Szakál Ernő - Entz Géza: István király szarkofágja - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 11. (Székesfehérvár, 1969)
a fedél hosszú oldalának öt-öt fonatát túlnyomó részben, vagy teljesen állatalakok töltötték ki. Erre alább még visszatérek. Mindkét töredék a bazilika területén került elő és pontosan ráillik a koporsóra. Belső oldalukon a súly csökkentése céljából ki vannak vájva. Ez is világosan arra vall, hogy fedél darabjai. A szarkofág teljes domborművű díszítése a homloksík bemélyítése által -keletkezik, tehát nem valóságos dombormű, hanem relief en creux technikával készült. E kialakítás tökéletesen érthető, hiszen rómaikon felületek visszafaragása által jött létre a szarkofág XI. századi szobrászati kiképzése. A római szarkofág szerkezete megmaradt, sőt a nem díszített részeken (belső, hátsó rövid oldal) a római felület sem változott. Máshol már kimutattam, hogy a szarkofág a legszorosabb kapcsolatban áll a szent István által alapított és 1019-ben felszentelt zalavári bencés kolostortemplom 1030-as években készült faragványos díszítésével.10 A római szarkofág királyi koporsóvá alakítása az aquileiai székesegyház, valamint a pomposai kolostortemplom előcsarnoka hasonló és egykorú faragványait jól ismerő, velence-környéki tanulságú zalavári kőfaragóműhely munkája. A koporsó és a fedél motívum-kincse egyaránt e körre utal, mégis világosan megmutatkozik a fedél formai kialakításának a koporsóénál alacsonyabb színvonala, egyszerűbb volta. Ugyanaz a különbség látható technikai tekintetben is. A fedél mestere nem éri el a koporsó mesterének fölényes művészi tudását, gazdag és szellemes megoldási készségét. A különbség még szembetűnőbb, ha arra gondolunk, hogy a szarkofág testének plasztikai adottságai az átfaragót jóval nehezebb feladat elé állították, mint a sima. dísztelen fedél új kialakításának megvalósítóját. A mondottak alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a zalavári műhely egyik vezető mestere készítette a koporsó átfaragását és ugyanazon műhelynek egv kevésbé tehetséges tagja alakította újjá a fedelet. Feltehetjük, hogy ez ez utóbbi talán helyi, vagy erősen helyi ismereteikkel rendelkező kőfaragó lehetett, hiszen a zalavári faragványokban az északkelet-itáliai főforrás mellett hazai sajátságok is megcsillannak. Éppen e körülmény támaszthatja alá annak valószínűségét, hogy a szarkofág fedele hosszú oldalán eredetileg meglévő öt-öt szalagfo-natos keret túlnyomó részben, vagy teljesen állatalakokat (madár, négylábú állat) kereteit olyan formán, mint ahogy a nemrég kiásott X. századi pogány magyar temetkezésből származó szarvasi és bashalmi karperec mutatja. A honfoglaláskori magyar ötvösművészet hagyományai annál is inkább megtermékenyíthették a XI. század első felében virágzó kőfaragó-művészetünket, mivel e keleti eredetű motívumkincs más úton, Bizáncon keresztül a zalavári műhely leglényegesebb összetevőjéhez: a Velence környéki művészethez is eljutott.11 11
