Néprajzi tanulmányok Apátfalváról (Szeged, 2015)
Anyagi kultúra - Mód László: Közlekedés, teherhordás, árucsere - Szárazföldi közlekedés és teherszállítás
Közlekedés, teherhordás, árucsere fölzabolázták és így vezetgették fölszerszámozva. Mikor már ezt is megszokottnak látták, akkor fogták be egy öreg ló mellé úgy, hogy az öreg ló egyes hámfára volt ráfogva, ami azt jelentette, hogy a csikónak nem kellett semmit sem húznia. A rúd teljesen szabadon mozgott a ló mellett. Ha nyugodt természetű volt a csikó, akkor fölszerszámozva sem kellett vezetgetni. A csikót sok esetben a zabla bevételére is rá kellett szoktatni úgy, hogy erőszakkal nyitották széjjel a száját. A legtöbb baj azzal a csikóval volt, amelyik a fülét féltette. Amelyik olyan volt még földhöz is vágta magát, amikor a fülét át akarták venni a kantárfejen. Tehát először az öreg ló társaságában kocsiba fogták be a csikót, de voltak, akik tüsökboronába vagy boronába fogták be. Olyan eset is volt, amikor tőkét húzattak vele először."76 A gazdák a kocsiba fogott lovat induláskor a „Na" szóval biztatják. Útközben, ha balra akarják fordítani a járművet, akkor a „Neide", ha pedig jobbra akarnak menni, akkor a „Tüllet" kifejezés használatos. Megálláskor a hajtó a „Hóó!, Hóóha!" terelőszavakat alkalmazza. A lovakat rendszerint már az istállóban felszerszámozzák, majd kivezetik a kocsi elé, ahol a befogás utolsó műveleteként az istrángot is felvetik. Jármos ökörnek a magas, nagycsontú, széles farú tinókat tartották alkalmasnak. A fiatal jószágokat először borona, illetve eke elé fogták. Az állatok magassága és szilajsága határozta meg, hogy melyik lesz a csás (jobboldali] illetve a hajszás (baloldali]. A szilajabb ökröt fogták rendszerint hajszról. Négy állat esetén a fiatalabbak helyezkedtek el hátul, az idősebbek pedig elől. A jószágokat a „Haj! Nyee!"-ve\ indították, és a „Hóó!”-val állították meg. Befogáskor a gazda felemelte a járom felső részét, majd a „Be ide!" terelőszóval biztatta az állatot arra, hogy hajtsa be a fejét a keretbe. Egyes igába rendszerint csak tehenet fogatoltak. A gabona hordásához szekeret, a 19-20. század fordulóján kilenc, a két világháború között pedig hét sukkos, vasalt kocsit használtak. Ökörből kettőt, négyet, esetleg hatot, lóból pedig kettőt fogtak be. A kocsiderékba ponyvadarabot vagy kétfelé hasított zsákot terítettek azért, hogy a gabonaszemek ne hulljanak le. A rakfelületet keresztfával, illetve vendégoldallal növelték meg akkor, ha szénát vagy gabonát szállítottak. Előbbi gömbölyű fenyőszálból, utóbbi akácfából készült. A hordást megelőzően a kocsi vagy a szekér kerekeit megkenték, meghúzták a ráfokat, a kocsikötő kötelet pedig kicserélték. A rakományt kenderből font kötéllel rögzítették, amelynek a hosszúsága elérhette a 76 Szigeti György 1999, 230. 261
