Hegedűs Anita - Medgyesi Konstantin: A szegediség változásai (Szeged, 2020)
Horváth Ferenc: A szegedi vár bontása. A vár helye és szerepe a szegediek gondolkodásában
Horváth Ferenc A szegedi vár bontása. A vár helye és szerepe a szegediek gondolkodásában 1849 derekán a magyar sereg visszavonulásakor még az osztrák ágyúk a várfalairól lőtték az Újszegedre hátráló honvédeket. A szabadságharc leverése után 1879- ig a vár újra laktanyává alakult. Északkeleti része - a hírhedt Zwinger - továbbra is börtönként szolgált. 1869 és 1873 között itt működött a gróf Ráday Gedeon vezette királyi biztosság, amelynek feladata a dél-alföldi betyárvilág felszámolása volt. Ezalatt kétezer betyár, rabló, orrgazda és számos vétlen gyanúsított is a vár rácsai mögé került. A vallatások olyan kíméletlenek voltak, hogy a városi közgyűlés jegyzőkönyvbe vétette: „a vár közelében lakóknak se éjjelük se nappaluk a várból kihallatszó vérfagyasztó ordítások, üvöltések miatt." Ráday működésének meglett az eredménye: a közrend helyreállt. A városvezetés néma lojalitással viselte a kormánybiztosságot, de a megszűnését a lakossággal együtt megkönnyebbüléssel fogadta. A vizsgálatok ugyanis 1871 -re - tekintet nélkül a helyi érdekekre - a perbefogottak és egyes korrupt közigazgatási és közrendészeti tisztviselők közötti erős összefonódásokra is kiterjedtek. A Szegedi Híradó kezdeti pártoló hangneme is csakhamar könyörtelenül támadóvá változott Rádayval szemben. A „lélekidomár" gróf emléke sem vált az öreg vár hírnevének öregbítőjévé. A nagy Víz A több, mint hat évszázadot látott romladozó erőd utolsó történelmi szereplése az 1879-es árvíz idejére esett. Egyik bástyájáról 1879. március 6-án, hajnali 6 órakor dördültek el a veszedelmet, a petresi gátszakadást jelző ágyúlövések. Néhány nap múltán, március 12 reggelére az ár már az egész várost elöntötte. A vár falaira - amelyek szigetként emelkedtek ki a vízözönből - sátrakat állítottak föl, s így sokszáz ember életét sikerült megmenteni. Épületei még átmenetileg menedéket is adtak a hajléktalanná vált családoknak, mintegy 750 embernek. A szegediek évszázados álma azonban csakhamar beteljesült. A vármegváltás meg-megújuló pereiben 1783 óta csak a vár telkének tulajdonjogát tudták elismertetni. A fordulat akkor következett be, amikor I. Ferenc József császár március 17-én Szegedre érkezett, s a vártelket az épületek megváltása, azaz a katonaság számára építendő új laktanya fejében végképp a városnak adományozta. A vár sorsa ezzel menthetetlenül megpecsételődött. Epilógus Az alapkérdésünkre visszatérve szembeötlő, hogy míg más városok a reformkor óta lokálpatrióta büszkeséggel viszonyulnak középkori váraikhoz, addig Szeged már a 19. század elejétől a régi építmény megszerzésén és lebontásán munkálkodott. Az 1860-as évek óta a helyi sajtóban a „patkányfészektől a romhalmazig" a legkülönfélébb becsmérlő jelzőkkel illették. Visszatekintésünkből azonban világosan látszik, hogy a szegedi várhoz története során inkább negatív, mint pozitív tapasztalatok és képzetek társultak. Nem tapadt hozzá semmiféle olyan, a mítoszok világába emelhető emléke, mint a dicsőséges védelem vagy hősi ellenállás - mint ahogy történt az például Nándorfehérvár, Kő118
