Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Györffy György: Székesfehérvár feltünése a történeti forrásokban
levonására, a kelet-európai példák azonban kevéssé támogatják. Nándorfehérvár azaz Belgrád a középkorban nem volt székváros, hanem határvár; ugyancsak határvár volt a kazar birodalomban Sarkéi, oroszul Bjela Vezsa, jelentése szerint ,fehér épület’. S'arkel építéséről Bíborbanszületett Konstantin császár elmondja, hogy a kazár kagán kérésére bizánciak építették [830 körül] és az építkezéshez a helyszínen égetett téglái és meszet használtak. Amennyiben S'arkel nevét az erőd után nyerte, bizonyára külső megjelenése után kapta a fehér nevet, feltehetően azért, mert a téglaerődöt elkészülte után fehérre meszelték. Szín után való elnevezést említ Konstantinos Dnyeszterfehérvár (Akkerman) esetében: ”...az első erőd melyet a besenyők Fehérnek neveznek, mivel kövei egészen fehéreknek látszanak.” Találóbb párhuzam, hogy a fallal körülvett kazár fővárost, a Volga torkolatánál fekvő Itilt, törökül Szárgigsinnek, arabul pedig al Baida-nak nevezték, ami Fehér (várost) jelent; viszont a városon belül állt a főkirály téglavára, s ennek neve törökül nem Fehérvár, hanem Khanbalik ’ káni város ’ volt.9 Ami a magyarországi Fehér összetételű építményelnevezéseket illeti, nézetünk szerint ezek is elsősorban külső megjelenésük után kaptáik a fehér jelzőt, de fehér színük közvetve ,kiemelkedő’, ,uralkodói’ jelleghez is kapcsolódott. A X. századi magyarországi várak túlnyomó részben földvárak voltak és bizonyos, hogy az első kővárat az uralkodó építtette. Pannóniában Géza vagy István, Erdélyben pedig a Gyula. István királv korának egyszerű fatemplomai között bizonyára fehér kőből való építkezésével is kivált az a két királyi kápolna, amelyet Fehéregyháznak neveztek.10 Lehetséges, hogy ezt a fehérséget azzal is hangsúlyozták, hogy elkészültük után fehérre meszelték őket. A fehér jelző értelmét tehát az uralkodói szimbólum helyett az uralkodóra jellemző fejlettebb építkezés jeleként magyarázom. Fehérvár a magyar krónikairodalomban már a honfoglalás leírása kapcsán megjelenik. Anonymus ugyan nem tesz róla említést, Kézai és a bővebb krónikák azonban a hét vezér felsorolása kapcsán két eltérő változatban tudósítanak arról, hogy Árpád vezér Fehérvárnál ütötte fel sátorát, A krónikák vezérnévsoráról alkalmam volt bővebben kifejteni, hogy nem tartozott az ősgesta eredeti állagához, hanem későbbi betoldás. A vezérnévsor összeállítója ugyanis a krónikában szereplő X. századi vezéralakokból (így pl. a 955-ben megölt Léi és Bulcs vezérekből) anakronisztikus módon konstruált honfoglaló vezéreket.11 E névsorban a teljesebb szöveget őrző bővebb krónikák szerint „Árpád ... a Fehérvár (Álba) mellett fekvő Noé hegyen ütötte fel sátrát és ez az első hely, amelyet Árpád kiválasztott magának; a tőle származó Szent István ezért alapította mellette Fehérvár várost”12 (itt a civitas Alba, mely a XIII. századi nyelven már nem Fehér várat, hanem Fehérvár várost jelent). Kézai kivonatos krónikája ezt így fogta össze: „... Maga Árpád azon a helyen ütötte fel sátrát, ahol aztán Fehérvár város (Albana civitas) alapíttatott. Ez a hely volt Árpád vezér első szállása.”13 Árpád vezér fehérvári szálláshelyében alapos okunk van kételkedni. Az Árpádok szállásterületeit az Árpád-fiak neveiből alakult helynevek (Pl. Tarhos, Jutas, Tevel, Fájsz, stb.) árulják el; Fejér megye területén pedig ilyennel nem találkozunk.14 A honfoglaláskori központ kétségtelenül Óbuda volt, az a hely, ahol Kur 9. MORAVCSIK GY. : Bíboirbamszületett Konstantin. A birodalom kormányzása (Bp. 1950) 182—185, 1*6®; vö. téves azonosítással J. MARQUART: Osteuropäische und ostasiatische Streifzüge (Leipzig, 1903) 1 skk; NÉMETH GY.: A honfoglaló magyarság kialakulása (Bp. 1930). 153, 208, 212; Sz. A. PLETNYEVA: Ot kocsevij k gorodam. MIA 142 (1967) 37. 10. GYÖRFFY GY.: Tört. földr. I. 391; SSRH I. 106. 11. GYÖRFFY GY.: Krónikáink és a magyar őstörténet (röviden: Krónikáink). (Bp. 1948) S9—13*1. 12. SSRH I. 102, 13. Ibid. 166. 14. GYÖRFFY GY. : Krónikáink 102. 20
