Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Szellemi kultúra - Felföldi László - Gombos András: Adatok Apátfalva tánchagyományához - Táncos egyéniségek
Adatok Apátfalva tánchagyományához Apátfalván a 20. század első felében, amikor a helyi tánchagyomány még élő volt, számos jó táncos ember volt. Különösen a férfiak táncos tudását tartották számon. Ilyenek voltak: Kardos István, Kerekes Burkus Márton, Gyenge Mátyás és mások. Ők képviselték közösségükben azokat a tehetséggel megáldott egyéneket, akiket a kutatás kiváló „táncos egyéniségekének nevez. Közülük itt, helyszűke miatt csak az első kettővel foglalkozhatunk részletesebben. Kardos István A közösség tagjai valamilyen mértékben mindannyian ismerik és gyakorolják a hagyományt. Vannak azonban minden közösségben olyan egyéniségek, akik a hagyomány egy-egy területéhez jobban vonzódnak, ezáltal annak jobb ismerői, specialistái lesznek. Ilyen volt Apátfalván Kardos István is, aki fél évszázados vőfélykedés folytán, e mesterség kiváló tehetségű művelője, a helyi dalok és táncok legjobb ismerője és legtehetségesebb előadója lett. Ez a tudás, tehetség és a természetéből fakadó megmutatkozási vágy tette őt alkalmassá arra, hogy az apátfalviakat a szélesebb társadalmi érdeklődés, a magyar közművelődés és néptáncmozgalom keretében képviselje. Nemcsak előadója, hanem tanítója, továbbadója is volt a hagyománynak. Néptáncosok generációit tanította az apátfalvi tánc fortélyaira, a félfordulós és lippentős titkára, s általában arra a mozgásbeli-zenei kifejezési készségre, amelynek ő mestere volt. Kardos István (1897. december 18. - 1984. október 1.] közössége egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld töredékes, gyorsan átalakuló tánchagyományában a többi táncos egyéniséghez, a sándorfalvi Kiss Mátyáshoz, a tápéi Ács Györgyhöz és feleségéhez képest sajátos színt képviselt. Ez a sajátosság talán a Jászságból települt apátfalviak hagyományának elütő jellegzetességeiből, s Kardos István egyéniségének egyedi, megismételhetetlen vonásaiból adódott. Kisparaszti családban született, és már gyermekkorában kitűnt ügyes mozgásával, énekelni szerető, nótás kedvével. Elemi népiskolába Apátfalván járt, és 17 éves volt, amikor kitört az első világháború. A háború után István bácsi még rövid ideig legénykedett, majd miután 1917-ben megházasodott, a szüleitől kapott néhány hold földön gazdálkodott feleségével. Legénykorában is nagyon szerette a nótázást, mulatozást. Idővel ez hivatásává is vált. Szerencsés véletlen, hogy az akkori, idős vőfély, az öreg Dancsi szívesen átadta neki a vőfélységet, és még vőfélykönyvvel is megajándékozta. így lett István bácsi 455
