voluit ipsum esse super gentes opulentas Chron. Hung. Comp. Saec. XIV, op.cit. c. 66. SSRH t. I. 315—16. E fejezet interpolált voltához lásd GYÖRFFY GY.: Krónikáink és a magyar őstörténet (Bp. 194«) 198—170. — A Krónika nyilván téved, amikor az Erdőelvi Zoltánt illetően Szent István hasonnevű dédapjára céloz, a 947-ben elhunyt Zol ta nagyfejedelemre. Tudósításának magva, hogy az erdélyi Zoltán 1003-ban már „nagyon öreg” volt és hogy Szent István fiági férfirokona. Wertner szintén elismeri Zoltán Árpád-házi voltát, de a rokonsági kapcsolatot meghatározni nem tudja (WERTNER M. : Az Árpádok, op.cit. 586). Zoltánt mindenesetre Árpád-ivadéknak kell hogy tekintsük. Az Erdélyhez legközelebb eső dukátusi területen, a Nyírségben, valóban megtaláljuk az Üllő-fiak nevét őrző helységeket: Üllő, Tasvára és Zoltány. Talán Györffy történelmi földrajzának teljes megjelenése visz majd közelebb az Árpádok X. századi genealógiájának e mindezideig még megoldatlan kérdéséhez. Addig is talán megengedett az Erdőelvi Zoltánt Tas fiaként vélelmezni, ami mind a földrajzi, mind a korrendi adottságokkal egyeztethető (SZ. VAJAY: Zum europäischen Hintergrund der Ungamzüge, 862—933. Ein Beitrag zu den diplomatischen 3izehungen in dem westenden Europa. (München. 1968) Taf. III.). 51. Beatus rex Stephanus cepit Gyulám ducem cum uxore et duobus filiis suis et in Hungáriám transmisit. Hoc autem ideo fecit, quia sepissime amonitus a beato rege Stephano nec ad fidem Christi conversus, nec ab inferenda Hungaris iniuria conquievit (Chron. Hung. Comp. Saec, XIV. op.cit. c. 65. SSRH t. I. 2Ü4—15. — Ugyanígy tudósít Anonymus Gestája is: ... et ipsum Geulam vinctum in Hungáriám duxit et per omnes dies vite sue carceratum tenuit eo, quod in fide esset vanus et noluit esse Christianus et multa contraria faciebat sancto regi Stephano, quamvis fuisset ex cognatione matris sue P. Magistri qui Anonymus dicitur Gesta, op.cit. c. 27. SSRH, t. I. 69 — Gyula leszármazottainak problémájára lásd GYÖRFFY GY.: Tört. földr. op.cit. I. 260. 76
