Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Vajay Szabolcs: Géza nagyfejedelem és családja
Sámuel cár fia, Gábor-Radomir, csak 1014-ben követte atyját a trónon, s már 1015-ben meggyilkolták.12 Iréné, aki miatt magyar nejét eltaszította, a fentiek szerint Larissza megvételekor, azaz 986-ban esett fogságba.13 A szenvedély bizonyára nem tört ki azonnal. A magyar asszony mindenesetre már teherben volt, s miután csak egyetlenegy gyermekéről van tudomásunk, feltételezhető, hogy nászuk 987-ben, vagy kevéssel előtte ment volt végbe. A későbbi cár első feleségének „magyar királyaként megjelölt atyja tehát Magyarország amaz Árpád-házi nagyfejedelme kellett, hogy legyen, aki 986-ban és az azt közvetlenül megelőző években országolt. Gábor-Radomir cár trónörökös-kori első feleségét tehát Géza leányának kell tekintenünk. Ez a frigy mind a kronológiának, mind pedig a nagyfejedelem külpolitikai orientációjának megfelel.14 betoldásai közül való (B. PROKIC: op.cit. No. 24; 31). Mihály püspök művének kritikai ismertetése: MORAVCSIK GY.: A magyar történet bizánci forrásai (Bp. 1934) No. 64; 181—82. 12. Sámuel cár 1014. szept. 15-én Ochridában hunyt el. Ezt követőleg lépett trónra Gábor- Radomir, akinek kettős nevéből az első „keresztény-szakrális”, a második „nemzeti”. Nevezi magát ezenkívül Román-nak is, amely nevet egy bizánci cím-adományozásaikor nyerhette a Basi'leustól, avagy esetleg csak a Radomir tudálékos átírása. A »36 táján eltaszított magyar feleség tehát sohasem volt cámé, csak cárevicsné: a trónörökös neje. Gábor-Radomir-Románt már 1015 kezdetén Petrisikonál, Ostrovo közelében, egy vadászat alkalmával meggyilkolta vetélytársa, a Bizáncra támaszkodó János-Vladiszláv trónkövetelő. WERTNER M.: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története (Temesvár, 1881) ahol a szerző még nem tud Gábor-Radomir-Román magyar nejéről (p. 140). Ez utóbbira vonatkozólag lásd N. ADONTZ: Samuel l’Arménien, Roi des Bulgares, in: Mémoires de l’Académie Royale de Belgique, t. XXXIX, fase. 1 (Bruxelles, 1938) 46 és V. N. ZLATARSKI: Tstoria na bulgarskata durzsava prez srednitc vjekove (Szófia, 192,7) 863. — Petrisko földrajzi fekvésére lásd N. ADONTZ: op.cit. 32, n. 59. — Gábor-Radomir életadatainak kútfői; GEORGIOS KEDRENOS (Georgius Cedrenus): Synopsis historión. ed: BEKKER; Corpus Scriptorum Historiae Byzantinae (továbbiakban: CSHB) II (Bonn, 1838), amely nagyrészt JOANNES SKYLITZES: Építőmé historión 811—1070. ed: BEKKER, ibid. 33 (Bonn, 1839) 435 és 458 szószerinti átírása. 13. Larissza megvételét a régebbi irodalom 933-ra tette. Az újabbak közül ehhez az elfogadott véleményhez csatlakozott Zlatarski (op.cit. 646 sikk). Adontz mutatta ki hiteltérdemlően, hogy Thesszálla fővárosát a bolgár sereg csak 986-ban vette be (op.cit. 13—14, n. 30). A tévedés két hasonnevű larisszai kormányzó összevétéséből ered: az egyik Nikolitzés 963—980-ig, a másik pedig 983—8®3-ig volt Thesszália katonai parancsnoka. Adontz egy eleddig figyelmen kívül hagyott korabeli tudósítás alapján szögezi le végérvényesen, hogy Sámuel cár legyőzött ellenfele a második Nikolitzés volt (Cecaumeni Strategicon et incerti scriptoris de officiis regiis libellus, ed: W. WASSILIEWSKY—V. JERNSTEDT. Sv. Petrograd, 1896) 14. E házasság magyar irodalma: FEHÉR G.: A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban. Századok 61—62 (1927—28) T—17; s Deér Józsefnek ehhez a cikkhez fűzött észrevételei: Ibid. 333—35; HÖMAN B.: Szent István (Bp. 1938) 284; MORAVCSIK GY. : A magyar történet bizánci forrásai, op.cit. 182; MORAVCSIK GY. : könyvismertetése Zlatarski művéről: Történelmi Szemle 14 (1929) 232—35; MORAVCSIK GY. : Bizánc és a magyarság (Bp. 11953) 59,65. — Délszláv vonatkozású irodalma: B. PROKIC: op.cit. No. 24., 31, No. 62; 36; F. v. SISIC: Geschichte der Kroaten 1 (Zagreb, 1917) 201; G. FEHÉR; Vlijanie na bulgarskata cerkova v Madzsarsiko. Sbomik v éest na Vasil N. Zlatarski (Sofija, 1925) 400; G. FEHÉR: Bulgarisch—ungarische Beziehungen in den V—XI Jahrhunderten (Bp. 1921) 144. — A legjelentősebb újkori bolgár történeti munka — Zlatarski már többször idézett műve — amellett száll síkra, hogy Gábor-Radomir feleségét nem Szent István nővérének, hanem leányának kell tekinteni (op.cit. t. I. pars 2; 799, n. 3). Zlatarski abból indul ki. hogy a Skylitzést megtoldó diokleai Mihâly (1. 11. jegyz.) Gábor-Radomir apósát két helyen is „királynak” nevezi és nem fejedelemnek (B. PROKIC: op.cit. No. 24. „eiche de gyna ka ho P.ádome-os tén thygatera tou kralé Oungrias” és No. 62; „apó tés thygatros tou kralé Oungrias”). Láttuk azonban, hogy a ténylegesen országló nagyfejedelmet egykönnyen megillették a „király” címmel, sőt még rész-fejedelemséget gyakorló sógorára, a Gyulára Is alkalmazzák („Rex Julus”). Alább látni fogjuk, hogy néhány régi forrás Gézát határozottan „király”-nak mondja; (lásd 76. jegyz.) — Zlatarski levonta tévedésének következményeit is, ami kronológiai képtelenségre vezetett, amelyet ehelyütt szükségesnek tartunk helyreigazítani. Zlatarski ugyanis Gábor-Radoimirt 1060 táján házasítja össze „Szent István leányával”, aki — ha létezett volna — ekkortájt legjobb esetben három-négy esztendős, •66
