Solymos Ede: Rekesztő halászat a Velencei tavon - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 6. (Székesfehérvár, 1958)
A szakattat több hálóval körülkerítve kiszállt, hogy azt szétvágja. Mivel a januári hidegben fázott, ugrálni kezdett, hogy felmelegedjen. Pár dobbanás után minden hálója megtelt harcsával. Ebből a véletlenből kiindulva, most már rendszeresen kezdték így használni. A harcsák ugyanis a szakattak alatt tanyáznak, és csak akkor jönnek ki. ha valami erre kényszeríti őket. Mivel a tóban sok a szeméí'hal, élelem után sem kell bolyonganiok. Ezért nagyhálóval csak ritkán fogják meg őket. Varsába sem nagyon téved, vagy ha igen, a nagy szétszakítja. Zsákos tapogatóval sem tudták megfogni, mert már a szakattvágás zajától elmenekültek. Az új fogásmódot annyiban módosították, hogy két-három sor hálót engedtek le egymás mögé. Ugyanis míg a halat a hálóból kiszedik, 5—10 perc eltelik, ezalatt a többi elmenekül. így azonban legalább két sor háló van előttük, ha az egyik alatt át is jut, a másik megfogja. Soha nem várt eredményt értek így el, találmányukat nem is titkolták, ezért a pákczdiak közt hamar elterjedt. Ők azonban a tükröt pótascérnára szerelték, egy vagy kétsorosra és leginkább egy sor hálóval rekesztenek. A többi faluban nem terjedt el, mert másfelé szakattak nem lévén, nem is használható. A pákozdiak is tudják, hogy ez a háló ilyen formában nem lesz hosszú életű. Két év alatt ugyanis kifogták vele a harcsaállomány jelentős részét, s 1950-ben — gyűjtésünk idején — már alig akadt bele egy-kettő. Feltehető viszont, hogy a tükrös hálószerkezetet más formában újra felhasználják. A cérnahálóknak sem jósoltak nagy jövőt, mert a Velencei tó Budapest és Székesfehérvár közelében lévén, a háború utáni években újra kedvelt nyaraló és horgász hely lett, napról-napra több a motorcsónak, s ha csak nem találnak valami jó megoldást (pl. a hálók jelzőlámpával való ellátása, forgalom szabályozása) újra elkezdődnek a régi összeütközések a halászok és a motorcsónakosok közt. Az elmondottakat röviden összefoglalva, a következő képet rajzolhatjuk meg: , A XIX. század közepe táján rekesztő szerszámok a tavon a vejsze, csíkkcsár, sapkavarsa, amelyet házikészítésű fonalból kötöttek. 1888-ban a Balatonról érkeznek halászok, meghonosítják a pótás cérnahálót, s. a megnagyobbított hajókon az evezőtartó kolompot. A szárnyas, debvarsa nem talál követőkre. A cérnahálót kárászra is használják. 1912-ben a bérlő dunai halászt hozat, de az szárnyas varsával nem ér el eredményt. 1914-ben vízromlás miatt sok hal kipusztul, a fiatalok mezőgazdaságban dolgoznak vagy katonáskodnak, a kisszemű cérnát elhagyják. A háború alatt a még meglévő vejszék is elpusztulnak. 1927-ben érkeznek a Velencei tóra a ráckevei Szőke testvérek, tőlük tanulják el az ötkarikás szárnyas varsát. A cérnaháló keveset fog. 27
