Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Máté-Tóth András - Mezey András: Vallási momentumok Szeged történetében
Máté-Tóth András - Mezey András Vallási momentumok Szeged történetében a város minden polgárára: „Ezen nemes szabad királyi városban mostanság lappangó, vagyis már lakó kálvinista személyek kimenjenek harmad nap alatt, másképp ami rajtuk történik, maguknak tulajdonítsák [...]. Senki az igaz és való rk. hittől idegen, polgárnak be ne vétessék." A stabilitás ezen „része" II. Józsefig tartott, a türelmi rendelet (1781) után protestánsok és zsidók is polgárjogot kaphattak. Evangélikusok csak 1805-től telepedtek a városba. Piaristák és iskolanővérek iskolái, jezsuiták A város státusváltását követően a ferencesek jelentette kontinuitást egy másik szerzetesrendé váltotta fel. A piaristák 1721-ben telepedtek meg a városban. Ennek körülményeiről, majd itteni működésük sajátosságairól szólva keresve sem találhatnánk jobb krónikást Móra Ferencnél: „A szegedi civitas magisztrátusa, mielőtt a kegyes atyákat ide telepítette volna, előbb a Jézus társaságával próbálkozott. A rend néhány tagja le is jött háztüznézőbe Szegedre, de nem tudtak idemelegedni. Nemes ifjak tanítómesterei voltak akkoriban e páterek, fejedelmi aulákhoz, púderes fejű környezethez szokott úri papok, itt meg bizony csak bőrruhás szittyákat találtak, szegénységükben is nyers-nyakas magyarokat. [...] Olyan papok kellettek ide, mint Kalazanciusz fai, aki azt írta fel első intézetének kapuja fölé: Scholae piae pauperum, szegények kegyes iskolája! - amilyen jelszót addig nem hallott az emberi művelődéstörténet. Olyan papok kellettek ide, akiknek nem kellett más, csak az agyag, amiből segíthessenek az Úristennek embert formálni. Itt pedig igen úgy találták az agyagot, ahogy az Úristen megteremtette, a tudományok nem sok kárt tettek benne. Hogy mennyire a nyelvén tudó, a szíve szerint való papokat találta meg Szeged a piaristákban, látnivaló abból, hogy kétszáz év alatt soha se volt szentségtörés a város és a rend között. Kezdetben sok ellenségük volt az atyáknak, különösen míg a plébánia is az ő kezükön volt. A Csanádi káptalan hatalmi okokból kötözködött velük, az alsóvárosi barátok féltékenyek voltak rájuk, a várkáplánok, a császár papjai a nép papjait látták bennük. S ezekben a küzdelmes évtizedekben a város mindig a piaristákat érezte a „mi papjainkénak, s mindig velük volt, hol pajzsul, hol kardul" (Móra, 1996: 25). A piarista oktatás elsősorban nem hitet akart adni, hanem tudást, a kor nemzetközi színvonalának megfelelően a humán és a reál tudományokterületén egyaránt. A szegedi piarista rendház és gimnázium (1793-tól líceum) első épülete a Dömötör-templom mellé épült ún.„Hatrongyos" volt: hat szobájáról már a XIX. sz. elején így nevezte el a népajk a romló állagú kétszintes házat, amelyet sok toldozás-foltozás után a templommal együtt bontottak el. A piaristák azonban már rég nem laktak benne: 1883-ban, a nagy árvíz után a Tisza Lajos krt. végén újonnan épült, modern ingatlanba költözhetett át az iskola és a rendház. Paizs János, A piaristák Szegeden (1886) c. könyvében így ír a rend, az iskola s a város szoros összefonódásáról: a szerzeteseket ott találni „városunk bölcs vezetői oldalán, hogy a romokban heverő várost szellemileg emelni segítsenek." 39
