Kralovánszky Alán (szerk.): Székesfehérvár évszázadai. I. Az államalapítás kora - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 13. (Székesfehérvár, 1967)
Kovács Éva: A székesfehérvári királyi bazilika XI. századi kincsei
példa adódik. Így vitte el II. Endre szentföldi hadjáratának költségeire Gizella koronáját, a veszprémi székesegyházból, valamint egy kelyhet Tihanyból. A koronáért földeket adott zálogba; így ez az esemény századok múlva is szerepel még birtokpórökben.3 III. Béla temetésekor pedig feltételezhetően a székesegyházból emeltek ki azt a szerény bronz körmeneti keresztet, amely rongált és javított állapotban bizonyára használaton kívül volt a templom kincstárában.11* E magában véve szerény darabhoz több érdekes kérdés fűzhető, amit itt csak jelezni kívánnánk. Részben biztos kiindulópontot jelent — terminus ante quem alapon — a hasonló körmeneti keresztek datálásához, amire viszonylag kevés lehetőség adódik az Árpád-kori bronzművesség tárgyai között. Más kérdés ismét, hogy mit helyettesített a maga szerény, javított-kopott mivoltában, a többi hevenyében és helyettesítőként drágaságok helyett a temetésre készített tárgyak együttesében, amelyek tárgy szerint pontos összképét adják a XII. sz. végére kialakult királyi ornátusnak. Harmadszor arra is figyelmeztet, hogy a királyi bazilika pompázatos felszerelési tárgyai között szerényebbek is akadtak. Erre egyébként további bizonyíték egy 1250 körüli limoges-i körmeneti kereszt tartozéka, mely szintén a bazilika romjai között került elő, valamint egy körmeneti keresztről származó aranyozott bronz korpusz.11 Egészen biztosan a fehérvári egyháznak a Legenda említette számtalan paramentuma közül emelték ki azt a pompázatos miseruhát, amelyet sebtében átalakítva koronázási palástként kezdtek használni.12 István feltehetően fogadalma beváltására adta kedvenc egyházának e káprázatos és nagyszabású művet 1031-ben. Hogy az átalakítás mikor történt, meglehetősen bizonytalan. Valószínűleg még az Árpádok idejében. III. Endre koronázásáról a Rimes Krónikában ugyanis az áll, hogy szentelt ruhát adtak a királyra, amit István viselt életében. Később is gyakran előforduló tévedés ez, amely István kapcsolatát az adományozás tényén túl, még szorosabbra igyekszik fűzni a palásthoz. Az átalakítás idejének meghatározásához általában gallérjának stílusából szoktak kiindulni. Magam is, novíciaként a koronázási palástról készített disszertációban elfogadtam e feltevést, hogy a kazula palásttá alakítása tette szükségessé a gallér készítését. Gerevich szerint stílusa a XII. század végére utal, amely időpont — tekintetbe véve több olyan körülményt, amely azt mutatja, hogy III. Béla részben bizánci hatásra több változtatást is eszközölt a királyi jelvények körében — nagyon meggyőzőnek látszott.13 Azonban a palást átalakítása nem valami gondos munka, láthatólag nem nagy körültekintéssel, hanem gyorsan készült. Végül is csak az történt, hogy a zárt harangalakú miseruhát elöl felvágták, egy részt kimetszettek belőle, ellátták a bizonyára a nyakszegélyből származó zárópánttal, s ráhelyezték a gallért. Az elejéből kivágott sáv ferde; ez is a gyors munkára utal. Ezzel ellentétben a gallér gondos és szép munka. Azonkívül a palástokon, már amennyi kevés emléket ismerünk, nem is volt szokásos a gallér, ami itt sem illeszkedik jól a nyakkivágáshoz. Valószínűbb az, hogy nem egy, hanem két darabot emeltek ki a székesfehérvári kincstárból, a miseruha mellett egy amictus parurát is, és a kettő egyesítéséből készült a palást. A gallér alkalmazását véleményünk szerint a miseruha állapota rongáltsága tette szükségessé, azonkívül az, hogy lefejtették az átalakítással érteiö. PAULER Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt (Bp. 18*99) II. 67; - KUMOROVITZ L. B.: Veszprémi regeszták (Bp. 1953) 137., 284., 297., 785., 831., 833., 834., 844. és 847. sz. 10. III. Béla és első neje halotti ékszereit, amelyek másodlagosan voltak elhelyezve a budai Mátyás-templombeli újabb sírokban, 1937 februárjában kiemelték és újra a Nemzeti Múzeumban helyezték el. — A kereszt leírását 1.: FORSTER Gy.: Hl. Béla magyar király emlékezete, (Bp. 1900) 210—211, VIII. tábla. — 1. még u. o. 14, 8. kép. 11. KOVÁCS É.: Limoges-i keresztek Magyarországon. Művészettörténeti Értesítő (1962) 3'9. sz. 12. KOVÁCS É. : Casula Sancti Stephani Regis Acta Historiae Artium 5 (1958) 81—221. 13. GEREVICH T. : Magyarország románkori emlékei (Bp. 1938) 248. 159
