Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Bíró-Balogh Tamás: Kölcsönhatások: írók, költők és Szeged
Bíró-Balogh Tamás Kölcsönhatásban: írók, költők és Szeged Az első névsorból - az itt élők közül - csak ketten szegedi születésűek: Latzkovits Miklós és Lázár Bence András, a másodikból hárman: Dékány Dávid, Gimesi Dóra és Temesi Ferenc, akik az egyetem elvégzése után költöztek el Szegedről. Ez a vegyesség, mondani sem kell talán, jót tesz Szegednek. A ma itt élő alkotók sok helyről érkeztek - Erdély, Vajdaság, Dunántúl, Tiszántúl, Budapest -, az ott szerzett tapasztalataikkal színesítik a szegedi kultúrát. És fordítva: a Szegeden tanult szerzők pedig az országos kultúrát színesítik egy kis szegediséggel. Ennek leglátványosabb fajtája az úgynevezett Szeged-regény. Az llia-tanítványok közül hárman is írtak ilyet, Temesi Ferenc a Port, Géczi János az És kezét reá teve, hogy lássont, Ambrus Lajos pedig az Eldorádót. A mai középgenerációból Darvasi László Virágzabálók és Taligás, Szilasi László A harmadik híd, és Trenka Csaba Gábor Érinthetetlenek című regényét kell kiemelni. Legújabban az idén megjelent Grecsó Krisztián-regény, a Vera gyarapította a Szeged-témájú szépirodalmat. És a harmadik csoport, a városba látogató írók-költők. Flát, szerencsére sokan vannak. Leginkább a Grand Café, a Somogyi-könyvtár, a Szegedi Tudományegyetem, a Millenniumi Kávéház és a Jazz Kocsma szokott helyet adni a rendezvényeknek. Felsorolni sem lehet azokat az ismert és elismert alkotókat, akik a városba látogatnak, könyvbemutatót, felolvasó estet tartanak, úgyhogy nézzük csak ezt a hetet. Hétfőn a Margó-díjas Totth Benedek, kedden a Kossuth-díjas Bodor Ádám és József Attila-díjas Cserna-Szabó András, tegnap a Libri Irodalmi-díjasTompa Andrea, ma fél öttől „Apa-lánya est" a Prima Primissima-díjas Lackfi Jánossal és Lackfi Margittal, öt órától pedig a Magyar Irodalmi Díjas Balla Zsófia és a József Attila-díjas Báthori Csaba lépett, illetve lép föl Szegeden. Ezen írói látogatások majdani irodalomtörténeti feldolgozásához azonban már nem a sajtót kell fellapozni - mert a kulturális újságírás erősen hanyatlófélben van, úgymond -, hanem a Facebook-eseményeket. Történetileg - és most hasraütés-szerűen mondok egy példát - Pál Sándor Attila szegedi kötődése semmiben sem különbözik Radnóti szegediségétől: mindketten vidékről érkeztek egyetemistának a városba, majd annak elvégzése után rögtön tovább is álltak. Radnóti ráadásul utálta is a várost, ő Pesten akart maradni, nem függetlenül Gyarmati Fannitól, de a numerus clausus miatt nem járhatott a budapesti egyetemre. 1930. július 20-án írta Fanninak: „Valószínűleg Szegedre vesznek csak fel. Hát nem őrület ez? Szeged. Hát mit csináljak én Szegeden?" (Ferencz, 2009: 162). Elhatározta, hogy amint lehet, egy vagy két félév után, lelép innen. De addig is, a dedikációinak összegyűjtött sorozatából látszik, hogy nagyon is jól tudta, mit kell csinálni: azonnal megpróbált barátokat, szövetségeseket szerezni, és azonnal adott a Pogány köszöntőből dedikált példányt a tanárainak is. Ugyanakkor pedig rögtön belépett a nevében is szegedi Művkollba, és később „növelő közössség''nek nevezte a városi csapatot. Sokat kapott a várostól - és sokat adott neki. Ez a leggyakoribb képlet. A város és mindenkori írói kölcsönhatásban vannak. 90
