Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Bónis György: Székesfehérvár az Árpádház székhelye
St. Denis-ben, az angoloké a Westminster apátságban. A német birodalmi jelvényeket II. Konrád óta a S'záli dinasztia saját egyházaiban (Limburg kolostorában, majd a speyeri dómban) őrizték, míg a későbbi dinasztiák idejében viszontagságos utat tettek meg. A cseh királyi jelvények a prágai Vitus egyház Szent Vencel-kápolnájában kaptak helyet.'8 A székesfehérvári királyi templomot, a korona őrzőhelyét Pétertől kezdve a koronázás szükségszerű színhelyének is tekintették. A XI. század véres trónharcai arról tanúskodnak, hogy ez már István első utódai alatt szokásjogi elvvé szilárdult. Székesfehérvár tehát ugyanúgy királyi temető és koronázási székhely volt, mint Toledo, Pávia vagy a Westminster apátság. A korai magyar államnak a király személyéhez és családjához való kapcsolódását ékesen bizonyítja, hogy bár a koronázás joga az első magyar főpapot, az esztergomi érseket illette meg, az ünnepélyes aktust nem a maga székesegyházában végezte el, hanem a dinasztia „saját" szentélyében. Minden bizonnyal itt állt a király trónja is, amelyet ünnepélyes alkalmakkor foglalt el. Már az eddig mondottakból is kitűnik, hogy a királyi család „saját” egyházának jelentősege messze meghaladja a szakrális vonatkozásokat, és abba a szférába nő bele, amelyet alkotmányjoginak lehet nevezni. A korona őrzése, ünnepélyes felillesztése, s a király temetése azután, hogy az egykorú szóhasználat szerint a földi koronát az örökkévaló koronával cserélte fel, az állam életét a legszorosabban érintő kérdések. A korai feudális állam funkciója az osztályrend megszilárdítása volt, s ehhez — Elekes Lajos szavaival — „az erőszakszervezet támogatására alkalmazott ideológiát, illetőleg azt képviselni és fenntartani képes szervezeti formát kívánt"/-9 Ezt az ideológiát, ezt a formát szolgáltatta a katolikus egyház; a királyság szentségének ideológiája tehát az államot is erősítette. Kétségtelen, hogy a terményjövedelem behajtása, a vámszedés és a pénzverés haszna nélkül az új államalakulat nem maradt volna fenn, de ugyancsak nélkülözhetetlen volt számára a tömegek tudatának befolyásolása a vallás eszközeivel. A koronázás, királyi esküvők és temetések, a nagy egyházi ünnepek mind a király „istenkegyelmiségét”, természetfölötti elhivatását sugallták az alattvalóknak. Ne feledjük, hogy az angol és a francia királyok a XVIII. századig kézrátétellel „gyógyították” a golyvát.48 49 50 Egyházi ünnepnek, Mária mennybevitelének fehérvári megüléséből eredt — mint tudjuk — a király országos jellegű bírósági „jelenlétének” kiemelkedő alkalma, az ún. törvénynap. Sajnos, az erre vonatkozó adataink későiek. Távolról sem egykorú51 Szent Gellért Nagyobb Legendájának az a tudósítása, hogy amikor István király a Szent Szűz ünnepének évenkénti (annuali) megülésére Fehérvárra jött, szokás szerint összehívta az apátokat és püspököket, hogy vele ünnepeljenek.52 53 Kézenfekvő az a feltevés, hogy István szenttéavatása (1083) után az augusztus 15—20 közötti napokat a király rendszerint Fehérvárt töltötte, s az ünnepek során a panaszosok ott biztosan megtalálhatták. 1185-ben III. Béla akkor erősítette meg a zágrábi kanonokok javára tett püspöki adományt, „amikor Fehérvárt Szent István király ünnepét ülte” (quum Albe s. regis Stephani solennes agerem dies).TM Erre az évenként visszatérő ünneplésre már csak azért is szükség volt, hogy az országot járó királyi udvart a jogkeresők egyszer egy évben állandó helyen találhassák meg. Nem vélet48. N. GRASS: op.cit. 20, 65—66. 49. ELEKES L. : A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig (Bp. 1964) 55. 50. M. BLOCH: Les rois thaumaturges (Strasbourg 1924). 51. IFJ. HORVATH J.: A Gellért-legendák forrásértéke. MTA I. osztályának Közleményei 13 (1958) 21—82. 52. SSRH n. 487. 53. G. FEJÉR: CD H. 188, idézi HAJNIK I.: A magyar bírósági szervezet és perjog az Arpád- és a vegyesházi királyok alatt (Bp. 1899) 10; keltére E. SZENTPÉTERY: Reg. Arp. I. 140. sz. 57
