Solymos Ede: Rekesztő halászat a Velencei tavon - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 6. (Székesfehérvár, 1958)
20—40 varsánál 1 kg. fonal megy rá. A fogyasztásnál ugyanis két egész szemet fognak össze, a szaporításnál viszont csak fél szemmel növekszik a kötés. Szőke András vezér szálasán, vagyis körbe köti a hálót, míg sokan mások lapba, és csak utólag varrják össze. Ilyen esetben azonban a széle könnyen megnyúlik, és akkor is sántít. A varsa /cis fele, vagy haltartálya olyan szűk bejáratú, hogy a hal éppen csak beletalál. A harmadik, középső karikába köti a kis verskét, három és fél négy szemet köt, akkor annyit fogyaszt, amennyit a karikaaljban szaporított. Két sor lekötése után ugyanennyit fogyaszt. Ismétli, míg 12 szemet ér el. Akkor hat-hat szembe beleköt egy-egy spéklit, (spékli: különböző rendeltetésű, 20—25 cm. hosszúságú fel-, vagy kikötő zsinór) és azt az első karikához kiköti. Harcsa számára háromszögbe köti a verskét, nyelvbe. Huszonnégy szemnél abbahagyja a kötést, és nyolc szemenként elfogyasztja két szemre. A varsa hátsó fele mindig a szabályos 30 mm-es szem bőség, csomótól csomóig mérve. A nagyfelét, hogy nagyobb és világosabb legyen, 8—10 vagy még több mm-rel többre veszik. A nagy bejáratot négy egyenlő részre köti ki, hogy a hal minél nagyobb bejáratot találjon. Ugyanúgy készül, mint a kisverske, csak 16—20 szemig fogyasztja le. A karikákat legtöbben a legkisebbnél kezdik befűzni, de van aki a nagynál kezdi. A terelő a verskébe van bekötve. Itt kell megemlítenünk, hogy a tavon kétféle hálókötési mód ismeretes. Az egyik a nyakkötés, nyakrakötés, mely a helybeliek kezén él, s ezt a megkülönböztető elnevezést csak az odaszármazott dunai halászok használják. Lényege, hogy az utolsó szemtől a fonalat a béce (hálókötő deszka) felett elvezetve a soronkövetkező szemen alulról átfűzik, a béce éléhez leszorítják, hurkot vetnek, s az utolsó két szem között alulról átszúmak rajta. Az így keletkezett csomót megszorítják. Ez a módszer lassúbb, a csomók könnyen elcsúszhatnak. (6. kép). Eddigi megfigyeléseink szerint a magyar paraszthalászok kezén él leginkább, noha Nyugateurópában is ismert. Gyorsabb és biztosabb a netzkötés, dunai kötés, (az elsőt a dunai, a másodikat a helybeliek használják megkülönböztetésül a nyakkötéstől), melyet országos viszonylatban a német céhes halászok terjesztettek, s így került a tóra is. Itt a fonalvezetés ugyancsak a béce felett indul ki, de azt nem kerüli meg közvetlenül, hanem a gyűrűsujjba akasztva a béce alatt elvezetve vetnek hurkot, majd a kéz alatt visszatérve a kisujjba akasztják. Az előbbi hurkon és a következő szemen átfűzik. A csomó meghúzásánál előbb a gyűrűsujjal engedik el, s csak mikor a fonal már feszül, akkor húzzák ki a kisujjat is. (10. kép). Míg a háló kötését gyakran az asszonnyal végeztetik, a varsa állítása mindig férfi munka. Így van ez Benkő Jánoséknál is Velencén. (11. kép). Benkő csak a felszabadulás után kezdett kisszerszámmal halászni, akkor 15
