Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Kovács Éva: A székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei
illesztve egy összefüggő töredéket alkotnak, egy ismeretlen rendeltetésű textília szegélytöredékét. Indamustra díszíti, amely a közép felé emelkedik. Itt a középen jelenik meg egymás fölött két szembenálló madárpár. Az indamustrát fent elszórt négyágú csillagsor zárja le. Az alapanyag cseresznyepiros, a hímzés arany és selyem, utóbbi színei kifakultak. Hogy eredetileg mi lehetett, szinte eldönthetetlen. Még leginkább alba vagy tunika, esetleg dalmatika rátétdíszére gondolhatnánk, azonban ezek használata csak valamivel későbbről bizonyítható. Nem akarjuk azt állítani, hogy ez az István-kori emlék, amelyet viszonylag kései hagyomány kapcsol István nevéhez, feltétlenül fehérvári. István máshová is adományozott, s II. Mátyás koráig a fehérvári bazilikát is sokszorosan kifosztották. Viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy István fő kultuszhelye e bazilika volt, itt őrizték többek között fej ereklyetartóját is.18 Tehát e tipikusan másodlagos ereklyének tekinthető tárgyhoz is itt kapcsolódhatott István neve. Sőt az is felmerülhet, hogy éppen az ereklyetartóban szolgált az ereklye beburkolására, amire ugyancsak van külföldi példa.19 A palást és e töredék egyidejű, illetve rokon volta miatt ismét felmerül e darabok készülési helyének kérdése. E kérdés sokkal szerteágazóbb, semhogy itt érdemlegesen foglalkozhassunk vele. Csak azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a német szakirodalomban teljesen gyökeret vert délnémet származtatása az első királyi párhoz fűződő tárgyaknak legalább is nem elég körültekintő, s korántsem elfogulatlan. Stílusukat tekintve tagadhatatlanok a regensburgi, illetve reichenaui szálak; naívság is lenne azt várni, hogy teljesen független helyi stílus alakuljon ki aránylag rövid idő alatt. De figyelembe kell venni a stílus különbségeit és egyéb körülményeket is, amelyek nagyon is itteni, jóllehet nyilván idegenből települt mesterek és műhelyek tevékenységéről vallanak. A fenti példák bizonyítják, hogy koronázáskor, királyi temetésekkor, de egyébként is hozzányúlhattak a templomi felszerelésekhez. Ebből a szempontból kell itt tehát felhívni a figyelmet a magyar koronával kapcsolatos legújabb megoldási kísérletekre. Deér József közelmúltban megjelent imponáló feldolgozása a korona készülésének körülményeit számos új szempont tekintetbe vételével mérlegelte és rendkívül érdekes eredményekre jutott.20 Összegezve eredményeit a következőket emeljük ki. Deér mind az alsó mind a felső részt átdolgozás eredményének tartja. Az alsó pántot bizánci jellegű női koronának, amely Magyarországon készült volna III. Béla első felesége számára, egy Dukasz Mihálytól korábban küldött ismeretlen rendeltetésű tárgy zománclapjainak felhasználásával. Szerinte korántsem bizonyítható, hogy e tárgy eredetileg is korona volt. Tehát esetleg itt is számolhatunk egy templomi tárggyal, a XI. századból. A mai korona ebből a XII. századi női koronából készült volna, sebtében. V. István koronázása alkalmával, mivel IV. Béla halála után, leánya Anna hercegnő magával vitte Csehországba a királyi kincseket, köztük az akkor használatos koronát 18. A magyar országgyűlés 1440. júl. I7^én I. Ulászló koronázásával kapcsolatban, mivel a magyar királyi korona nem volt az országban azt a határozatot hozta: hogy a koronázás István fejereklyetartóján levő régi művű arany koronával (corona aurea operis vetasti) menjen végbe. Idézi POLNER ö. : A magyar szent korona felső részének kérdése (Kolozsvár, 1943) 119. 19. A közelmúltban restaurált szent Candidus fejereklyetartó (St.-Maurice d’Agaune) belsejében kerek selyemsapkát találtak. R. SCHNYDER: Das Kopfreliquiar des heiligen Candidus in St. Maurice. Zeitschrift für schweizerische Archäologie und Kunstgeschichte 24 (l!965/6ß) 147. sz. lelet; képe: 42. tábla. 20. J. DEÉR: op.cit. A koronáról és a zománcokkal kapcsolatban ugyancsak tőle; Die byzantiirisierenden Zellenschmelze der Linköping-Mitra und ihr Denkmalkreis, Tortulae, Studien, zu altchristlichen und byzantinischen Monumenten — Römische Quartalschrift für christliche Altertumskunde und Kirchengeschichte 30. Supplementheft 49—64. 161
